A spirituálisok közül - a keresztényektől a háttérhatalmi illuminátusokig - nyilván szinte mindenki első reakciója az, hogy precízen megszerkesztett volt
Novák Elődnek a nácik végső kitörési kísérletére emlékező túrán elszenvedett balesete, számos nyilvánvaló jelképpel teletűzdelve.
"Szinte a halálból hoztak vissza az orvosok ma éjjel a kitörés túra után, miután a légzésem megállt, s az eszméletemet emiatt elvesztettem egy műtét során" - írta Novák Előd a kórházi ágyon fekve, aki közölte: a kampányból hátralevő mintegy 50 lakossági fórum zömét is kénytelen lemondani, mert még hetekig feküdnie kell, az egyébként halálosan veszélyes trombózis ellen véralvadásgátló injekciókat kell magának beadnia, törött bokájából pedig a beültetett csavarokat fél év múlva tervezik kivenni.
Novák Előd - a becsület napi túrán kapott csapást követően - továbbá ezt írta:
"...a ma éjszakai műtétem gerincbe fecskendezett érzéstelenítése miatt valamiért a felső testem is lebénult, a légzésem is leállt, gyakorlatilag megfulladtam, de aztán szerencsére közvetlenül az eszméletvesztés után lélegeztetőgéppel megmentettek. (...) Fél év múlva pedig, amikor kiveszik a csavarokat a bokámból, ismét egy ilyen érzéstelenítés vár, illetve talán addigra sikerül megfejteni, hogy mi okozta a légzésem leállását. (...) Egy rossz lépés elég volt a sárban még bakancsban is, amikor épp az előttem menő lányt figyelmeztettem, hogy kikötődött a cipőfűzője, ezért félreálltunk a meredek, csúszós útszélre... Egy nappal korábban kb. 1500 megemlékező vonult végig ott a nagy kitörés túrán, hatalmas sarat dagasztva."
A Jézus Krisztustól Mohamedig tudjuk, hogy a lélegzetvétel elakadása, a légzésképtelenség az Isteni Törvények ismeretének vagy abszorbálásának, tehát elfogadásának illetve követésének hiányát jelenti. Mohamed, Híra barlangjában, amikor egy Mohamed elméjébe hatoló, őt elragadó lény Gábriel főangyalnak jelentette ki magát, egy kendőt tett Mohamed arcára háromszor, aki halálra rémülten tapasztalta minden ilyen alkalomkor, hogy nem kap levegőt. Amíg nem tudta elolvasni a felsőbb hatalmú lény által tartott kendőn írt törvényeket - amelyeket ez az azonosítatlan lény az Isten Törvényeiként deklarált -, addig az angyal leállította Mohamed lélegzetét.
Novák Előd esetében a gerincbe fecskendezett érzéstelenítő - spirituális szempontból - eléggé ordító jelképe annak, hogy ha a gerincét - ami a valódi becsület és tartás jelképe - érzéstelenítik, azaz érzéketlenné teszik arra, hogy ne érezze, mikor jár jó úton és mikor a lehető legrosszabb úton, akkor jó eséllyel nem jut többé a halhatatlanság és az örök élet Istentől Adott levegőjéhez, hanem el fog veszni a kárhozott lelkek közé.
A "becsület", mint ugyancsak előtolakodó elem, a megtéveszthető lelkek számára ismét csak evidens botránykő, hiszen sokan, akik elfogadják a felsőbb hatalmak létezését, mégis hihetik azt, hogy a becsületet Hitlerben és fasizmusban mérik. Aki viszont jobb úton jár, nem igazán feltételezi, hogy a Világmindenség Teremtője vagy bármiféle, a technológiai és intellektuális stb. ugrást követően legalább némiképpen teremtő hatalmat szerzett lény kedveli az olyan ócska, még a primitív emberi értelem számára is átlátszó öncsalásokat, hogy a fasizmus és a hitlerizmus azonos a tisztesség és a becsület fogalmi körével. Sokkal inkább egy egyszerű próbakőről van szó, amelyen elválasztatnak azok, akik értik a legalapvetőbb erkölcsi törvényeket azoktól, akik viszont nem. Mert az utóbbiak már eme egyszerű tételen is elzuhannak és összetörik magukat - hogy a Jézus Krisztus hasonlatával éljek, aki a szegletkő kapcsán részletezte az erős vár kontra próbakőn összetöretés rendszerét.
Kisebb vagy egy egész könyvnyi terjedelem lehetne, ha Novák Előd "balesete" kapcsán mindent, tételesen elemeznénk, ezért csak tőszavakban: ugyancsak sok mindenről beszél a korábbi menetelők által már feldagasztott sár, a meredek, csúszós útszél vagy a Novák Előd szerint előtte haladó lány, akinek a - háttérhatalmi szimbólum - cipőfűzője kikötődött, de Novák azt szerette volna, ha a cipőfűző bekötésével a kapcsolat és háttérhatalmi befolyás helyreáll. Pl. az Isteni Törvények helyett, amelyek viszont a légzést és a Legfelsőrendűbbel való Interaktivitást biztosítják a titkosszolgálati és háttérhatalmi zipek helyett.
Novák Elődöt az fenyegeti, hogy fél év múlva - amikor a csavarokat, a tervek szerint kiveszik a lábából - ismét megkaphatja gerincébe az érzéstelenítőt, hogy ne érezze vagy szándékosan eltitkolja a lakosság elől, mikor jár valóban a Becsület útján, de a sötétség útját a világosság útjaként deklarálja. Pl. úgy, amiről azt Mondja az Isten:
- Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá, s a világosságot sötétséggé teszik és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!
(Ésaiás Könyve 5. Rész 20. Vers)
Persze, egy ilyen gerincérzéstelenítő vagy hasonló aktus során már egyáltalán nem biztos, hogy Aki Felülről megtette azt, amit a dolgának érzett és Novák Elődön keresztül sokakhoz eljuttatta az Isteni Intést, legközelebb is "szóba áll" a Jobbik országgyűlési képviselőjével. Vagy utána már csak csendesen öli tovább...
"De megtanultam értékelni a levegővételt - írta Novák Előd -, miután volt alkalmam józan ésszel megtapasztalni a megfulladás fájdalmát, tehetetlenségét, mint az űrben oxigén nélkül, mozgásképtelenül meghalni..."