2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Orbán Ráhel infantilis pszichopata (Műsorunk)

Orbán Ráhel infantilis pszichopata (Műsorunk)
2016-04-10
Pár percben a hülyeségeket tanult és előadó Orbán Ráhel kézírásáról is Molnár F. Árpád és Emma Paradigma újságírók.

Műsorunk kiindulási pontja az volt, hogy Orbán Ráhel - miután apja, az Európai Unió 28 tagállamának demokratikus sereghajtója és leghírhedtebb közpénz-harácsoló oligarchája - Svájcban több tízmillió forintos költségen iskolába járatta, Magyarországon ma lett volna az első előadói órája. Azonban vendégelőadókkal érkezett, mivel a tanítás kötelezően nyílt, ezért arra az újságírók is kíváncsiak voltak, Orbán Ráhel pedig nem mert előttük beszélni, nehogy kielemezzék. Ezért arra bujtogatta a tanulókat, nyugodtan panaszt tehetnek a rektornál, az órát pedig a vendégelőadókra bízta. Azóta is próbálja elérni, hogy uralkodói, arisztokrata, döbrögista, gyevi bírói státuszára apellálva az ő előadásai legyenek zártak a nagyközönség elől.

Ehhez a rektor politikai fideszizmusa kellene, amiben I. Ráhelnek korábban nem kellett csalódnia: ugyanis a Corvinus Egyetem nem volt hajlandó elmondani, mikor és hol lesznek Orbán Ráhel órái, de a törvények miatt végül mégis nyilvánosságra került. A szorgalmas Fidesz-rektor (a hősies "felelős értelmiség" Magyarországon megszokott hajlongó módszereinek megfelelően) korábban arról is gondoskodott, hogy amikor a titkolózás ellenére az Orbán-gyerek egyik órájának paraméterei mégis nyilvánosságra kerültek, akkor a terem bejárata előtt információgyűjtő rektori mutatványosok végeztek amolyan zsidó összeírást, kik jöttek el a kötelezően nyilvános előadásra, és miért nem láthatók az egyetemi névlistán. A rafinált földesúri egyetemi burzsuj szellemre jellemző, hogy közben Orbán Ráhel akkor egy étterembe szervezte meg aznapi előadását.

Az uralkodó feudalista osztály Döbrögijének a Corvinus Egyetem feledhető nevű rektorával közös családi drámája tovább folytatódik. Az izgalmas folytatásos thriller további epizódjaira méltán számíthat a kifosztott és halmazatban politikai és gazdasági üldözött polgári lakosság.
 
Orbán Ráhel infantilis pszichopata (Molnár F. Árpád - Emma Paradigma)

 
 
Beszélgetnek:
Molnár F. Árpád (ÉLI)
Emma Paradigma

Zeneszerző (Music by):
Cover Name Band együttes

(A HÍRHÁTTÉR Filmjeihez Komponálták)

3D HÍRHÁTTÉR-Animációk:
Sid Modwooder
 
 
 

Az előző 8 Molnár-Paradigma-film:
 
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda