2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Polt Péter legfőbb ügyész 40-ből 40-et eltussolt! (Molnár Csaba, DK)

Polt Péter legfőbb ügyész 40-ből 40-et eltussolt! (Molnár Csaba, DK)
2014-04-02
- Én az elmúlt 4 évben, országgyűlési képviselőként majdnem 40 ügyben kezdeményeztem Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy kezdjen el nyomozni - mondta Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc által alapított Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, korábban a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter.
 
Villámcikk: Molnár F. Árpád

Molnár Csaba az ATV-ben, a "Voks" című műsorban nyilatkozott, amelynek Havas Henrik volt a műsorvezetője.

A jogász Molnár Csaba katasztrofális statisztikát közölt, ezzel azt is megvilágítva, hogyan lehetséges, hogy Orbán Viktor óta Magyarország olyan elképesztő maffiaállammá züllött, hogy a lakosság megszokta: hiába tesz feljelentést a legbizonyítottabb, legnyilvánvalóbb és legegyértelműbb korrupciós bűnügyekben is, mintegy abszolút 100 % valószínűsítéssel számíthat arra, hogy az Európai Unió demokratikus sereghajtójává züllött Orbán-kormány lesöpri.

Ahogyan azt is megszokhatta a polgári lakosság, hogy szinte nincs az a bírósági per, amiben a bírók ne a bűnözők, a maffia és az alvilág mellé állnának. Orbán Viktor óta Magyarországon a bírók mintha automatikus kötelességüknek tekintenék, hogy nekik minden esetben a szervezett bűnözés oldalára kell állni és nem szükséges vizsgálniuk már azt sem, hogy a hozzájuk került bűnözők vagy bűnszervezeti csoportok a Fidesz védelme alatt állnak vagy sem, hiszen egy bírónak automatikusan kötelessége a bűnözés fenntartása, támogatása, biztosítása, valamint az áldozatok és az ártatlanok üldözése és extrém jogfosztása. S mivel azt is megszokták, hogy a bírók nyíltan is elkövethetnek bármilyen bűncselekményt, mert annak esélye, hogy ellenük büntető eljárás indul, nagyjából maximum annyi vagy kevesebb, mint amit matematikai valószínűségnek nevezünk (azaz csaknem abszolút nulla!), ezért alig maradt valami, ami ebben az egész bolygón hírhedté vált orbáni bandokráciában visszatartó erőt képezne a bíróbűnözés számára.

Elmondhatjuk, hogy a bűnözés ellen - minden baja ellenére - a rendőrség mutatkozik a leginkább hajlandónak. Viszont az ügyészségek és a bíróságok már szinte totálisan a Fidesz pártpolitikai bűnöző söpredékeként manifesztálódnak és a három szervezet közül, valahol a diktatúra legalján az ügyészség mocskos, alávaló, hitvány, gyomorforgató és undorító örvénylő bűnbandája áll. Ez valahol a munkájukból is adódik, hiszen a rendőr néhai (értsd: általában elhalálozott) feladata a közrend és a biztonság védelme, a bűncselekmények felderítése. A bírók néhai kötelessége a törvények erkölcsöknek megfelelő alkalmazása. De egy ügyész többnyire eredetileg is arra van, hogy bárkit, akinek a nevét az orra elé teszik, minden gátlás és morális, valamint törvényi aggály nélkül orrba-szájba és hamisan megvádolja, hamis vádjai alapján is üldözze és megpróbálja a lehető legsúlyosabb megtorlásban részesíteni, lehetőleg az élete legteljesebb tönkre tételével. Az igazságszolgáltatás kapcsán azt is lehetne mondani - nem csekély undorral -, hogy az ügyész valahol az igazságszolgáltatás duhaj szociopata alkoholistája, az ügyészség pedig a falu kocsmája és kuplerája. Másik példával élve: ha az igazságszolgáltatást egy büdös bogár, egy röfögő óldisznó és egy görény szemlélteti, akkor az ügyészség a görény megfelelője lesz, ha minőség-meghatározásunk alapjául a bűz fokmérőjét alkalmazzuk.

Dr. Molnár Csaba tulajdonképpen egy állatkísérletet hajtott végre, amire az állatok szépen bele is sétáltak a csapdába. Szokták is mondani, hogy oktalan állat illetve oktalan barom. Dr. Molnár Csaba - ha cinikus akarnék lenni, most szólíthatnám "doktor úrnak" is - a legjobb módszerek egyikét alkalmazta, amikor egyenesen Orbán Viktor olajmaffiában is leghűbb szövetségeséhez, banditatársához, Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hiszen az ilyen módszerekkel a leghatékonyabban lehet bizonyítani, hogy egy ország vezetői legalább valamelyest elfogadhatók, vagy pedig utolsó, aljadék bűnözők, kleptokrata és evidensen bandita gengszterek, akik maffiaként és bűnszervezetben követik el bűntetteik végeláthatatlan lajstromát. Nos: Molnár Csaba annak ellenére, hogy országgyűlési képviselő, a primér típusú teszt-eljárással is - tehát ha valamit akarsz, rögtön nyúlj legfelülre, hogy senki ne tudja magát kimosni a büntetőjogi felelősség alól - azzal szembesült, hogy Orbán és ügyészségi vezérbandája számára az országgyűlési képviselői poszt is éppen úgy lesöprendő ebben a világhírhedt orbáni oligarchatúrában és bandita diktatúrában, ahogyan a polgári lakosság rendszerszintű jogfosztása, a nép tömegeinek politikai kirekesztése, demokratikus és jóléti üldözése, kifosztása, mocskolása, megbélyegzése, taposása és tömegek végérvényes eltaposása zajlik.

Mint azt dr. Molnár Csaba elmondta:

- Én az elmúlt 4 évben, országgyűlési képviselőként majdnem 40 ügyben kezdeményeztem Polt Péter legfőbb ügyésznél, hogy kezdjen el nyomozni. Most maga tippeljen, hogy hány ügyben kezdett el nyomozni!

Dr. Molnár Csaba így summázta:

- Nulla! A végeredmény nulla; Polt Péter teljesíti, amit a Fidesz kér tőle.

Mivel is zárhatnánk. Talán azzal: birkák, sorakozó! Mindenki, aki - szembesülvén alsórendű és állati mivoltával - méltatlannak tartja magát és utódait egy magasabb szintű életre, legyen vágómarha és urához, Polt Péterhez hasonlóan tegye azt, amit a Fidesz kér tőle: szavazzon Orbán Viktorra és pártjára, az Európai Unió demokratikus sereghajtójára, a világ lábtörlőjére. Aztán fizessen és fizessen és fizessen és fizessen...

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda