Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
A klinikai halál állapotába került, de pár nappal később már odaláncolta magát az azóta szintén hősnővé vált, gyermekét egyedül nevelő háziasszony, Szklenkáné Kovalécsik Enikő lakása vasrácsához, hogy megakadályozza az orbáni erőszakszervezetek agresszív behatolását és az orbáni maffializmus áldozatául esett család utcára dobását. Az orbáni gyűlölethatóságok könnygázzal támadtak az újságírókra, az idős emberekre, a jogvédőkre, a civilekre, a lakásban üldögélő vak asszonyra stb. Ez lett minden magyar idők egyik vagy leghírhedtebb kilakoltatása.
Molnár F. Árpád pedig - az előzetes bejelentéseinek megfelelően - biztosította, hogy az Amerikai Egyesült Államok örök lemoshatatlan szégyenként maradjon benne ebben a rendkívül magyargyűlölő és lakosság elleni erőszakbűnözést megvalósító orbán- és bankárvédelmi uzsora kilakoltatásban is.
A facebookos közvetítést - illegális módszerekkel - az összes alkalommal blokkolták. Hosszú ideje ez volt a második alkalom, hogy nem blokkolták. Viszont emiatt is több helyre közvetítettünk; így pl. ide is: https://www.youtube.com/user/Ocean989/videos
Live Stream (élő adásunk) négy kamerával, négy csatornára, nézői kommentek felolvasásával, YouTube-ra és Facebookra egyszerre.
Benne:
Molnár F. Árpád (médiaalapító és tényfeltáró(
Terkovics János (a kilakoltatások ellen a helyszínen fellépő otthonvédő, az imperializmus kilakoltatott áldozata, polgárjogi aktivista, túlélő)
Tóth Marianna Maya (írónő, tanárnő)
Fodor Brigitta Andrea (kiemelt jogvédelmi tanácsadó, a Hír Aréna munkatársa, egyetemista)
Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.
Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386
A Facebookra közvetített élő adás:
A YouTube-ra ment live stream egyik felvétele:
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A HírAréna főszerkesztője, ingyenes és keresztény jogvédő és dokumentumfilmes ma feljelentette Orbán Viktort Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt, Vida Ildikót H...