Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
2014. június 19. 15:38- és 15:46 óra időpontok között összesen öt alkalommal ismeretlen, hangja alapján férfinak tűnő személy rejtett számról felhívott a saját használatomban lévő 0630-931-9802- es telefonszámon.
Bemutatkozás nélkül nagyon gyorsan, és alig érthetően arról beszélt, hogy amennyiben nem hagyom abba a bankellenes akciókat, kitekeri a nyakamat. Később pedig az utolsó hívásnál a banki ügyintézőkkel kapcsolatban azt mondta, hogy inkább a főnökeikhez menjünk.
Az utolsó hívásról hangrögzítő eszközzel felvételt is készítettem. Ezt mellékelem, csakúgy mint a telefonomról lefényképezett híváslistát is.
Az öt hívásból négy alkalommal beszélt a telefonba, míg a 15:40 kor érkezett hívást mire felvettem volna, letette. Mindegyik beszélgetés nagyon rövid, mindössze néhány másodperces volt.
A fenyegetést az miatt kell komolyan venni, mert személyem ismert a bankellenes, átvert adósok érdekében történő megmozdulások szervezőjeként. Bizonyos üzleti, politikai köröknek érdeke lehet abban, hogy a bankok elleni fellépések ne szaporodjanak, ne erősödjenek
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...