Majzer Ildikót, az ájult asszonyt a kilakoltató orbán-pintéri rendőrök a földön húzták végig. A kereszténydemokrata népnemzeti kormány és maffiafeje, Orbán Viktor Döbrögi által a Családok Évében elkövetett feudalista kapzsi bankárfasiszta kilakoltatás akkora lakossági közfelháborodást okozott, hogy csak a mi élő közvetítésünket, már az első 24 órában is több mint 150 ezren látták!
Azonban a családbarát népnemzeti keresztény oligarchák, Orbán Viktor, Pintér Sándor és rendőr-, valamint embergyűlölő ügyészeik nem elégedtek meg az örök gyalázatként a magyar történelembe égett kilakoltatással és a csókos szociopaták milliókkal való lefizetésével. Az orbán-pintéri maffia tagjai - így egyebek mellett Bató András XXII. kerületi rendőrkapitány stb. - széles hatósági üldözéseket indítottak az eseményeket rögzítő vagy a történteket kommentáló újságírók, tudósítók, emberjogvédők, civil aktivisták, otthonvédők és jogvédők ellen.
A hatósági zaklatások tömegesek!
Ezzel a féktelenül kapzsi, rosszindulatú és a halhatatlan történelembe égett embergyűlölő maffiarezsim gaztett-sorozata végtelenítette és napról napra súlyosbítani kezdte a maffia megítélését és ezzel kivakarhatatlan helyzetét. Az üldözések és azok örök következményei miatt a lakossági közmegvetés naponta fog begyűrűzni a minden létező nemzetellenes gaztettre kevesebb, mint egy kisfröccsért kapható kilakoltató rendőrök, az eredendően rosszindulatú ügyészek és a szervezett bűnözés legfőbb vezetői, Orbán Viktor és Pintér Sándor ellen.
A politikai üldözöttek közül a műsorban szólnak:
Molnár F. Árpád médiaalapító és jogvédő,
Gali Kati jogvédő és polgárjogi aktivista,
Szendáj Andrea, a HírAréna Online munkatársa, jogvédő.
A Facebookra az egyik kamerával közvetítettük:
A YouTube-ra egy másik kamerával közvetítve:
Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.
Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.
Iratkozzon fel a csatornánkra, mert sok mindent csak ide töltünk fel!
Ha több és jobb műsorokat szeretne, iratkozzon fel pl. erre a YouTube-csatornánkra is: Klikkeljen a feliratkozáshoz!
Jelöljön be minket a BitTube nevű videomegosztón is: https://bit.tube/Hirhatter_Multimedia
Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386