2022. 12. 06., Kedd
Miklós névnapja

Porosenkón a világ szeme (Simó Endre, MSzF)

Porosenkón a világ szeme (Simó Endre, MSzF)
2014-06-11
A világ szeme Petro Porosenkón, az új ukrán elnökön. Azt várják tőle, hogy hivatalába történő szombati beiktatása után nyomban hozzálát a politikai rendezéshez, első lépésként pedig véget vet a hadsereg bevetésének Kelet-Ukrajna Kijev ellen fordult lakosságával szemben. Mert hiszen ez a kulcskérdés! Hogyan teremteni konszenzust az Ukrajnát alkotó sokféle nemzetiség, nemzetiségi kisebbség, etnikai közösség, megannyi felekezet között.

Simó Endre, Budapest
 
 

A kulcsszó a tolerancia, és az egyenjogúság. Mert ahol ez hiányzik, mint hiányzott eddig a kijevi politikai elit részéről, ott nem teremtődhet konszenzus, hanem csak erőszakkal lehet úrrá lenni az ellentéteken. Legalábbis megpróbálni úrrá lenni rajtuk, annak biztos tudatában, hogy hosszabb távon a konfliktus kiújul.
 
Mert az élet ilyen. Ha nem a betegség okát szüntetik meg, hanem a tüneteit kezelik, akkor a beteg meghalhat. Ukrajna esetében ez azt jelenti, hogy darabjaira hullhat szét.
 
Aki tehát komolyan gondolja ennek a 44,3 millió lakosú, 579 ezer négyzetkilométernyi országnak az egyben tartását, annak választ kell adnia egy alapvető kérdésre: államhatalmi szinten elismeri-e, vagy nem ismeri el az ország etnikai sokszínűségét. 
 
Ennek megfelelően kész-e politikai, kulturális és nyelvi jogokat biztosítani minden komponensének, vagy pedig megtagadja tőlük, és erőszakkal, látszatmegoldásokkal próbál úrrá lenni az ország „kettős lelkületiségén”. Ukrajna valóságos híd Kelet és Nyugat között, hiszen alig akad olyan európai és ázsiai nép, melyből ne élnének benne. Lélekszámát tekintve a legnagyobb ugyan az ukrán (78 százalék), de származását tekintve maga az ukrán többség is roppant heterogén összetételű.
 
 
Különösen igaz ez vallási, kulturális és családi hovatartozására. A hívők nagy része ortodox, de ők is három felekezetre tagolódnak: az önálló ukrán autokefál ortodox egyházra, a kijevi patriarchátushoz tartozó ukrán ortodoxokra és a moszkvai patriarchátushoz tartozó ukrán ortodoxokra. Szép számmal élnek görög katolikusok, római katolikusok, protestánsok, muzulmánok és zsidók is. A legfontosabb nemzeti kisebbség az orosz, a fehérorosz, a moldovai, a krími tatár, a bolgár, a román, a magyar, a lengyel, a zsidó. Rajtuk kívül még több tucat másfajta kisebbség lakja az országot. Könnyen célt téveszthet, aki fegyverrel akarna úrrá lenni ezen a sokszínűségen!
 
Átfogó államreform szükségeltetik. Olyan föderációs berendezkedés, amely autonóm jogokat biztosít a kisebbségeknek, egyszersmind helyet ad nekik a központi államhatalomban is. Magát az új alkotmányt is velük együtt kellene kidolgozni, eleve egyenjogú partnerként kezelve őket, mert ha nem így bánnának velük, maga a reform is sántíthatna. Vélhetően az fogja majd elnyerni az emberek szívét, aki szélesre tár ajtót és ablakot előttük, és a monolitizmus dohos levegőjét a természet sokféle illatára cseréli ki. Van, ami segít a kiszellőztetésben, de van, ami hátráltatja is. Segít benne az ukrán felek között február 21-én született megállapodás, melyről egyesek azt állítják, hogy „túllépett rajta az idő”, hiszen Janukovics is aláírta.
 
De miért volna idejétmúlt egy megállapodás attól, hogy Janukovics is aláírta? Hisz’ nem kevesebb áll benne, mint az, hogy nemzeti koalíciós kormányt hoznak létre, nem vezetnek be szükségállapotot, a hatalom nem alkalmaz erőszakot az ellenzékkel szemben, és hozzáfognak az élet normalizálásához az ország egész területén. Vajon nem ezen az úton kellene elindulnia végre Kijevnek!? De segít a politikai megoldásban a moszkvai politikai és katonai vezetés türelmes, mértéktartó magatartása még a polgárháborúvá fajuló válság közepette is. (Hol van ez már a brezsnyevi szemlélettől!) Segít benne az a történelmileg példátlan érdekközösség, amely az elmúlt évtizedekben Nyugat-Európa és Oroszország között alakult ki. Ennek nyomán a NATO megosztottsága, hiszen szinte osztatlan elutasításba ütközik washingtoni körök katonai érvelése.
 
A szövetségeseket mélységesen megosztja az amerikai terv, hogy idegen (értsd: amerikai) NATO-csapatokat telepítsenek egyes kelet-európai országokba. Míg a lengyel vezetés kifejezetten igényli, a cseh és a szlovák elutasítja, a magyar pedig felemás politikát folytat. Minden jel arra utal, hogy egyikük sem, talán még a lengyelek sem akarnak lemondani a keleti piacból származó hasznukról, legkevésbé a gázról. Segíthet benne az orosz-kínai és a kínai-nyugat-európai kapcsolatok alakulása is, hiszen az ázsiai nagyhatalom is a fejlődésben, a békés együttműködésben, és a politikai megoldásban érdekelt. Nem utolsó sorban segít az ukrajnai rendezésben az a tény, hogy Petro Porosenko beiktatott ukrán elnök kezéhez nem tapad vér. Elődjével, valamint Jacenyuk miniszterelnökkel és a hadvezetéssel szemben elvileg módjában áll változtatni Kijev eddigi politikáján, akár a Kelet-Ukrajnával szemben követett katonai értelemben is, hogy azután a gyakorlatban mit tud tenni, a jövő a megmondhatója.
 
Annyi bizonyos, hogy a „terrorizmus” elleni harc leállításával nem csak az ukrajnai oroszok elmenekülésének, és a zsidók kivándorlásának vethetne véget, hanem bizalmat ébreszthetne az orosz vezetésben is. Azt a benyomást kelthetné, hogy nem választani akar Kelet és Nyugat közül, hanem mindkettővel jó viszonyban akar együtt élni. De sajnos van, ami a békés politikai rendezés ellen hat. És nem csak egyes óceánon túli körök magatartására kell gondolnunk, hanem ukrán politikai körökére is. A jelenlegi kijevi vezetés eddig makacsul elutasította a nemzetiségi autonómiát, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy Ukrajna területi integritását rendőri és katonai eszközökkel kell biztosítani, nem pedig a szabadságjogok kiterjesztésével.
 
Feltűnő Kijev politikai fantáziátlansága! Pedig kézenfekvő a mindenki számára elfogadható megoldás, csak hozzá kell fogni. Ehelyett még nemzetközi szinten is szembefordultak a normális együttműködéssel. Elég arra gondolni, hogy követelik a hazánkon is átvonuló Déli Áramlat gázvezeték építésének leállítását. Hogy mi se engedélyezzük megépítését Nyugat-Európa felé. Efféle abszurd követeléssel csak olyan állhat elő, aki nem érti, merre tart a világ, és ahelyett, hogy figyelembe venné mások érdekeit, mások érdekeinek rovására próbálja érvényre juttatni a sajátjait. Mi ebben a kooperativitás? Hol a válságmegoldó képesség?
 
Sajátosan találkozik ez a negatív szemlélet azoknak a nemzetközi gazdasági és katonai köröknek a törekvésével, amelyek nem is akarnak alkalmazkodni a világban végbemenő változáshoz. Hanem a múltat erőltetik, megpróbálják elszigetelni Oroszországot, és még saját érdekszférájában is sakkban tartani. Célszerű volna mielőbb felülkerekedni a szűklátókörűségen! Nyerne vele Ukrajna és az egész világ is.
 
 Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője
 

Csillag Ösvény Jósda