2019. 08. 24., Szombat
Bertalan névnapja

Puzsér Róbert: Szégyen hotel

Puzsér Róbert: Szégyen hotel
2015-05-10
Széles körű felháborodás hullámzott végig a hazai értelmiségen az Éden hotel című TV2-s trash-reality egyik adása kapcsán, amelyben egy női szereplőt valamelyik – ilyen formátumokhoz nélkülözhetetlen – kigyúrt gyökér szexuálisan zaklatott. A bántalmazott lány hiába sírt és tiltakozott a bekamerázott térben, senki nem avatkozott közbe - írja Puzsér Róbert a Magyar Nemzet online hasábjain, ahol nagyjából a Orbánféle Simicskavész óta publikál.

Puzsér Róbert, MNO
 
 
A zaklatót nem zárták ki, a jelenet pedig adásba került – a készítők izgatottan várhatták a nézettségi adatokat: vajon mennyi pénzt termel a társadalom újabb alámerítése az ösztönlét ragacsos emberalattiságába? Ne ünnepeljük a szerény következményeket, hiszen az elmúlt tizennyolc évben, amióta kereskedelmi tévés hulladék szennyezi rendszeresen a magyar emberek tudatát, nem volt olyan társadalmi tabu vagy kulturális norma, amin a televíziók producerei ne léptek volna át nap mint nap. Ilyen botrányok is voltak már szép számmal, és hiába ült össze a tekintetes Médiatanács, soha semmi nem változott. A mindenkori magyar állam a kereskedelmi tévék által befizetett frekvenciabérleti díjakért könnyű kézzel dobja oda milliók pszichéjét a szellem kútmérgezőinek, akik addig ütik-vágják a társadalom ízlését és értékrendjét, míg mindannyian meg nem tanuljuk önfeledten élvezni a főműsoridőben zajló szexuális zaklatást.
 

Az új szórakoztatás az iszonyat, a gyász és a betegség, az új híradás az erőszak, a borzongás és a vérszomj. Azok, akik tudatos szereplőválogatás, alkohol, szexuális játékok és egyéb pszichológiai módszerek segítségével olyan helyzetet teremtenek, amikor nemi erőszak kísérlete megtörténhet, nem csak azért felelősek, mert nem avatkoznak közbe. Nemcsak azért felelősek, mert cinikusan adásba szerkesztik a szexuális zaklatást, hogy abból profitot sajtoljanak, hanem felelősek minden percért, ami a kamerák előtt zajlik. Az a zaklató ott a képernyőn nem magányos elkövető. Bűntársai mindazok, akik a történtek láttán mossák kezeiket, akik holnap újra munkába mennek, hogy műsort gyártsanak. A pusztítás nyomán felszakadó sebek profitot véreznek. Az a lány ott a képernyőn nem magányos áldozat. Társai annak az ideák nélkül tengődő nemzedéknek a tagjai, akik a kereskedelmi tévék kultúrgyilkos műsorain nőttek fel, akik számára az élet végső állapota tizenöt percnyi hírnév, amelyet a tévécsatorna emberi méltóságuk lerombolásának fejében listaáron szolgáltat.

A tévések legfőbb hazugsága, hogy az ő céljuk a műsorkészítés, és ennek pénzügyi eszköze a reklám. A kereskedelmi televíziók célja valójában a reklámozás, és ennek kondicionálási eszköze a műsor. A gyakorlatban olyan működés zajlik, amely a műsorok nívóját a reklámok színvonalára zülleszti. A műsor valódi célja az, hogy a következő reklámblokkot egy minden szempontból igénytelenebb és ízléstelenebb néző tekintse meg, mint aki a műsorblokk előtt a képernyő elé ült. A kultúra az emberi szellem immunrendszere, ezért a kereskedelmi televíziós tartalom addig zülleszti a kulturális nívót, míg a befogadó teljesen védtelenné válik a reklámokkal szemben. A kultúrember nem kellően jó fogyasztó a hirdetők számára, ezért a kultúrát minden eszközzel le kell rombolni – ez a kereskedelmi tévés tartalomgyártás alapja. Ami a hazai képernyőkön tizennyolc éve zajlik, az nem valamiféle tévedés vagy mellékhatás, hanem aljas indokból, bűnszervezetben elkövetett tudatos merénylet a társadalom ellen.

Ez ma még nem létező büntetőjogi tényállás, épp amilyen pár ezer éve a rabszolgatartás volt. A Vodafone jelenleg úgy ünnepelteti magát a médiában, mint a cég, amely nem reklámoz ott, ahol nőkkel erőszakoskodnak, és a további együttműködés feltételeként belső vizsgálatot követel. A multinacionális mobilszolgáltató – amely mindeddig nevét és logóját adta a kereskedelmi tévék valamennyi förtelméhez – most álságosan úgy tesz, mintha nem értené: nincs ezen az eseten mit kivizsgálni, a szexuális zaklatás adásba szerkesztése során minden pontosan úgy zajlott, mint bármikor máskor. Ami történt, se nem bűn, se nem hiba. Ez a rendes kereskedelmi tévés működés. A cégekben nem bízhatunk. A hirdetők és jogászaik soha nem képezték a média kontrollját, továbbá úgy tudom, a Vodafone-t nem azzal bíztuk meg, hogy az emberi jogaink őre legyen, hanem hogy mobilhálózatot szolgáltasson nekünk. Arra a célra, hogy a biztonságunk és a normáink felett őrködjön, az úgynevezett államot hoztuk létre, amin az a tény sem változtat, hogy ezt a funkciót látványosan nem tölti be.

A Vodafone Magyarország Zrt. ezt a helyzetet úgy értelmezte, hogy a Médiahatóság szerepe kiadó, a társadalmi felelősség pedig kiváló reklámérv, belépett hát abba az erkölcsi térbe, ahol semmi keresnivalója nincs. Nem megoldás kikapcsolni a tévét. Talán megmentjük vele magunkat meg a családunkat, de képtelenek vagyunk megvédeni a társadalmat, amit elemészt a kereskedelmi tévék profitfasizmusa. Ha ez a tömeg egy nap végleg elveszíti az öntudatát, mi és a családtagjaink irgalmatlanul megbűnhődünk a közönyünkért. A felháborodás hiábavaló. Ők tovább züllesztenek. Egyetlen válasz létezik erre a kihívásra: a földi sugárzású frekvenciák visszavétele, a kereskedelmi tévés modell kiszorítása, a televíziós reklám teljes és átfogó tilalma. A nézőik tudatával kereskedő tévék azt a kulturális nívót rombolják nap mint nap, amit az állam az oktatás révén küszködve próbál felépíteni. Semmit sem veszítünk az eltűnésükkel. A tévés tartalomszolgáltatás jövője a huszonegyedik században az előfizetéses televíziózás. 

Csillag Ösvény Jósda