2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Rezsicsökkentő honvédő háború a biatorbágyi diliházban

Rezsicsökkentő honvédő háború a biatorbágyi diliházban
2014-02-14
A Fidesz - értelmesebbek számára gyakran humorparádéként megélt - rezsicsökkentő hadászati népi találkozót hívott össze az amúgy is komikus nevű településre, Biatorbágyra, annak is a faluházába. Azaz tente, baba, tente.

Molnár F. Árpád rezsicikke
 
 
Pártunk és kormányunk továbbra is kitart a rezsicsökkentő interkontinentális nagy honvédő háborúban, amely során a planetáris erőkkel vívott honvédő háborúnk lassan a végső szakaszába érkezik. Most eldől, sikerül-e legyőzni a gonosz által vezetett planetáris erőket, akik legfőbb célja, hogy megfosszák népünket és dicső, nagy múltú és de még mennyire nagy eszű nemzetünket jogosan kiérdemelt rezsicsökkentésétől. Csapataink hadban állnak, nyugaton a helyzet változatlan.

Képzelhetjük, mennyit nevethettek és derülhetnek azóta is a fideszes és finkelsteini stratégák, amióta elkezdték nyomni Magyarország legalább elmúlt 60 évének a legalacsonyabb értelmet megkövetelő kampánypropagandáját: a rezsicsökkentésért vívott interkontinentális, hazafias honvédő világháborút.

Biatorbágy neve amúgy sem kelt komoly benyomást, de ezzel a faluházas és rezsicsökkentős lakossági gyűléssel párosítva olyan, mintha súlyosan szellemi fogyatékosoknak és szellemileg már leépült elmebetegeknek rendeztek volna falusi diliház találkozót, amire humoristák és értelmiségiek is rájárnak, hogy az egybegyűlteken és a népnek teremtett szánalmas helyzeten - szó szerint - röhögjenek. A kormány által szervezett rezsicsökkentős harcászati és intellektuális hadászati, a nép értelméhez és felfogóképességéhez tematizált nemzetgazdasági csúcsproject a "Védjük meg a rezsicsökkentést!" harcias nevet kapta pártunk és kormányunk részéről.

"A faluház hát diliház" - ez is lehetne a Fidesz következő szlogenje és ez a nép annyira elbutult, hogy lehet, erre is kétharmad szavazna.

Csodálatos, hogy az értelmes embereknek - amilyen Arthur J. Finkelstein, a Fidesz választási és kampánystratégája - már-már csak annyit kell felismerniük, hogy a nép úgy hülye, ahogy van, nem ér annak az esze annyit se, mint egy marék disznóürülék és úgy is kell kezelni ezeket, mint az állatokat, hiszen csak állatok, de a legprimitívebb fajtából.

És lám-lám, mi a talán legnehezebb egy kicsit is értelmesebb embernek? A nép szintjéhez alkalmazkodó állandó hazudozáson és demagógián túl megérteni azt, hogy a nép olyan méltatlan minden magasztosra és annyira hitvány annak értelme, amilyet maximum a világirodalomból a népet leginkább lenéző munkákban olvashatunk. Lám, milyen nehéz egy értelmesebb embernek lesüllyedni arra az állati értelmi mentalitásra, ami ezt a kollektív diliházat meghatározza és egészen átszövi.

Olyan ez nekünk, mint amikor emberekként - tehát olyanokként, akik a rezsicsökkentés propagandáját nem megeszik, hanem nevetik - a budapesti állatkertben a majomketrec előtt időzünk. Az emberek zöme nagyon szereti nézni a majmokat, mert olyanok azok, mint az ember, csak éppen karikatúra változatban. A majmokban mindenféle emberi fogyatékosság fellelhető, ami a normális társadalom tagjaiban elenyésző módon. Ezért az értelemben messze felsőbbrendű ember mókásnak tartja a majmok viselkedését, gesztusait, reakcióit - legalábbis amíg ketrecben vannak - és tényleg olyan, mintha az emberi nemről készült vígjátékot vagy burleszket nézne. Tanulmánynak és szórakozásnak is egyaránt megfelelő.

Na most ilyesmi ez a fideszes rezsicsökkentős tébolykampány és ilyenek ezek a rezsicsökkentős népi diliház-találkozók, ahol azért is kell pl. az "elmegyógyintézet" kifejezést is szétválasztani - ilyen Hofi Gézásan, miszerint "elme, gyógy és intézet" -, hogy azok is felfogjanak valamit ebből a szörnyen sok betűből álló, rettentő hosszú szóból, akiknek a zsidó származású erkölcstelen amerikai szakzseni, Arthur J. Finkelstein kitalálta a rezsicsökkentés planetáris világháborúját, ami által a fél világ jókat röhöghet a magyarok intelligenciáján.

A rezsicsökkentő lakossági honvédő háború falusi találkozóján beszédet tartott Pintér Sándor multimilliárdos is, aki szintén nem bírta ki röhögés nélkül, bár igaz, hogy egy lakossági kérdésen nevette el magát. Lehet, Pintér Sándor sem tartotta volna ennyire mulatságosnak a kérdést, ha nem egy ilyen rezsicsökkentős féltanyasi diliház-találkozón vett volna részt. Mert azért valljuk be: értelmes ember és értelmiségi ilyen helyekre jobbára szó szerint röhögni jár és köztünk, újságírók között is mindig szó szerinti derültséggel és gegparádéval párosul, amikor az ország és a világ életét meghatározó területekről hirtelen átváltunk Orbán Viktor és Arthur J. Finkelstein diliházprojectjére, a rezsicsökkentés planetáris honvédő háborújára, ahová egy ország jár, hogy végső harcát megvívja a gonosszal és a Sátán hatalma ellen.

Mire vágyik, aki rezsicsökkentős fideszes falugyűlésre jár Biatorbágyra? Hát ágyra, de előtte faluházra, tehát diliházra.

Hát megkapták.

A jövő elkezdődött. Merjünk rezsicsökkentő honvédő hazafiak lenni, elvtársak! És vigyázzunk a Sátánnal, mert keresve jár-kel az, hogy elvegye a mi kis rezsicsökkentésünket! A dolgozó népért és hazáért előre: rezsicsökkentésre! Serkenj fel, kegyes nép, talpra magyar, hí a haza! Hát persze, hogy rezsicsökkentésre!
 
A képen Tarjáni István, Biatorbágy fideszes polgármestere. Ő volt a rezsicsökkentés gigászi háborújának falusi házigazdája. A kép alapján - mely a rezsiháború harci helyszínén készült -, amelyen Tarjáni István a népre lefelé néz, arca pedig jobbára olyan, mintha kissé mindig mosolyogna, tehát ez alapján még az is lehet, hogy Tarjáni István sem a népi áldozatok, hanem az őket alagútba vezetett fideszes állatidomárok közül való. Biztassuk őt is, hogy ne csak mosolyogjon, hanem nevessen velünk!

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda