Pluralizmus - Többpártrendszer. Esetünkben, tulajdonképpen kettő. Vannak ugyan a parlamentben kisebb pártok, de csak formailag különülnek el az oldalukon található két nagy párttól.
 
Rendszerváltás (módszerváltás) – a köznyelv azon eseménysort hívja rendszerváltásnak (ellentétben a szó eredeti értelmével), amely során ai kommunisták átmentették, átkonvertálták kapcsolati tőkéjüket pénztőkévé, politikai tőkévé. Nem volt itt se forradalom, se váltás, ugyanis mindkettő alapfeltétele, hogy az uralkodó elit megbukjon, de nálunk nem hogy nem bukott meg, hanem soha nem látott módon erősödött meg ez a réteg. A demokratizálódás folyamata nem más, mint vihar a biliben, amely csak a kisemberekre vonatkozó szabályok, többnyire negatív változását hozta magával.  
 
Ellenzék - Az a párt, amelyik az autópálya pénzek, nagyberuházások és az uniós támogatások csúszóinak kisebbik hányadát rakja zsebre a holdudvarán keresztül, de a képviselői fizetésekből, bizottsági tagságokból és az állami párttámogatásból, azért jelentős mértékben profitál.  
 
Kormánypárt – Mint pókerben a Royal Flush, ami mindent visz, ám újabban, még a játékszabályokat (törvényeket) is átírja ha kell, vagy éppen teljesen újakat alkot a nyerés (rablás) érdekében. 
 
Választások – Azon reklámkampány, melynek keretén belül eldől, hogy a következő négy évben melyik párt lophat többet. Jelentősége gyakorlatilag nincs, hiszen a felvázolt kormányképes alternatívák (és strómanjaik) mögött, rendszerint ugyanazon külföldi stratégák ill. "befektetői körök" állnak, akiknek vezérelve, hogy a regnáló klientúra, csak az ország és lakosságának pusztítása árán gazdagodhat, az épülésén semmiképpen.
 
Önkormányzat – A politikai garnitúra utánpótlásának játéktere, a hatalom másodosztálya és nevelőintézete. Az a csatorna, amelyen keresztül pozíciókkal (és így pénzzel) látja el a párt a közkatonáit. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24. Gazdag ország, nagy a jólét, 3200 polgármester, ugyanennyi jegyző, persze közpénzből. Minden választás előtt hallható, hogy radikálisan csökkentik az önkormányzatok létszámát, majd a voksolás utáni napon, varázsütésre lekerül a téma a napirendről.
 
Jobboldal, baloldal – Értelmezhetetlen fogalmak országunkban. A két oldal ugyanis, csupán a populizmus irányában mutat eltérést. A pártideológiáktól mentes gondolatokat, az alapos, kritikai értelmezéseket és irányokat, a pártokban vagy a szimpatizánsok egyik oldalon sem kedvelik igazán, hosszú távon pedig képtelenek vele "őszintén" azonosulni. Gyanakvóvá és bizalmatlanná válnak hatására.  A tényeken alapuló, sokszor napnál is világosabb logikai konsellációkon alapuló kritikát vagy akár a meztelen igazságokat is csak akkor képes befogadni - és mindig csupán az ellen oldal - ha az nem a szimpátiájuk felé irányul. 
 
Miniszter – Univerzális, megbízható szakember. (A csillagokat lehazudja az égről, bármit végrehajt, de kifelé nem pofázik.) Alkalmas bármilyen pozíció betöltésére, tehát mindenhez teljesen hülye. Általában a párt alfahímjei töltik be ezt a pozíciót, főleg olyan tárcák esetében, melyeket egy hintaló is könnyen elirányítana. Bár a fizetésük jelentősen alacsonyabb a versenyszféra vezetőinél, továbbá állítólag egyik sem korrupt, mégis, egy négy éves ciklus után, szinte bármelyik képes milliárd közeli (vagy afölötti) vagyon fölött diszponálni magánemberként, természetesen legális (vagy offshore) vagyonként.
 
Elit – domináns, előjogokat élvező csoport, egy közösségen (társadalmon) belül, ennek ellenére társadalmi felelősségvállalásuk, nemzeti öntudatuk és erkölcsi értékrendjük jelenleg a nullához konvergál, melyben további, jelentős süllyedés prognosztizálható, főleg a nemzeti sorkérdések tekintetében.
 

 
 
FIDESZ – Az oligarchia egyik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött, maffiamódszerekkel operáló csoportosulása. Más néven: Orbán Viktor-rajongók gyülekezete. A Fidesz ’96-ig voltaképpen egy liberális párt volt, ám amikor vezére meglátta a „piaci rést” a jobboldalon, rögtön keresztény és népnemzeti fordulatot vett, ám az álszentségnél leragadtak. Szó szerint bármit képesek ellopni és leamortizálni, amiből anyagi hasznot remélnek, mely jelenséget csak minimális mértékben árnyalja az a tény, hogy az ország testén régóta élősködő nemzetközi irányú pénzszivattyúk jelentős részét is szétbombázták, majd részben vagy egészében saját zsebeikbe csatornázták. Természetesen a legnagyobb kullancsot, az államadósság törlesztését továbbra is eminens módon kezelik, hiszen abban a pillanatban (néhány nap alatt) megbuknának, ahogy megpróbálnák a nemzet valódi érdekeit érvényesíteni.  
 
MSZP – Az oligarchia másik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentén szerveződött pancsermaffia-hálózata. Olyan, mint a Fidesz, csak itt nem az elnöknek van pártja, hanem a pártnak van elnöke. Képtelenek elszakadni posztkommunista gyökereiktől és reflexeiktől, tevékenységük pedig kimerül a megmaradt külső finanszírozók igényeinek gátlástalan kiszolgálásában (akiknek jelenleg Orbán jobb befektetésnek bizonyul, de azért továbbra is nyújtanak nekik támogatást) és abban, hogy a következmények, nemzeti érdekek stb. mérlegelése nélkül, lehetőleg minden fronton ellentmondjanak a Fidesznek. Közös platformot az ország érdekében semmiféleképpen, csupán a holokauszttal kapcsolatos témákban és a mindenek fölötti antiszemitizmus szellemének (megidézésében) üldözésében tudnak hellyel-közzel kialakítani. 
 
SZDSZ (szadesz) – Politikai anomália - "jogilag" már megszűnt, helyette jelenleg a Liberális Párt álnéven képviselik az eszme megmaradt "értékeit". Egy olyan párt volt, amelynek léte, szinte csak matematikai úton (illetve korrupciós és hazaárulási vádakkal kapcsolatban) volt tetten érhető, és bár érdemi pozitív cselekedeteik mentén láthatatlanok voltak, a választásokon mindig magasabbra kúszott az oszlopdiagramjuk, mint a bekerülési küszöb. Tagjai és szimpatizánsai liberálisnak vallották magukat, de nagyokat röhögtek azon, amikor idős járókelőket vagy turistákat is hülyére vertek az utcán, azonosító nélküli, idegen nyelveken hadováló rendőrök. A "szadesz" mentalitás az, amikor gátlás nélkül kinyalják bármelyik pártnak a seggét, egy-két autópálya megrendelés vagy a kormányra kerülés reményében. Valami oknál fogva mégis feloszlottak, igaz, több milliárdos legális párttartozást sikerült maguk után hagyni. Tagjai felszívódtak a korrupt gazdasági szférában vagy más pártok sorait kezdték erősíteni.

Jobbik - A fasiszta mumus. Kezdetben nemzeti érzelmű radikálisnak, újabban jobbközép néppártnak igyekszik magát beállítani, de közben minden más párt holdudvarából is fizetnek úgynevezett tanácsadókat, illetve hazai és külföldi titkosszolgálatok befolyása is gyakran tetten érhető a működésükben. A többi párttal ellentétben a választásokra valódi programmal készülnek, mely civil szakértők bevonásával készül, ám mindez idáig, kormányzati felkérés hiányában nem vált bizonyíthatóvá, hogy azt komolyan is gondolnák. A kétkedést velük szemben csak erősíti, hogy bár ellenzékben is képesek lennének, főleg fajsúlyos ügyekben komolyabban is beavatkozni a folyamatokba, azonban egy "láthatatlan DJ" az utolsó pillanatban mindig lekeveri náluk a felpaprikázott hangulatot. Választóinak jelentős része minden másból (és az életből is) kiábrándult, nemzeti frázisokkal könnyen manipulálható, hazaszerető, ám megkeseredett, erősen paranoiás embertípus, akik között az egyik legfőbb kohéziós erő, hogy a külföldieket vagy a zsidókat okolják minden bajukért és nyomorúságukért, ezért bármilyen marginális baromságnak könnyen felülnek, ha az pl. magabiztosan zsidózik. Így még tovább frusztrálja és osztja őket, ha később azokról is kiderül, hogy pl.: Chanád-ot melengettek a keblükön.

KDNP - bigott törpepárt, a FIDESZ, mint gazdaállat - első látásra gyámoltalannak tűnő - megtűrt parazitája, súlytalanságuk szinte szót sem érdemel. Tevékenységük elsősorban Orbán seggének látványos és szemrebbenés nélküli tisztogatásában merül ki, de közben ordas lobbi tevékenységet folytatnak a fácánvadászat és egyéb dzsentri passziók erőltetett villogtatásáért, mindezeket persze álszent vallási köntösbe bújtatva, miközben a Tízparancsolat legalapvetőbb pontjait sem tudják magukra erőletni (ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj stb.). Számlájukra írható még a vasárnapi boltbezárás, melyet eddigi egyetlen sikerükként tudnak elkönyvelni mindaddig, amíg a Kubatov Security jelentős erőkkel képes biztosítani idős (politikai) prostituáltak közéleti performanszait. 

Együtt - PM - jelenleg már külön-külön működnek, mert mindenük a saját büdzsé, és bár szinte semmiben sem különböznek, igazán szívesen csak a saját hangjukat szeretik hallgatni. Bolsevista - liberális vonalon szocializálódott, úgynevezett értelmiségi csemeték inkubátorháza, melyet általában külföldi alapítványokon keresztül keltetnek (finanszíroznak és irányítanak), de szimpatizánsaikat azzal etetik, hogy ez csupán összeesküvés-elmélet. Mindenük a liberalizmus és a szabadpiac, mert az életben a legfőbb értéknek azt tartják, ha mindenki azt csinálhat, amit akar, azzal, ott, akkor, ahogy, úgy és annyiszor, ahányszor csak jól esik neki, ezért irtóznak a nemzeti felelősségvállalás és minimumok gondolatától, aminek bármilyen elemét diktatórikus korlátként élik meg, és ezért alapból elvetik. Szerintük újabban bármennyi összeférhetetlen migránst elbírna az ország, hiszen a képviselői fizetésükből (nulla munkával) és alapítványi támogatásokból már most is olyan kényelmes életet tudnak biztosítani saját maguk és családjuk számára, hogy amennyiben mégis élhetetlenné válna az ország, akkor egyszerűen ők is odébbállnának valami békés és nyugodt helyre, és szarnának rá, hogy mit kezd magával az országban ragadt összeférhetetlen, fasiszta csürhe.

DK - A Demokratikus Koalíció, a legstabilabb kamupárt, alias Gyurcsány Ferenc. Az egyetlen ember, akit még Orbán szerint is komolyan kell venni az egykori KISZ-es játszótársak közül, mely kijelentéshez - még a rendszerváltás előttről - vagy látnoki képességek vagy messze tervező, megbízható belső információk voltak szükségesek, hiszen az elmúlt lassan tíz évben - bizonyára véletlenségből, de - kettőjük pávatánca kábítja, közben pedig amortizálja az országot és a népet, és amin, persze joggal bámul tátott szájjal a világ is. Egyrészről mert még mindkettő makulátlan szabadlábon képes a szemérmetlen gazdagodásra, másrészről pedig mert még azóta sincs érzékelhető alternatívájuk Magyarország politikai vezetésének tekintetében. Szimpatizánsai is 100 %-ban hordozzák a Fideszesekétől megkülönböztethetetlen személyiségjegyeket, éppen olyan zsibbadt áhítattal inhalálják vezérük legapróbb szellentéseit, mint amilyen kritikátlan és vehemens arroganciával képesek rátörni az eléjük tárt puszta tényekre, a Kárpát-medencében terjengő orrfacsaró fingszag védelmében, jelezze azt bárki is, jobbról avagy balról.

Pártifjúsági tagozat - általában felsőoktatási intézményi keretek között tenyésző, könnyen befolyásolható, karrierista stréberek, vagy akár gyengébb képességű de megfelelően gátlástalan és találékony kabócák gyülekezete, kellően (párt)beágyazott szülői háttérrel, akik borzalmasan éhesek a hatalom különböző manifesztációira és az újabban vele járó luxusra, amiért eszük ágában sincsen kitartóan, keményen és főleg nem becsületesen megdolgozni, hiszen értelmiségiek lévén pontosan tudják, hogy oda egy teljesen más út vezet. Ideológiájuk - köszönhetően felvilágosult szüleiknek, környezetüknek és a személyiségüknek - meglehetősen zavart és kiforratlan, gőgös vagy fusztrált,  ám az irányvonalakat voltaképpen készen kapják (otthonról hozzák), a pénzért mindent - egyszer élünk életformát pedig hamar a magukévá teszik, hiszen egyrészt ebbe születtek bele, másrészt, mert nincs is annál komolyabb feeling, amikor a náluk alig idősebb államtitkárral együtt szívják a kokaint, az éjszakában kék villogóval száguldó A8-as Audi hátsó ülésének bőr könyöktámaszáról, miközben fiatal gyakornokcsajok kézimunkáznak nagyokat sikongatva.

Kommunista (személy) – az előző rendszer aktív építője, aki jobb híján vagy lendületből, de vállalata a rendszer kiszolgálását saját boldogulása érdekében. Persze azt, hogy önként tette volna, ezt a legtöbbjük tagadja. A kommunista anomália legizgalmasabb megtestesülése az, hogy amelyik a leghangosabban kommunistázik a parlamentben vagy a közéletben, arról hamar kiderül, hogy apja, anyja, sőt, gyakran még ő maga is, a legátszellemültebb kommunisták közé tartozott az előző rendszerben, azóta viszont el sem kezdik nélküle egy vasárnapi Istentiszteletet.
 
Liberális (személy) – Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást. Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik és újabban hangosan követeli az Európát éppen szó szerint faszra húzni készülő, folyamatosan terrorral fenyegető, nyíltan agresszív és követelőző, a legelemibb emberi alapértékeket és jogokat is szándékosan lábbal tipró, igen nagy arányban iskolázatlan és kulturálatlan afrikai és arab népségek magyarországi elárasztását, mindezt ráadásul éppen az emberi jogokra és európai alapértékekre hivatkozva.
 
Fasiszta (személy) – Olyan zsidózó, aki nem viseli el a piac rá (vagy akár országára) nézve általában előnytelen törvényeit, és képtelen azonosulni az újabban kötelező jelleggel trendi, liberális értékrend elvárásaival. Hazánkban a fasiszták pusztán verbális (Facebook vagy komment) megnyilvánulásait újabban a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) monitorozza és szankcionáltatja állami közreműködéssel egyre eredményesebben, mely pl. egy zsidóviccért kiszabott jelentős pénzbírságtól kezdve, akár több éves - egyelőre - felfüggesztett börtönbüntetésekig terjedve mutatkozik meg annak ellenére, hogy Magyarországon, a világháború óta, a kisebbséggel szemben egyetlen etnikai alapú, halállal végződő fizikai inzultus még csak nem is a zsidókat, hanem a romákat érte, mely - természetesen elítélendő - gyilkosságsorozat körüli állami szerencsétlenkedést több ország titkosszolgálata premier plánban követte végig, és aminek publikussá vált négy elkövetője közül az egyik a KBH (Katonai Biztonsági Hivatal) alkalmazottja volt, a másik egy egészen addig megfigyelt, majd hirtelen "magára hagyott", fasiszta ideológiát valló személy, a harmadik (az előző) testvére, egy korábban huzamosabb ideig Izraelben tevékenykedő vendégmunkás, a negyedik pedig egy szintén regisztrált (és megfigyelt) szélsőjobboldali. Társaságban szintén könnyű felismerni őket, mert gyakorta buziznak, cigányoznak és zsidóznak. 
 
Turbó magyar – Olyan, magát nemzeti érzelműnek valló polgár, aki naivitása okán mindent elhisz, amit trikolórba csomagolnak, gyakran emlegetik hiányos vagy fals ismeretek birtokában a Szent Koronát, Nagy Magyarországot, Árpádot, Attilát vagy a Turult, amivel összességében nem lenne baj, de a számos, az éterben eléjük vetett forráshiányos, szubjektív baromság és szándékos csúsztatás mantrázása, már eddig is több kárt okozott az országnak, mint használt, mert ezek mentén, még az összességében lokálpatrióta, őszinte nemzeti érzés is annyifelé osztható, amennyire a nemzet nagyon is tudatos ellenségei, még csak nem is várják. Objektivitásuk, realitásérzékük gyakorlatilag nulla, társalgási stílusuk finoman szólva is kivetnivalót hagy maga után. Társaságban könnyű őket felismerni, mert a gyakran hiányos tudásukat általában feltűnő kiegészítőkkel helyettesítik, miközben rendszerint valami alattomos, önjelölt, néphülyítő nemzetvesztő, piros-fehér harci zászlaja alatt toporognak, akik, bár elég sűrűn cserélődnek, ők ezt mégsem veszik észre. 
 
Vállalkozó, üzletember – bár önmagában egyik szó sem volna pejoratív - leggyakrabban, a leszerepelt v. kiszervezett politikust, a napfényre vágyó gengsztert vagy a szürkezónák örökös haszonélvezőit nevezi így a köznyelv, nehogy bepereljék rágalmazásért vagy becsületsértésért. Privatizálók, adócsalók, ügyeskedők, áfa-csalók, olajszőkítők, pályázati pénzek és újabban, az EU-támogatás milliárdok strómanjai, Offshore lovagok, rendszerint egytől-egyig olyan gátlástalan, szociopata humanoidok, akik büszkén és hivalkodóan képviselik azt az életszínvonalat, amit becsületes és kemény munkával - jelen körülmények között - maximum egymillióból egy ember lenne képes elérni, ha még szerencséje is van, no de ők sem egy-két év alatt és persze, nem is akármivel. A régi olajosoknál nem volt ritka, hogy hónapok alatt milliárdokra tettek szert, ami mára azért valamivel hosszabb ideig tart, igaz, nem is robbantgatják fel, vagy lövik szemközt őket a nyílt utcán. Furcsa mód, ezek a köztörvényesek figurák, mára szinte kizárólag alkotják társasági és kulturális élet krémjét (kiterjedt haszonleső sleppjükkel kiegészülve természetesen), a már említett elitet, akik ráadásul már olyan szintű jogi érzékenységgel is rendelkeznek, hogy bárkivel perre mennek, aki jó minőségű videó felvételek nélkül kritizálja megnyilvánulásaikat. A magamutogató senkiháziakon kívül, persze számos olyan példányuk is ismert, amelyik továbbra sem kedveli a rivaldafényt, ám megélhetési módszereikben és a harácsolásban, semmiben sem különbözik exhibicionista kollégáitól.
 
Polgár, polgárság – Olyan, nálunk nem létező társadalmi réteg, melyet politikusaink ugyan gyakran emlegetnek hivatkozási alapként, ám idahaza tipikusan inkább azokat kell alatta érteni, akik nagyjából az elit vékony és az őket majmoló, valamivel szélesebb jóléti kaszt, illetve a már fél lábbal hajléktalanná váló néptömegek között, egy igen képlékeny réteget alkotva helyezkednek el. A külföldi filmekben igen gyakran megfigyelhető jelenet, amikor egy család egy nagy autóval, egészségesen, jól öltözötten, utánfutójukon hajóval, nyaralni indulnak, na olyan az úgynevezett magyar polgárság soraiban nem létezik. A furcsa pedig az, hogy külföldön (sem a filmben, sem a valóságban) a felsoroltak érdekében még lopniuk sem kell. 
 
Értelmiség – A magyar értelmiség az a látó, aki nem segít a vaknak a zebránál. A rendszerváltás óta lapító, a társadalmi és politikai életben zajló negatív folyamatok iránti felelősségét soha el nem ismerő réteg. Egy közismertebb részük akár még nyilvánvaló szenilitása ellenére is görcsösen ragaszkodik a megszokott nagy nyilvánossághoz, lehetőség szerint kiszorítva a műsoridőkből az ugyan ritkán, de véletlenszerűen felbukkanó egészségesebb hangokat, büszkén sztorizgatnak, nosztalgiáznak, miközben előszeretettel hivatkoznak a kollektív felelősségre, ám valójában csupán az aggódó állampolgár álarca mögé bújva próbálgatják saját egzisztenciájukat összegereblyézni, megtartani, nagy ívben szarva az ország sorsára. 
 
Média – A politikai oligarchiával szimbiózisban működő, pénztemető hadigépezet, mely eredendő lehetőségeitől messze eltérően értékteremtésre mára teljesen képtelen, ám jelentős anyagi érdekeltsége van minden olyan dologban, ami az erkölcsöt, a morált vagy a közérdeklődés helyes irányát rombolja. Tipikus tevékenységei: átbasz, megvezet, deformál, torzít, gyűlöletet kelt, rágalmaz, elhallgat, felfúj, miközben temérdek pénzeket emészt fel. A szellemi és kulturális (mivel nincs más kifejezés rájuk) elit egyik diszkrét kifizetőhelye.
 
Újságíró – Metroszexuális szellemi prostituált. Ha pénzt akar keresni (és pénzt akar keresni), akkor betagozódik a mainstream média egy izléséhez legközelebb álló alegységébe, ahol mint a bányászló, megkapja a maga kis szemellenzőjét, aminek köszönhetően munkája során már nem fog tudomást venni a legalapvetőbb tényekről sem, amennyiben azok nem szerepelnek a főszerkesztői utasítások között. Ha sikeres is akar lenni (és sikeres akar lenni), akkor hamar megtanul olyan gátlástalanul hazudni, ahogyan a politikusok szoktak, és amennyiben a szarszaghoz is könnyen hozzá tud szokni, úgy szép lassan megnyílnak előtte a (számára) világot jelentő deszkák. 
 
EU – Eredetileg, a „gazdasági nagyhatalmak” (elsősorban az USA) kompenzálására létrehozott, hónaljszagú tömörülés. Tényleges funkciója máig ismeretlen, persze elképzelések azért akadnak. A dohányzás betiltásán és egyéb marginális kérdések tisztázásán kívül, érdemi intézkedést még nem sikerült felmutatnia. Vízfej a vízfejeken, kormány a kormányok felett. Bár léte egy ideig kétségtelenül csökkentette az Európán belüli, nemzetek közötti konfliktusok lehetőségét, újabban azonban megelégelhette, ezen egyetlen pozitívként ismert hatását és agresszív inváziós politikába kezdett, mind humán (migráció), mind gazdasági (TTIP) alapon. 
 
Hipermarket – Olyan, bazinagy közért (hálózat), mely erőfölényénél fogva, képes a helyi beszállítók és termelők között versenyt generálni, így a beszerzési árak, valamint a munkaerőköltségek minimális szinten tartásával, jelentős extraprofitra tesz szert. Amikor egy ilyen (és bármilyen más) típusú beruházás 10-15 %-át előre, gond nélkül zsebrakó politikus (polgármester, stb.) óvodákból kölcsönzött biodíszletek, rezesbanda és csekély számú érdeklődő előtt, illetve megható pillantások közepette átad egy hipermarketet, hogy „de jó, mert, munkahelyeket termet, mert versenyt generál, és mert olcsóbb lesz neked a kaja”, akkor mindig elfelejti hozzátenni, hogy az adott térségben rövid idő alatt, mindez agyonvágja a kiskereskedelmet (munkanélküliséget generálva), és jelentősen csökkenti a (helyi) termelőknél realizálódó profitot. Mindez, egyet jelent azzal, hogy az ország zsebéből húzza ki a pénzt, ami mint tudjuk, nem vész el, mert végül egy nálunknál sokkal gazdagabb országban, profit formájában landol. Így kerül a szegény ország szegényeinek pénze, egy gazdag ország gazdagjaihoz. A Fidesz, persze itt is megneszelte a piaci rést, és támaszkodva a külföldi multik bevált rablókapitalista módszereire, néhány dakota közmondásra és persze vezérünk putriban szocializált stílusára, különböző intézkedésekkel szépen átcsatornázta az extraprofitot a CBA-ba, mert az szinte kizárólag neki fizet. Zsebbe.

 

Folytatása kövekezik...