A fenti idézet Fülep Lajos: Ady Endre éjszakái és éjszakája c. antológiájából származik, az idevonatkozó rész előzménye pedig a következő:

Ady Endre: Hát te sem érted? Nem elég, hogy Azok nem értik? Mennyi bajuk van az én éjszakáimmal, azt hiszed, én nem tudom, hamar belepusztulok? De nem élhetek másképp. Mennyit beszélnek róla mindenfelé, hülyék, Ady a bohém. Én nem vagyok bohém, minden ízem lázad ellene. Mert az én éjszakáimról beszélnek. Mert nekem nincs nappalom. Amiben én élek, mindig éjszaka és minél nappalabb, annál éjszakább. Minél világosabb, annál sötétebb. Hát azt hiszitek, azzal a nappallal, azzal a józansággal, lehet írni? Egyáltalán élni? Egyáltalán élni azzal amit én látok, amit én tudok? Olyan józanon, csak azt tudom, hogy már minden hiábavaló. Ezt a népet már megölték, testében, lelkében, itt nincs föltámadás, de belenyugodni sem lehet. Én nem nyugodhatok bele. Ha mindenki belenyugszik is, én nem tehetem. Meg kell mondanom, hogy mindenki meghallja, de Úgy nem lehet. 

 

Kálvinista vagyok, minden ősöm az lehetett már a Kálvinizmus előtt, már a kereszténység előtt. Ha az eleve elrendelés hite már a Kálvinizmus, predesztináció. Nem vagyok teológus, sem filozófus, nem tudom mi a predesztináció, de belém van ivódva. Mindenben látom ami velem történik. Már abban, hogy éppen ide születtem, erre a földre, ebbe a népbe. Tudom, hogy én nem lehettem más és nem tehetek mást, mint amit teszek, ha beledöglöm is, nem én választottam, engem választottak. Tudom azt is, nem érdemes itt már semmi, de mit tehetek, helyt kell állanom, úgy kell verekednem, mintha a jövőért tenném. Az pedig nincs és mégis muszáj. És hiába menekülök az éjszakába, velem jön