2019. 06. 26., Szerda
János,Pál névnapja

Rettenetesen fogjuk szégyellni ezt a korszakot! (Horváth Zoltán, a HVG volt főszerkesztője)

Rettenetesen fogjuk szégyellni ezt a korszakot! (Horváth Zoltán, a HVG volt főszerkesztője)
2014-03-24
Ott tartunk már, hogy a rendszer nem szégyelli önmagát. Rettenetesen fogjuk szégyellni ezt a korszakot! Rettenetesen fogják magukat talán még azok a fiatalok, akik ennek a korszaknak érdekében verbálisan vagy fizikailag tettek vagy politikailag tettek bármit! - mondta Horváth Zoltán, a HVG nyugalmazott főszerkesztője a "Havas a pályán" című ATV-s műsor legutóbbi adásában.

A műsorvezető Havas Henrik társaságában érintésre került, hogy a rendszerváltozás idején (1990 táján) végrehajtott rablórivatizációhoz kísértetiesen hasonló folyamat zajlik, aminek elkövetője a Fidesz.

G. Fodor Gábor, a kormány által a közpénzek milliárdjaival kitömött Századvég stratégiai igazgatója a Fidesz bűnügyi, kleptokrata, fosztogató oligarchiája bűntetteinek mosdatásába kezdett, amire Horváth Zoltán, a HVG korábbi főszerkesztője reagált, egyebek mellett ekképpen:

- Örömmel hallom ilyen értelemben, ha tetszik, beismerő nyilatkozatokat; végül is ott tartunk már, hogy a rendszer nem szégyelli önmagát! Magyarán megmondva azt mondja, hogy kérem szépen: volt egy igazságtalan rendszer, amiben, az igazságtalan rendszerben a másik oldal volt pozícióban! Akkor úgy billentjük helyre az igazságosságot, hogy ugyanezt az igazságtalan rendszert hozzuk létre, csak mi leszünk pozícióban.

- Hát emlékszel! - Kiáltott közbe Havas Henrik. - Kerényi azt mondta, hogy most mi jövünk! Emlékszel?!

Horváth Zoltán volt HVG-főszerkesztő a jövőről így nyilatkozott:

- Rettenetesen fogjuk szégyellni ezt a korszakot! Rettenetesen fogják magukat talán még azok a fiatalok, akik ennek a korszaknak érdekében verbálisan vagy fizikailag tettek vagy politikailag tettek bármit! Ez egy legalább olyan szégyenteljes múlt, korszaka lesz a magyar történelemnek, ami most történt, meg ami még most ránk vár, jelesül és kitüntetetten ezek a választások!
 
Villámcikk: Molnár F. Árpád

Csillag Ösvény Jósda