2024. 05. 06., Hétfő
Frida,Ivett névnapja

Összefogás kézfogás előtt

Összefogás kézfogás előtt
2015-05-04
Az elmúl hónapokban megfigyelhető, hogy a politikusokra történő hatékony nyomásgyakorlást nem kell, hogy az ellenállók közötti végeláthatatlan egyeztetések előzzék meg.
 
Ütős ez akkor is, ha külön, kiscsoportokban, de rendszeresen, és határozottan művelik. Márpedig úgy tűnik, hogy van néhány csapat, akik művelik. Egyenként nincsenek sokan, de együtt is alig gyűlnének össze százan, mégis tőlük roskadozik az orbáni diktatúra.
 
Cikk: Póka László


A hatalom reakcióiból jól látszik, hogy két dologtól rettegnek:
 
  1. Ha az ellenvéleményen lévők közel mennek hozzájuk. Leginkább a lakóházuknál történő gyülekezés vált ki belőlük hisztis reakciókat.
  2. Azt sem szeretik, ha kiderül, hogy az ellenállók kitartóak.
 
Ha valakinek nem lenne egyértelmű, hogy miről van szó, legyen itt címszavakban néhány esemény:

Már 2013-ban sem szerették, ha a Cinege útra (Orbán villához) mennek emberek elmondani a véleményüket. Minden eszközzel próbálták ezt megakadályozni
A Kúria döntés után Orbán házához vonultak a tüntetők. 
A SeVizahitelesek Orbán háza előtt éhségsztrájkolnak.
 
A kitartók elismerése az volt, hogy egy hónap rendületlen táborozás után rendőrterror vetett véget a kormány SeVizahiteles politikája elleni folyamatos tiltakozásnak.
 
Ezt követően már több bejelentés is rendőrségi tiltással, majd a tiltás bírósági jóváhagyással végződött. Voltak, akiket ez nem nagyon érdekelt. Elmentek bejelentés nélkül. Csak úgy arra jártak, máskor nem gyülekeztek, csak véleményt mondtak, időnként pedig sajtó tájékoztatót tartottak. Arról már nem tehettek, hogy az arra járók megálltak nézelődni, hogy mi is történik e jeles helyszíneken.
 

 
Közben úgy alakult, hogy nem csak a SeVizahitelesek jöttek rá arra, hogy a tiltakozásnak ezen formája lehet a legütősebb. Mások is meglátták, hogy a politikus számára a legnagyobb szégyen, ha a lakásánál jelennek meg a tiltakozók. Ez már nem csak, mint politikust, hanem mint embert is minősíti. Ez szíven szúja a kifosztókat.

Tuaregék is meglátogatták Orbánt a Cinege úton. 
Büki Zoliékat is megpróbálták megakadályozni az Orbán ház előtti tüntetésben. 
A rendőrség nagyon vicces indokokkal próbálja ahatalmom parancsát teljeseíteni.  
Juhász Pétert is megpróbálták megakadályozni abban, hogy Orbán házánál mindja el a véleményét. Sikertelenül. 
 
Szintén odavág a hatalomnak, ha azt látják, hogy kitartanak. Amikor hiába várják, hogy megunják, és hazamenjenek. Vagy maradnak, vagy jönnek újból és újból.

Az elégedetlenkedők között vannak néhányan, akik nem csak rájöttek, hogy mi kergeti őrületbe a sötét diktatúra gyakorlóit, de rendszeresen cselekednek is.
 
Ez az Ő íratlan szövetségük. A cselekvés, az áldozat vállalás, a rettenthetetlenség, a bátorság.
Ez az, ami megkülönbözteti ezt a néhány csoportot azoktól, akik folyton csak dumálnak.
 
Jól látszik, hogy a cselekvésből fakadó kimondatlan összefogás nem követeli meg, hogy mindenben egyetértsenek. Nem kell, hogy együtt lépjenek fel. Elég, ha rendszeresen csinálják külön, külön. Elég, ha hivatkoznak egymásra, elég, ha a másik sikereit alkalmazzák. Nem várják el egymástól, hogy a másik is tegyen valamit, de örülnek, ha megtörténik.

És megtörténik. Újból és újból, mindig ott, ahol a legjobban fáj a hatalomnak.
 
Hiszem, mert akarom hinni, hogy ez a sok kicsi akció egyszer összeér. Kell, hogy így legyen, mert a fotelból forrongókra a hatalom károsultjai – a fotelból forrongók, vagy egyáltalán nem forrongók - nem számíthatnak.
 
Hogy mikor lesz, amikor meglátjuk, hogy nem hiába történt a sok kiabálás?

- Ahogyan egyre sűrűsödnek az események, úgy egyre nagyobb a valószínűsége, hogy eljön az idő, amikor egyszerre történik meg. A mi dolgunk csupán annyi, hogy teremtsünk alkalmat erre a rendszeres nyomásgyakorló, figyelemfelhívó akciókkal.
 
Ilyen lesz május 7-én a Széchenyi téren tartott egész napos SeVizahiteles megmozdulás  "Számolj el a kifosztóddal 2015! , ahol nagyon forradalmi hangulatban lesznek az emberek.
Hogy ez lesz-e az az esemény, aminek a hatására végre ez a diktatúra is ledől? Nem tudom. Lehet, hogy csak később történik meg. De meg fog történni.
 
Mert ez a hatalom szembefordult a néppel, ennek a hatalomnak mennie kell!


 

Csillag Ösvény Jósda