2024. 04. 19., Péntek
Emma névnapja

Orbán Ráhel DNeSküvője - már zsarolásra gyanakszik a média, de mi lehet a telefonon?

Orbán Ráhel DNeSküvője - már zsarolásra gyanakszik a média, de mi lehet a telefonon?
2014-07-01
A Népszava olyan információk birtokába jutott, amelyek szerint már tavaly ősszel "megkeresték" a miniszterelnök környezetét az Orbán-lány esküvőjén eltűnt telefon kapcsán. Szerintük, akár zsarolás is történhetett.
 
Forrásuk szerint csak jóval a kijózanodás után derült fény arra - feltételezhetően szaggató homályos visszaemlékezésekből - hogy akár olyan pillanatokat is sikerülhetett lencsevégre kapni az eltűnt telóval, például a megelőző leány vagy legénybúcsún, amit nem szívesen látnának címlapon olyan médiákban, ami még nem a Fideszé.

Domján Tibor, Budapest
 
 
Újdonságot az üggyel kapcsolatban, persze a "sztorit" közlő Népszava sem tudott többet mondani, hiszen közismert, hogy az ügyre azonnal a gyilkossági főosztály állt rá, a személyzetet DNS mintaadásra kényszerítették, nemrégiben pedig még a vendégek nyálbegyűjtését is kilátásba helyezték, ez utóbbi végrehajtásáról azonban nincs megbízható információnk. (Amennyiben az segítség lehet, a vendégsereg nyálmintáit nagyon egyszerűen be lehetne gyűjteni egyetlen helyről, Orbán Viktor nemesebb feléről, aki, bár szintén jelen volt az eseményen, természtesen gyanú felett áll. A telefonlopásban legalábbis.)
 
 
Csókás László, a DNS-vétel balhét robbantó történetét elsők között adtuk hírül, >>> ide kattintva megtekinthető <<<  az olvasók között sokan nem is hitték el, hogy ilyesmi még létezik. A Népszava végezetül, még arra is panaszkodik, hogy az ORFK sajtószolgálata a történtekkel kapcsolatban három hónapja - állandó érdeklődésük ellenére - egyetlen mondatnyi érdemi választ sem ad.
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda