Molnár F. Árpád készítette a magyar történelem első olyan dokumentumfilmjeit, amik az Echelon-rendszerek (azaz interaktív kém- és totális kontroll rendszerek) működéséről, leleplezéséről és a kozmikusan titkos (és ezen túli, nem nyilvános minősítéssel ellátott) minősítésű (vagyis államtitok hatálya alá eső) elmeprogramozásokról szóltak. Mivel az összes többi tényfeltáró, újságíró, politikai párt, politikus és mindenki más fényévekkel lemaradt Molnár F. Árpád leleplezéseitől, ezért is lett, hogy Európa történelme során minden jel szerint Molnár F. Árpádot keresték meg a legtöbben, méghozzá a világ minden tájáról, akik az elmeprogramozásokról tudtak, annak alanyai, áldozatai lettek, és/vagy akik valamely országban folyó HAARP- és más elmekontroll és természeti működést szabályozó rendszerek építői, tanácsadói, munkatársai vannak és voltak, Skandináviától a NASA-ig.
A politikai üldözött, sok-sok koncepciós pert és üldözést átélt és túlélt, jobbára agyonhallgatott jogvédő főszerkesztő, Molnár F. Árpád már évekkel korábban is integrálta Echelon-tanúk találkozóját, de ezek nem voltak előre leszervezve és nem lettek hivatalos formába öntve.
Molnár katonai és állami titkosszolgálati környezetben nőtt fel, a felső tízezer között. 1998-tól a bűnüldözésben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzetbiztonsági Hivatallal dolgozott, operatív vonalon. Később, az állami korrupció miatt összekülönbözött a rezsimmel. Ekkor széles spektrumú üldözés indult ellene, ami mögött Magyarországon Orbán Viktor állt. Ugyanekkor azért, hogy elhallgattassák, mélységibb titkosszolgálati beszervezésnek vetették alá és egy ideig Orbán Viktornak dolgozott (a titkosszolgálati miniszter Demeter Ervin volt). Egészen kiemelkedő státuszt kapott, de az, hogy mi volt a státusza, máig titok, pedig nagyon sokan tudják (tudjuk). Később többször is külföldön élt, és számos nyugati és nem nyugati titkosszolgálattal kapcsolatba került, gyakran közellenségként kikiáltva. Ugyanakkor kivételességét és tehetségét olyankor is elismerték.
A mostani, kifejezetten hivatalosan, célzatosan szervezett találkozónak a budapesti Krisztina
Hotel adott otthont. Amióta a jogvédő főszerkesztő az elmekontroll technológiák leleplezéséhez fogott, Molnár F. Árpádot azóta kérik arra, hogy valamilyen szervezeti formába integrálja az Echelon tanúit és a szervezett állami zaklatások áldozatait, a közös érdekképviselet és védelem céljából. De ez eddig nem történt meg. Végül az egyik áldozattal való beszélgetés után
Molnár F. Árpád értesítette Domján Tibor világszintű Echelon-Leleplezőt, a HírAréna lapigazgatóját, a HÍRHÁTTÉR főmunkatársát, és megállapodtak, hogy még ugyanabban a hónapban, április 18-án sor kerül az első hivatalos összejövetelre.
A zárt körben tartott találkozóra csak azok jöhettek el, akik külön meghívót kaptak. Kívülálló az összejövetelen nem vehetett részt és a médiát is teljesen kizárták az eseményről. Az összejövetel ténye és időpontja éppen ezért nyilvános meghirdetésre sem került. Molnár F. Árpád azt hangoztatta: az volt az egyik cél, hogy titkos szolgák és más ügynökök legalább és lehetőleg személyesen ne jelenjenek meg már az első hivatalos találkozón is.
Az összejövetel olyan gyorsan lett szervezve, hogy az egyébként is erősen hiányzó adatbázisból még az ülés előtti percekben és az ülés közben is történtek meghívói kiértesítések, míg az érintettek közül sokan meghívót sem kaptak.
A tervek szerint a mostani első ilyen találkozó csak a kezdete volt a távlati terveket magában foglaló folyamatoknak, amit további összejövetelek és más egyéb történések fognak követni, és a szervezeti működés formája és részletei is kialakításra kerülnek. Ezekről Molnár F. Árpád már a 18-ai találkozó eldöntése napján tájékoztatott, tehát hetekkel a találkozó előtt.
Mostanában új és új Echelon-tanúk és áldozatok jelentkezésére nagyjából naponta kerül sor. Az áldozatok Magyarországról és külföldről keresik Molnár F. Árpádot. A jogvédő már a hivatalos találkozó eldöntése napján bejelentette: az első találkozóval elkezdik ezt a dolgot, az összejövetelről valamiféle hírnek vagy hírek sorozatának kell megjelennie, de az első hír publikálását követő évek múlva is sorra fognak rábukkanni az első hírre, ami alapján is Echelon-tanúk és a szervezett zaklatások áldozatai sora fog jelentkezni.
Tanúk és áldozatok a HírArénánál, a MULTIMÉDIA HÍRHÁTTÉRNÉL vagy továbbra is a 06 30 / 919-63-86-os telefonszámon jelentkezhetnek.