2024. 12. 18., Szerda
Auguszta névnapja

Nem csak okostelefon létezik, de már itt az okostáska is

Nem csak okostelefon létezik, de már itt az okostáska is
2014-02-05
Az Ausztráliában gyártott iBag hozzávetőlegesen 40.000 forintba kerül.

Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta
 
 
Vannak, akik nagyon szeretnek vásárolni. Akkor is vásárolnak, ha szomorúak vagy egyszerűen csak unatkoznak. Akinek bőven van miből, annak ez nem okoz gondot, de vannak olyanok is, akiknek meg kell gondolniuk, mire költenek, mégsem tudnak igazán határt szabni a szenvedélyüknek és sok olyan dolgot vásárolnak, amire valójában nincs is szükségük.

Ausztráliában gyártottak ezért, kifejezetten hölgyeknek egy olyan táskát, ami GPS-szel van felszerelve és beállíthatjuk úgy, hogy amikor olyan üzletek közelében tartózkodunk, ahol sokat vásárolunk, ne tudjuk kinyitni. Ez azonban még nem minden. A táskát úgy is beállíthatjuk, hogy kinyitható legyen ugyan, de azonnal csipogjon egy SMS az előzőleg megadott ismerősünknél, aki ezek után majd felhív és lebeszél minket a vásárlásról.

Az Ausztráliában gyártott iBag hozzávetőlegesen 40.000 forintba kerül. Nem mondható éppen olcsónak; a mai helyzetben, Magyarországon nem valószínű, hogy nagyon kapkodni fognak utána.


(Nők Lapja Café nyomán)

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda