2020. 08. 03., Hétfő
Hermina névnapja

Trianon, amivel a hatalmasok a világ legrosszabb üzletét kötötték

Trianon, amivel a hatalmasok a világ legrosszabb üzletét kötötték
2014-11-09
Trianon megítélésének egyik központi kérdé­se: a Kárpát-medence tönkretétele nem lehetett érdeke a ku­lisszák mögül diktálóknak sem, miképpen senkinek sem a világ épeszű embe­rei közül. Mégis tönkreteszik, és akik tönkreteszik, azok – akár­meny­nyire hihetetlen – pontosan úgy viselkednek, mintha nem valódi politikusok, nem valódi  pénzemberek, hanem a Nagy Miszté­rium­já­ték elvarázsolt résztvevői len­nének. Pontosan úgy viselked­nek, mint majdnem kétezer évvel előbb az Isten meg­tes­­tesülésének, Jézus Urunk­­nak a keresztre­ feszítését előké­szítők - írja Kocsis István, Trianon kérdésköreinek metafizikai megközelítése című tanulmányában.
 
Kivetkőzvén önmagukból, nem tudják, mit cselekszenek.

Szerk.: Domján Tibor, Budapest
Írta: Kocsis István
 
 

Képtelen magatartásuknak felfoghatatla­nok a negatív következ­mé­nyei. De mintha semmi sem lett volna fontosabb szá­mukra, mint ezek a negatív következmények. Például az, hogy Európában az Igaz­ság kultuszát váltsa fel a Hazugság kultusza.

Szívesen megállapítanánk ezúttal is, hogy amikor a nagy változást annak idején deklarálták, a világpolitika nagyjai talán fel sem fog­ták tettüknek súlyosságát. S azt is szívesen megállapítanánk, hogy ha Trianon nagyjai felfogták volna tettüknek súlyosságát, ha számoltak volna azzal, hogy halálos sebet ejtenek a ha­gyományos Európa lelkén, akkor talán meggondolták volna magukat. De ma már csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem juthattak volna más elhatáro­zás­ra. Hisz a meg nem nevezett célok közé tartozott, hogy halálos sebet ejtsenek a ha­gyomá­nyos Európa lelkén.

A bé­ke­dik­tá­tum nyilvánosan szereplő elő­ké­szí­tői kö­zül töb­ben nyi­latkozgattak, magyarázkodtak Tri­a­non után. A Lloyd Ge­or­ge magya­rázkodását már minő­sí­tettük. André Tardieu pe­dig ily ci­ni­kus han­gon em­lé­ke­zik: „Vá­lasz­ta­nunk kel­lett a nép­sza­va­zás és Cseh­szlo­vá­kia meg­al­ko­tá­sa kö­zött.” Robert Lansing elég bá­tor ah­hoz, hogy így nyi­­lat­koz­zon: „A bé­ke­fel­té­te­lek mér­ték­te­le­nül ke­mé­nyek és meg­alá­zók, kö­zü­lük sok nem tel­je­sít­he­tő. Az igaz­ság mel­lé­kes, min­den az erő­szak.” Ő mond­ta ki azt is, hogy „a szer­ző­dé­sek csel­szö­vé­nyek és rab­lá­si vágy ered­mé­nyei”.

Akármit nyilatkozgatnak a végrehajtók, a kulisszák mögül irá­nyítók számára mintha valóban a következő lett volna a legfon­tosabb: a legártatlanabb megbün­tetése, a legártatlanabb kereszt­re­  feszítése. A régi misztériumjáték újrajátszása.

De mielőtt folytatnánk, állapítsuk meg ismét: 

Kivetkőzvén önmagukból, bizonnyal nem tudták, mit cselek­szenek.

És ha még ragaszkodunk ahhoz, hogy eszünkkel felfogjuk mindazt, ami Trianon­ban történt, feltételeznünk kell a következőket is: még az amerikai hangadók azon csoportjának (mindegy, minek nevezzük, s azzal se foglalkozzunk most, hogy House ezredes által képviselteti ma­gát vagy mások által), amely Wilsont utasításokkal látja el, még nekik sem lehetett érdekük – legalábbis senkinek sem sikerült kimu­tatni, hogy érdekükben állt volna –, hogy megtagadják mindazt, amit Wilson, illetve House eredetileg képviselt. De ha nem állt érdekük­ben a wilsoni eszmék leglát­vá­nyosabb eltaposása, nem állt érdekük­ben a Masaryk képviselte stratégiai elv szolgai átvétele, miért kész­tették Wilsont pálfordulásra? Leegyszerűsítő magyaráza­tokon ne tör­jük a fejünket.
 
Gondolkozzunk csak el ismét a feloldhatatlannak látszó ellentmon­dások közül né­hányon:
  • A történelmi orosz birodalmat megfosztják dinasztikus és köz­jogi hagyo­mányaitól, de területi egysége majdnem teljes egé­szé­ben meg­­ma­rad­hat, szükség is van erre a területre; ezen egy nagy­szabású kísérlet fog elkezdődni.
  • A történelmi német birodalmat is megfosztják dinasztikus és köz­jogi hagyo­má­nyaitól, de területe szintúgy majdnem teljes egészé­ben megmaradhat, mint az orosz birodalomé; a területén ugyan egészen másféle kísérlet kez­dődik el, mint az orosz birodalomén.
  • A magyarságot Trianonban nem mint bűnöst, hanem mint leg­ár­tatlanabbat büntették, min­denki helyett, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt.
  • A történelmi Ausztria elveszti Dél-Tirolt, de kárpótolják Nyugat-Magyaror­szágból. (Az Osztrák Császárságot feldarabolják, de ez nem történelmi állam­ala­kulat – és a történelmi Ausztria, az ún. Örökös Tartományok I. világháború utáni po­litikusai nem is ragaszkodnak a felélesztéséhez.)
 
Felvethetjük egyébként úgy is a kérdést az észérvekkel és érzel­mekkel (pl. gyű­lölettel) megindokolhatatlan döntéseket felfogni akar­ván, hogy a magyarázat bi­zonnyal nem földi, persze nem is égi, ha­nem…
 
Miért közelítjük meg a kérdést ebből az irányból is?

Láthattuk: amikor már mindent érteni vélünk, kénytelenek va­gyunk kétség­bevonni mindannak az ésszerűségét, ami megvilágoso­dott előt­tünk. És feltesszük a kérdést: Lehet-e ésszerű magyarázata annak, hogy a világ leghatal­ma­sabb emberei megkötik a legrosszabb üzle­tet? A legrosszabbat, hiszen a pillanatért  cserébe oda­ad­ják az Örök­­­­kévalóságot. 
 
Tegyük fel még egyszer a kérdéseket, amelyekre a legnyilvánva­lóbb tények hív­ják fel a figyelmet:
 
Ki döntötte el, hogy a Masaryk hatalma nagyobb legyen, mint a Wilson elnöké? Ki döntötte el, hogy a Brătianu vagy a Beneš képtelen hazudozásaihoz a győztesnek nyilvánított államok vezetőinek jó képet kell vágniuk?

Tudnunk kellene bizony, hogy kik parancsolnak Wilsonnak, Lloyd George-nak, Clemenceau-nak meg a többi kirakat-államférfiúnak.

Ki parancsolt tehát Trianonban? Tartsuk azt is lehetségesnek, hogy még azok is csak megtévesztett eszköz-emberek, akik a kulisszák mö­gé rejtőzve hozzák meg dön­téseiket?

Akármilyen irányból közelítjük meg a világháború és a békedik­tá­tum kérdéseit, a tények minduntalan arra hívják fel a figyelmet, hogy mily nehéz helyzetben van Tri­anon tanulmányozója, mily könnyen elbi­zonytalanodhat, hisz emberi ésszel Trianon felfoghatatlan…

Helyezzük hát a kérdést más megvi­lágításba és induljunk ki abból, hogy Trianon talán nem emberi alkotás, valószínűleg nem egyszerűen az emberi gátlástalanság, gonoszság, cinizmus, kérlelhetetlenség kö­vet­kez­ménye. Feltételezhetjük tehát, hogy Trianonban nem is emberi kezde­mé­nye­zés­re történt a „rendezés”? Lehet-e ezt egyáltalán feltéte­lezni? Lehet, ha… Ne hamarkodjuk el a következtetést.

Próbáljunk meg feloldani egy ellentmondást, a leggyakrabban elő­fordulót. Me­lyik az? Trianon rejtélyeiben és a Trianonnal össze­füg­­­­­gő kérdésekben a leggyak­rab­ban előforduló ellentmondás nem más, mint az, hogy a leghatalmasabbak, sőt a legokosabbak is a legosto­bábbak módjára viselkednek.

Ez ellentmondást feloldani akarván, vegyük még tekintetbe a következőket:

Trianon tudatos szem­befordulás Istennel és nincs is hiteles magyarázata, ha ezt nem vesszük tekintetbe. De ha tekintetbe vesszük, akkor fel kell tennünk még azt a kérdést is, hogy miképpen lehet annyira hülye egy emberi elmével bíró lény, hogy tudatosan megtagadja Istent, önként lemondván így az örökkévalóság­ról…

És kérdezzük a következőket is: a XX. század elejének hangadó pénz­mág­násai vagy a szabad­kőműves páholyok vezetői vagy az általuk tá­mo­gatott államférfiak éppannyira ostobák voltak, mint amilyennek lát­sza­nak, ha a nekik tulajdonított cselekedeteket és azok következ­mé­nyeit megítéljük?  Olyan szánni való lények lettek volna a XX. szá­zadban a pénzvilág urai és a politikai élet irányítói, akik képtelenek megtapasztalni az embert Emberré magasztosító érzéseket, akik kép­telenek felismerni az erőt, amely az elkárhozástól vissza­tart? Akik ugyan leg­hatalma­sabbak és leggazdagabbak, háborúkat képesek meg­szerveztetni, országokat földa­raboltatni, újfajta társa­dalmi rend­sze­reket megte­rem­teni, de  képtelenek fel­fogni, hogy semmi sem fonto­sabb a legha­tal­masabb, leg­tehetősebb ember számára sem, mint  lel­kének üd­vös­sé­ge… S ha ezt nem képesek felfogni, akkor nyilván azt sem tudják, hogy mind­annak, amire most felhívtuk a figyelmet, mind­annak olyan egyszerű megfo­galma­zása is van, mint az, hogy oda­adják milliárdszor milliárd aranyukat egy garasért, miképpen az örök­ké­valóságot is oda­adják a  percért?

Így is fogalmazhatunk: lehet-e olyan ostoba egy pénzmágnás, hogy tudatosan szolgálja a sátánt, hisz eladván saját lel­két, minden idők legrosszabb üzletét köti meg… S folytathatjuk az újabb kérdéssel:  le­het-e olyan ostoba egy államférfi, hogy hatalma meg­tartása érdekében eladja lelkét, idegen érdekeket szolgálván ki? Ahhoz kétség nem férhet, hogy a sátán vagy a sátán szolgái akaratát teljesítve ő is meg­köti minden idők legrosszabb üzletét.
 
Folytathatjuk a kérdezést: valóban tudatosan kötötték meg Trianon előkészítői minden idők legrosszabb üzletét: választván a mindenható Isten helyett a szá­nalmas sátánt, az Élet helyett az életet, az Örökkévalóság helyett a percet?… Azaz választván az Én (Égi Én, időtlen Én, Szellem Én – mindegy, hogyan nevezzük) helyett  az ént, a szánalmas földi ént, akiben a lélek is megsemmisül, ha semmi más nem érdekli a földi hatalom és gazdagság káprázatán kívül…? Vagy pedig elképzelhető, hogy az I. világháborút és Versailles-t, illetve Trianont „megalkotó” nagyjai a XX. századnak földi hatalom és gazdagság oly mámorában, részeg­ségében választották a Semmi vagy a Pokol kapuját az Örökké­valóság kapuja helyett, hogy nem fogták fel, hogy e választással ezer­szer szánalmasabbak lettek a világháború azon legszánalmasabb baká­j­ánál is, aki elsőként esett el? Nem fogták fel, mit cselekszenek, va­gyis mégsem tudatosan kötöt­ték meg minden idők leg­rosszabb üzletét: választván a mindenható Isten helyett a szánalmas sátánt, az Élet helyett az életet, az Örökkévalóság helyett a percet? Vagy pe­dig csupán arról lehet szó, hogy az ember léte és üdvözülése vagy meg­semmisülése nagy, valóban rendkívül bonyolult kérdése a XX. század elejére már felfog­ha­tatlanná vált? 

Fűzzük hozzá a fentiekhez: aki az I. világháború kirobbantása va­ló­di felelőseit keresi, de az imént feltett kérdések megválaszolása elől kitér, az úgy beszél (bizonnyal szándéktalanul) ostoba banká­rokról és ostoba államférfiakról, mintha a legokosabb, legsikeresebb bankárok­ról és államférfiakról beszélne. És úgy beszél róluk mint legsike­re­sebbekről, mint győztesekről, hogy közben elmulasztja megvá­laszolni azt a kérdést, hogy miben áll győzelmük. Abban, hogy az örökké­va­lóságról lemondtak? Vagy irodalmiasabban fogal­maz­va: ab­ban áll­na-e győzelmük, hogy Istenre emelt fegyverrel megölték saját lel­küket?  

Mondjuk ki itt azt is, hogy ki lehet térni a leglé­nyegesebb kérdések meg­vá­laszolása elől, de aki ezt megteszi, az vallja be azt legalább, hogy az ostobaságot a legtermészetesebb emberi tulaj­donságnak tekinti. Vagy a földi lét vezérlőelvének tekinti az osto­baságot? S az ostoba cselekedetet ezért nevezi győze­lem­nek?
 
Ezt is mondjuk ki: mi nem azt vonjuk kétségbe, hogy meg­kö­tötték a világhá­borúkat és Trianont és újabb Trianont előkészítő „urak” minden idők legrosszabb üzletét, amikor Isten táborából átáll­tak a sátán táborába, hanem csak hiányol­juk annak megindo­kolását, hogy miért tették, an­nak bemutatását, hogy miképpen tették. Hiszen mi képtelenek va­gyunk elhinni, hogy a világháborúk vagy Trianon vagy a Trianont meg­közelítő bármilyen borzalom felelősei oly buták lehettek, hogy még azt sem fogták fel, hogy ők maguk is áldozatai „dicső” tettük­nek… Nem tudunk elképzelni még  Trianon száza­dában sem oly tu­dat­lan és gyanútlan és felelőtlen kormányfőt (akkor sem, ha Wil­sonnak hívják), aki még abban se lenne biztos, hogy ha parancsra tagadja meg eszméit, akkor semmi esélye a túlélésre. (Túlélésre nem itt a percnyi földi létben, hanem a valódibb világban.)

És mindezek után megismételjük azt a feltételezé­sünket, amelyet fentebb már többször megpróbáltunk körvonalazni:

A XX. század történelmét meghatározó „nagy, hatalmas, győze­delmes” férfiak mintha nem önmaguk lennének, amikor cselekszenek. (Ez nyilván nem felmenti őket, csupán megmagyarázza magatar­tá­su­kat.) Igen, kivetkőzvén önmagukból, bizonnyal nem tudták, mit cse­lekszenek… És akárhogyan nyilatkoz­gattak, elvará­zsolt, öntu­da­tukat vesztett, önérdeküket sem látó kába szereplői ők a rég-új, az örök misztériumjátéknak, amely a legtisztább, a legártatlanabb megbün­­tetéséről szól, a legártatlanabb keresztre fe­szítéséről. 
 
Nemcsak mi magyarok vagyunk képesek felfogni, megérezni, átélni, hogy ismét a legártatlanabb keresztre feszítéséről van szó. Leon Degrelle belgiumi tör­ténész pon­tosan, hitelesen, határozottan fogalmazza meg azt a követ­keztetést, amelyről azt hihettük, hogy nyugat-európai történész felfogni sem ké­pes, nemhogy meg­fogal­mazni: Magyarországot keresztre feszítették az I. világ­háború után – és nem bűnei miatt, hanem hite, hűsége, még­pedig Istenhez való hűsége meg­torlása­képpen.
 
Idézzük szó szerint Degrelle állítását: „Magyarorszá­got ily mó­don keresztre feszítették a ver­sailles-i tárgyalásokon – nem bű­nei, hanem hite [a szövegösszefüggés fi­gyelembevételével: hitének valódisága, Istenhez való hűsége] miatt, és lett így áldozata az elva­kult szabadkőművesség gyűlö­letének és kap­zsi­ságának.”
 
És most már mondjuk ki azt is, hogy hiába próbáljuk megérteni a „legnagyobbakéi” közül például Clemenceau magatartását, hisz abból azért mégsem indulhatunk ki, hogy tudatosan küzdött volna a bűn megjutalmazásáért. Minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Magyaror­szágból a legna­gyobb területet (nagyobbat, mint amennyi Magyar­országnak megma­rad) Romániához csatolják, de kit tartott a világháborúban részt vevő nem­zetek közül a legbűnösebb­nek? A románokat.
 
Így nyilatkozott 1918 októberében:
 
    „A háború hiénái közül a románok a legaljasabbak. Franciaország szövetségesei voltak, és ennek ellenére két esztendőn keresztül úgy viselkedtek, mintha a németekhez tartoznának. Milliókat harácsoltak össze az ellenségnek eladott gabonából és petróleumból… Sosem fogok beleegyezni – tette hozzá –, hogy valaha is megújítsuk azokat a szerződéseket, amelyeket arra az esetre kötöttünk velük, ha Francia­ország oldalán hajlandók verekedni.”
 

Mit tegyünk hozzá? Clemenceau annyira gyűlöli a románokat, hogy nevét adja a döntéshez: a 137 000 km2-es Románia 295 000 km2-es soknemzetiségű birodalommá válik. És ennek volna éssze­rű magya­rázata? Van értelmes ember, aki ezt képes lenne felfogni?

Ennél már csak az felfoghatatlanabb, hogy a Trianonban megjelenő magyarellenes gyűlöletnek egyetlen komolyan vehető magyarázata van: akik tudomásul veszik, hogy végre kell hajtaniuk Magyarország felszámolásának tervét, azoknak szükségük van annak tudatára, hogy Magyarországot gyűlölniük kell. És gyűlölik. A lelkiismeretükkel könnyebb megküzdeniük, ha gyűlölik? De nincsenek könnyű hely­zet­­ben: könnyen kimutatható, hogy nem hisznek a magyarellenes pro­pa­gandában. Seton-Watsont és a többieket bértollnoknak tartják. Olyan bértollnoknak mindazonáltal, akikre nagyon nagy szükségük van.
 
Hallgassuk meg még néhány olyan nyugat-európai szerző vé­le­ményét, akik szintúgy felül tudtak emelkedni az elfogultságokon, mint Leon Degrelle.

Henri Pozzi is a világtörténelem legördögibb, ugyanakkor legos­to­bább, legszégyenletesebb mester­kedése eredményének tekinti Tria­nont, és sejteti, hogy ő bizony szeretett francia nemzete lelkét is félti: cinkosságáért megbűnhődhet az Ég akaratából.

Yves de Daruvar pedig sok olyan francia nyilatkozatot idéz, me­lyekből kiderül, hogy Magyarországot valóban mint legártatlanabbat büntették, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt… E nyilatkozatok szerzői, köztük Monzi szenátor és Charles Tysseire képviselő döbbenten ismerik fel, hogy Trianonnal miképpen kerül a ke­resztény Európa a halálos bűn állapotába – és nem is mentik fel azo­kat az os­tobákat, akik Trianonban oly olcsón adták el a lelküket.   
 
Hamarosan folytatjuk...

Csillag Ösvény Jósda