Domján Tibor, Budapest
A bivaly - amelyik annyira siet, hogy egészen biztosan nem várja meg, hogy bárki is leszálljon, simán átgázol az utastársakon
Az elefánt, az előző ellentéte, akitől egészen egyszerűen képtelenség leszállni, mert elállja az utat, és közben vágja a pofákat, hogy nem halad a sor
A béka, a lógós (az ellenőrök kedvence) - idehaza (a tömegközlekedést nem megfelelően működtető országokban) némileg talán érthető, jobb helyeken azonban a morált rombolja
A lajhár, kizárt dolog, hogy kényelmét feladná egy idősebb utastársáért (általában, ereje teljében lévő fiatal hazafelé menet, aki egész nap az iskolában ült)
A láma, a kritikátlan prosztó, teleszájjal böfög, fingik, vagy éppen köpköd, ha úgy tartja kedve. Figyelmezetni sem érdemes, mert csak kikéri magának és kötekedésbe kezd.
A papagáj, aranyosak, édesek, csak nem tudják, hogy a mozgólépcső egyik fele a gyorsabban haladóké
A szamár, bár a legtöbb jármű kb. öt percenként megy, mégis folyton az ajtókat feszegeti
A tyúk, akinek a kritikátlan pofázását a hátsó sorokban is tisztán hallani, bár keveseket érdekel
A teknőc, tatyójával a hátán, kb. három helyet foglal, a legjobb, ha közben az a táska mondjuk néhány májkrémes zsömlét (vagy egyéb büdös dolgot) is rejt.
A varacskos disznó, aki nélkül nincs tömegközelekés Magyarországon, és ezek szerint Párizsban sem
Azt gondolom, néhány állatfajta kimaradt, például a folyton kötekedő oroszlán, a fülbe lihegő büdös lehelletű hiéna, a körmöt vágó pávián vagy a zsebtolvaj szarka, de szerintem még akkor is sokkal jobb ilyen plakátokkal találkozni a metrón vagy a villamoson, mint az alábbiakkal:
