Domján Tibor, Budapest
Biztosan sokan emlékeznek rá, hiszen a
Red Bull cég nem kevés pénzt áldozott TV-s reklámokra is, hogy számos, igen tehetséges és underground körökben már jól ismert szájzenészt, MC-t, rappert vagy slammert, ahogy tetszik, szélesebb körben is ismertté tegyen. Ez, persze,
elsődlegesen üzlet, de ha megfordítjuk - és megfordították, mert így eladható igazán -, némi szépirodalmi kultúra ismét beszabadulhat a fiatal fejekbe, akik szinte bárhol, bármit képesek felszippantani, ha az az iskolán kívül van. Íme:
A videóban látható srácok és még sokan mások is jó pár éve művelik már az ipart, a műfajukban pedig komoly ismertséggel és elismertséggel rendelkeznek, ám a sokszor magvas mondanivalójuk önmagától a társadalom csak igen csekély részéhez jut el. A szavak viszont - melyekkel adott esetben mesterien képesek bánni - mindig veszélyes fegyvernek számítottak, gondoljunk csak a politikára, azonban - ellentétben éppen a politikusokkal - a rapperek között, hosszabb távon az a népszerűbb, aki a lényegről beszél, a valóságot és az igazat löki. Aztán 2012. márciusában jött a Red Bull a Pilvakerrel és a szavak forradalma egész idáig tartott.
Idén, a meghívott slemmerek közül 11-en nemrég letették a lantot, egészen pontosan az idei
Pilvaker rendezvényen nem hajlandók "pengetni"; hivatalos közleményüket
>>> ide kattintva olvashatják <<<. Néhány sort idézek:
"...A helyzet azonban sajnos úgy alakult, hogy mégsem fogunk színpadra lépni a 2014-es Pilvakeren. Ennek oka pedig az, hogy bár meghívást kaptunk rá és a nyitottság mindkét fél részéről adott volt, már a közös munka kezdeti fázisában világossá vált, hogy a Szervezők, a rendezvény műsorszolgáltatói és a Mi elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége, és hogy mi is pontosan ezeknek az aktualitása..."
"...Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről, a helyzet feloldására azonban valóban nem volt más mód..."
A helyzet valójában az, hogy a multicég igen komoly pénzt rakott le az asztalra, mellyel ugyan országos hírűvé tett jó néhány tehetséges rapzenészt, közkedveltebbé és befogadhatóbbá a rap vagy slam poetry műfajt, mindezt természtesen forradalmi stílusba ágyazva, márciusi hangulatban, Petőfivel, Pilvaxal - innen a Pilvaker név - és persze, sok-sok Red Bullal, amiből viszont - az orbáni chipsadónak és természtesen a Red Bull cég profitéhségének köszönhetően - addigra már kivonták a taurint, ennek okán pedig a Red Bull már semmivel nem tud többet más, tuttifrutti ízü üdítőitaloknál, cserébe változatlanul a legdrágább maradt a piacon. Épp' csak a lényeg veszett oda belőle.
Mivel az előadók valóban tehetségesek voltak, az ötlet pedig trendi és hiánypótló, így természtesen a produkció is minőséginek látszott és hallatszott, olyannyira, hogy az alsó vonalakban már azért indult újult erővel a meló, hogy egyszer majd ők is a Pilvakerben oszthassák az észt, immár országos nézőközönség előtt. Rengetegen megnyugodtak, hogy a kultúra sem veszett el, csak átalakult, a tehetség pedig, akár több réteg betonon keresztül is a felszínre tör, ha akar, elég csak Red Bullt önteni a résekbe.
Aztán a kibukkanó hajtásokra már jócskán csorgatott az OTP is persze, a mi Csányink ugyanis - jó üzleti érzékkel - igyekszik bevásárolni magát minden olyan terültetre (is), ahonnan hatékonyan lehet módosítani a tudatot, főleg a fiatalokét, szórakozás közben, gondoljunk csak a lassan teljes magyar humor vertikumot leuraló stand up-os fiúkra, tökig OTP-ben. A háttérben, természtesen, nem az az elsődleges, hogy miről legyen szó a támogatott területen, de azért a "kis" pénzért azért elég jól szabályozható, hogy miről ne és általában éppen ez a lényeg.
Az idei Pilvaker - mint ahogy éppen nevéből adódó lényege - megint mácius 15-ére időzített és ismét a "szavak forradalmával" operál, 1848-ra hegyeznek a desingtól a PR-ig mindent, éppen csak a szólásszabadságtól igyekeznek megfosztani a rendezvényt, magyarul: legyen a március 15-e politikamentes, csak mert a paprikajancsink (az MTVA-s intézőin keresztül) így akarja. Hivatalosan ezt így fogalmazták meg:
A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.
A Red Bull Pilvaker koncepciójának kialakításakor az a cél vezérelte a szervezőket, hogy közkedvelt előadók és színészek segítségével hozzák közelebb a történelmet és az irodalmat a fiatalokhoz. A Red Bull Hungária Kft. az MTVA-val egy politikamentes színházi előadás közvetítéséről állapodott meg, amely 12-es karikával kerül adásba, vagyis meg kell felelnie a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényi előírásoknak. A szereplők felkérése hónapokkal ezelőtt megtörtént, a koncepciót minden érintett ismerte. A slammerek a szervezőkkel egyeztetve hetekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt a produkcióban, a végleges forgatókönyv ennek szellemében készült.
Természetesen, nem lehúzva azokat akik maradtak, de maximális respekt azoknak, akik idén megmutatták az országnak, hogy miről is kell szólnia egy március 15-nek vagy inkább azt, hogy miről nem! Csider István Zoltán, Gábor Tamás, Győrfi Kata, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Mavrák Kata, Németh Péter, Pion István, Simon Márton, Süveg Márk, Tolnai Eszter, Ti vagytok 2014 valódi márciusi ifjai! A Pilvaker nélkületek olyan lesz, mint a Red Bull taurin nélkül! Yo, de minek?