Az egyik diagram az állami támogatások összegét mutatta be.  A többi diagram névtelenül jelezte a meghatározott problémák kezelésének sikereit vagy kudarcait  ugyanerre az időszakra. Míg a támogatás görbéje töretlen és nagyfokú emelkedést mutatott, addig a teljesítményt mutató grafikonok mindegyike azt  mutatta, hogy a kiválasztott társadalmi problémák jelentős mértékben romlottak.

A következő információk, amelyeket a szakértőknek elmondtak, hogy a cég sajátos módon közelíti meg a problémákat, például túlságosan nehéznek találja azt, hogy új emberek számára tegye vonzóvá a szakmát, hogy számos munkatársuk személyiségi problémákkal küzd és hogy teljesen általános gyakorlat az, hogy az alkalmazottaik bűnperek vádlottjaiként szerepelnek.

 

Az üzleti szakértők egyike, aki egy 1855-ben alapított New York-i brókercég alelnöke és befektetési bankára, a következőket mondta:  „Ez totális csőd! Nem tudok mást mondani erről. Ezek a statisztikák abszolút kudarcot mutatnak.”

„Elég nagy bajban vannak” - mondta egy pénzügyi tervezéssel és menedzseléssel foglalkozó szakember .

„Ezek az eredmények katasztrófálisak és azt mutatják, hogy nagyon valószínű, hogy rossz a vezetésük, rosszak a termékeik és egyáltalán semmiben sem sikeresek.” - reagált az egyik szakember, aki 22 éve foglalkozik pénzügyi és támogatási menedzseléssel.

„Itt nyilvánvalóan nagyon nincs rendben valami - jegyezte meg egy befektetési tanácsadó - miért támogatja őket a kormány folyamatosan?”

Egy 7,5 milliárd dollár többletet elkönyvelő, jelentős nemzeti biztosítási cég vezetője a következőt mondta:  „Ez szörnyű. Miért fektetne be bárki ebbe a kormányprogramba?”

A névtelen szervezet a pszichiátria volt. És a folyamatosan romló tendenciát mutató statisztikák a kábítószerrel való visszaélés, az öngyilkosság, az írástudatlanság és a bűnözés arjányait mutatták be.

„De, -  teheti hozzá néhány kritikus - ily módon kielemezni az egészségügy egy területét egyet jelent azzal, hogy az emberi szenvedést a papírlapokon szereplő számok szintjére redukáljuk. Lehetetlen pénzzel kifejezni annak értékét, hogy segítünk egy szenvedő mentális betegen.”  

Ám ezzel valójában éppen a lényeget tévesztjük szem elől, amit nagy valószínűséggel szándékosan akarnak elérni azok a kritikusok, akik maguk is pszichiáterek vagy pszichológusok lehetnek. Ha nem tudjuk mérni egy tevékenység eredményeit, akkor semmi lehetőségünk nincs arra, hogy meghatározzuk, az eredmények vajon javulnak vagy romlanak? Hasonlóképpen, így nincs biztos mód arra sem, hogy megállapítsuk, a vezetőség tervei működőképesek-e, kell-e változtatni valamin vagy sem. Például, ha a kormány nem mérné a bűnözés szintjét, hogyan tudná akkor összehasonlítani két különböző év törvény-végrehajtási intézkedéseinek eredményességét?

A lényeg, ami elsikkad az, hogy bár a pszichiátria és a pszichológia egyre növekvő mértékű támogatást kap az Egyesült Államok kományától, nem csak kudarcot vallott a problémák megoldásában, de sikerült még további rontaniuk a helyzetet. Bármi, amit csak tettek és tesznek, minimum hozzá nem értésről, de még inkább rombolásról tanúskodik.