Domján Tibor, Budapest
Riport: fullánk.com
A Nemzet Sportolója elismerésben részesült idős úszónő ha fizikailag nem is, de szellemileg kitűnő formában van. Tájékozott a világ eseményeiről, természetesen hallott az úszóbotrányról is, amellyel napjainkban tele van a magyar média.
Kiss Lacit ötéves kora óta ismerem, nagy vagabund volt. Habzsolta az életet.
Tudott az akkori ügyéről, ami miatt börtönbe került?
Persze, hogy hallottam, ami az úszósportban történt, mindenről értesültem.
Igaz, hogy a börtönből ön hozta ki és a férje Gyarmati Dezső ?
Erről nem akarok beszélni. Kiss Laci nagyot vétett, de megkapta érte a büntetését. Elfogult vagyok vele, mert edzőként sok olimpiai siker kovácsa volt.
Ön egyébként is megbocsátó lélek...
Ne higgye. Van valaki, akinek soha nem felejtem el a bűneit. A zsidóüldözések idején a körzetünkben volt egy véreskezű, hóhér nyilas, aki csapatostól vitte ki a Dunához a sárga csillagosokat és társaival együtt végezte ki őket. A külsejét nem lehetett elfelejteni, az egyik szeme barna, a másik kék színű volt. A mi házunkban is járt összeszedni a zsidó embereket. Engem is vinni akart, de valaki szólt az érdekemben. "Ez a kislány, nagyon tehetséges úszó, még sok dicsőséget szerez az országnak, ne bántsák őt." Így menekültem meg.
1951-ben megnyertem az országos bajnokságot 1oo méteres pillangóúszásban. Az úszószövetség tiszteletdíját a Honvéd egyik úszóvezetője adta át nekem. Amikor ránéztem, nem hittem a szememnek, a kék és barnaszenű tömeggyilkos nyilas volt. Alig tudtam megállni, hogy fejbe ne verjem a szoborral, amit tiszteletdíjként kaptam. De nem akartam botrányt. Ezt követően mentem apámhoz " Jelentsük fel ezt a mocskos nyilast "
Apám lebeszélt. " Megúsztad, túlélted a zsidóüldözést, most akarsz meghalni?. " Valószínűleg igaza lehetett, mert az illető Államvédelmi Hatóság őrnagya volt.
Hogy hívták az illetőt?
Nem tudom, de utána lehet nézni, de nincs értelme, régen meghalhatott. Mi volt ő hozzá képest Kiss Laci ügye?