Ahogy azt annak idején, réges-régen előre megmondtam, ma már bizonyos (és csak a csoda változtathat ezen): az úgynevezett demokrata színekben indult Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump között dől el, ki lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Ha Clinton győz, további lassú rothadás következik, ha Trump lesz az elnök, akkor pedig - a rothadás mellett - furcsa dolgok fognak történni, több lesz a botrány, és a világ népei kevesebbet fognak unatkozni.
Mióta a manhattan-i ingatlanmilliárdos
Donald Trump bejelentette, hogy egyetlen muszlim se tehesse be a lábát Amerikába, azóta a liberális médiahisztéria és a hisztéria által felheccelt közemberek egy része provokációkat folytat, verekedéseket kezdeményez és mindenféle módon igyekszik megakadályozni, hogy Trump megérkezhessen a kampány-helyszínekre, valamint ha megérkezik, megtarthassa rendezvényeit. A hatás-ellenhatás törvénye miatt természetesen Trump hívei is igyekeznek botrányokat okozni a túloldalon, bár úgy tűnik, sokkal ritkábban, mint az úgynevezett toleránsak, és nagyságrendekkel békésebbek a terroristagyártó fajvédőkhöz képest; legalábbis jól elvannak Donald Trump mellett, ahelyett, hogy Hillary Clinton rendezvényeit bomlasztanák.
Ahogyan a sivatagi migránsok Európába ömlesztésénél láthattuk, hogy a migránsok egy része csúfolódó grimasszal és trágár beszólásokkal hálálta meg az eléjük érkező, örömünnepet rendező buta fehér bőrű civileket, úgy Amerikában sem törődnek az iszlamizáló, terroristagyáros liberálisok azzal, hogy az általuk lefasisztázott és Ku Klux Klánozott Donald Trump rendezvényein a barna bőrűek és a feketék aránya sokszor láthatóan eléri a 40 %-ot is. Nem zavarja őket, akkor is fajvédősködnek.
Most pl. Tucson-ban ment a Trump-ot ünnepelve hallgató tömegbe két toleránsként definiált intoleráns fajvédő. Az egyik Trump fehér, barna és fekete bőrű híveinek mutogatta körbe a kezében lévő transzparenst (nyilván azért, hátha megtámadják), a másik - szintén Trump hívei kellős közepéig vergődve -
Ku Klux Klános ruhában és csuklyában provokálta a republikánus szavazókat.
Azonban aki megelégelte az egyik fajvédő toleráns gyűlölködő őrjöngését, ismét nem fehér ember, hanem egy majdnem teljesen fekete bőrű arab, afroarab vagy afrikai férfi volt (az orra alapján talán afrikai származású), aki földre küldte a polkorrekten bajt kereső gyűlölködő toleránst és megrugdosta. Ezért bilincsben vezették el a hatóságok.
Hogy - túl azokon, akik bármik miatt egyetértenek vele - miért támogatja annyira sok arab és afrikai Donald Trump-ot, és miért vetik el a liberális hisztéria társadalombomlasztó anarchista pogromját, érthető. Sokan az állásukat féltik, tisztában vannak azzal, hogy a még több migráns még kevesebb munkalehetőséget és még kevesebb - a biztonság nevében lépésről lépésre felszámolt - alapjogot eredményez, és nem kívánják azt sem, hogy a beözönlő migrációval együtt járó bűnözésnek és terrorizmusnak is ők igyák meg a levét.
Ugyanakkor a Magyarországon élő és üzletelő, arab származású kábítószer-kereskedők is ellenzik Európa arabosítását, és eddig minden alkalommal - amikről értesülést szereztünk - a magyarországi baloldallal és liberálisokkal szemben foglaltak állást. Az alvilágban eddig minden alkalommal, amiről tudunk, azt ismételgették, hogy a migránsok inváziója rosszat tett a kábítószerüzletnek, továbbá nem akarnak a muszlimok beömlesztésével bűnügyi botrányokat és üzleti konkurenciát. Az arab kábítószerkereskedők tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy arab honfitársaik beömlesztése ugrásszerűen megnöveli az erőszakos bűncselekmények számát is, aminek következményei rájuk is visszacsapódnak. De nem csak üzleti érdekeiket, hanem származásukból eredő társadalmi elfogadottságukat, és lakhatásuk stb. biztosítását is féltik.