Kedves barátunk sokat gondolkodott azon, hogy mi is hiányzik a tökéletes életérzéshez. Például sok szempontból hiába gazdag, ha más területeken elsorvasztóan szegény. Ilyen látszólagos ellentmondások közepette - talán megfelelési kényszerből - globalista szemmel is elemezte nemzeti érzéseit, amikben egyenlegként visszatérően megállapította, hogy a XX. század lúzer népébe született.
1955-el kapcsolatban az jutott elsőnek eszébe, hogy milyen jó volt még akkor a labdarugó nemzeti tizenegy. 1956-ot meg egyébként sem hagyhatta volna ki, nem is akarta, szerinte is csak az a világcsodálta, október 23-tól induló 1-2 hét alakulhatott színtisztán magyar érdekek szerint, még akkor is, ha többnyire magyar ölt magyart.
’83
Kedves barátunk hitte, hogy az emberiséget egy hihetetlenül kis létszámú embercsoport vezérli.
Még középiskolás kollégista volt, amikor egy menzán kapott mákos tésztán rágódva rájött, hogy a mák minden szemjét meg kell darálni ahhoz, hogy jóízűen lenyelhesse. Így van ez az emberi fajjal is, minden kis egyedét péppé kell zúzni, hogy a nagy összesben fogyasztható legyen. Pontosan az előző napi vasárnapi estén (1990 őszén) adta le azt a George Orwell regényéből készült „Állatfarm”-ot a televízió, amely művet addig több mint 40 évig elhallgattak. A legkitartóbbak zömében akkor bukott meg a kommunizmusba vetett hit. Kedves barátunk ekkorra persze már rég túltette magát a szovjet modellen, fiókjában évek óta ott hevert rendszerbontó jóslata, miszerint a nagy Szovjetunió fel fog bomlani (fiatalságának türelmetlenségéből adódóan a felbomlást 1 évvel hamarabbra jósolta). Több is történt vele, ott a mákos tésztánál eljutott a másik orwelli fő mű mondanivalójához, az 1984-hez. Tudta, hogy az abban lévő rendszer olyan durván és lelketlenül nem lett aktiválva. A Nagy Testvér beépítette a szabad döntés illúzióját, így csak egy kvázi ’84 terült el bolygónkon, ami egy lottózó cselgépnek egyértelműen nyolcvanhárom.
’90
Eljutott ahhoz a számhoz, amit személyes élményei miatt nem hagyhatott ki. Szabadnak hitt, éppen már nagykorú időszakában, 1990 tavaszán még boldogan ment szavazni arra az ismeretlen pártra, aminek arculata leginkább magyar vonásokat mutatott. Szabad élet, szabad madár, hegedűszóval, piros-fehér-zöld, fölfelé szálló három madárral… Gyermeki rácsodálkozással döbbent rá, hogy a politikában a jó ízlés nem jelent elsöprő győzelmet. Természetesen a következő, 1994-es választásokra már el se ment, hiszen már az 1990 őszi taxisblokádra csalódott.
Úgy érzi, azóta sincs, aki képviselné, pedig ő lelkes, érdeklődő, de következetes, ezért törvényszerű, hogy többé soha nem ment szavazni. Tartózkodott, mert elvárásai semmiféle megalkuvást nem tűrtek. Ha bármelyik politikai erő csak egyszer is hibázott, ő azt sohasem felejtette el és nem bocsátotta meg.
Nem róla, a népéről szólt minden választás, ezért az ő jogosnak érzett igényeit legalább ezerszeresére nagyította, mert ezt tartotta kellően komoly hozzáállásnak. A tartózkodáshoz pedig azért ragaszkodott, mert sohasem lehetett az összes rubrikába érvénnyel nemet írni.
Kedves barátunk megütötte a főnyereményt, május utolsó szombatján kihúzták a fenti öt számát. Az 5049127895 Ft átvételekor még úgy érezte ez a pénz mindent megad majd neki, később derült csak ki, hogy mindent elvett tőle. Megfosztotta a beteges játékszenvedélyétől, de még a lelkes magyarságtudatától is. Nem lottózott többé és nem volt több olyan tavasz sem, amit rendszerváltó reményteliséggel ünnepelt a lelke. Nem volt többé vágya semmire.
A pénzheggyel hirtelen jelentkező mogorvaság kezdetben csak a kedves jelzőtől fosztotta meg, később pedig - mivel mindenki a környezetében vele akart barátkozni - barát sem volt többé, végleg bezárkózott magányának szarkofágjába. Agya ugyanúgy árválkodott koponyájában, mint Csonka-Magyarország a felszeletelés előtti területben. Észjárása abban nem sérült, hogy nemcsak azért volt szerencsés, mert eltalálta az öt számot, hanem azért is, mert azt az öt számot találta el, amit a heti összes fogadást ikszelt számról ikszelt számra feldolgozó - a tudományosan rögzített trendek szerint, várhatóan rövid távon a maximális forgalmat generáló sorozattal korrigáló - költségoptimalizáló szoftver javasolt a sorsolás előtt. Abba már bele sem mert gondolni, hogy a Nagy Testvér programja gazdaságilag őt jelölte a legalkalmasabb nyertesnek, a leghamarabb megtérülő befektetésnek. Ezért aztán végzetes hibát vétett, mert a nyereményre is fenntartott következetességét nem oldotta fel időben, így azon akaratával szemben is tartózkodott, amely az összes pénzt elosztotta volna a leginkább rászoruló, szegény magyar testvérmilliói között.
Békés békét szerető és vágyó népének történelme ihlette szerencséjét és okozta vesztét. Pénzét visszakapva, örömmel ülte torát nemzete. Csak én teszem még hozzá, hogy kár érte, azóta is élne, mert tudjuk már meg végre mindannyian, hogy a lottósorsolás - csakúgy, mint a történelem - életekről és nem számokról dönt.
2015.06.04., Naleksz(kukacdzsímélpontkom)
’18
