Érdemes megnézni a teljes listát, hiszen azon az egész nap történési követhetők. A második részben jól látható, ahogyan a biztonsági őrök birkóznak a békés ellenállókkal.
Javaslom egyes részeit lassítva megtekinteni.
Az írásos beszámolónk a
Sárgapólós Veszedelemről itt érhető el.
A követelésünk marad, a módszereink változnak, illetve bővülnek.
Augusztusban is odacsaptunk. Megtörtént, amit az otp Nyugati téren lévő fiókjának vezetője, Pityu már 2014. elején is megjósolt a rendőrségi kihallgatásában:
- Erőszakosan fognak fellépni a banki biztonsági őrök.
A vallomásának elemzéséről készült jó hangulatú beszélgetés az alábbi videóban tekinthető meg Pityukabaré néven. Mi nagyon jókat nevettünk a bankárok vergődésén. A háttérben a 2014-évi bank bezárás szerepel egyszerre két kameraállásból.
Megtették. Erőszakosak voltak. Az otp-ben először, de a ráfázkendnél már korábban is volt paprika spray. Meglesz a következménye ezeknek az agresszióknak. Mind a bankárok, mind az őket védő testőrségük rács mögött fog ücsörögni.
Látszik, hogy a hatalom gatyája tele van. Ezt bizonyítja mind a 2014-es, mind a mostani banki ügyintézésről készült felvételek.
Mi lenne, ha nem 20-50 ember gyakorolna nyomást a bankfiókokban, hanem végre a többi károsult is felemelné a hangját, és a seggét is?
Tovább erősíti a bankárok félelméről alakult véleményünket, hogy ismét egyre több jel van arra, hogy a legaktívabb ellenállókkal egyezkednének.
Vajon mi lesz az ajánlatuk?
Nagyvonalúbb lesz-e, mint volt 2013-ban?
Kikre fogják kiterjeszteni a kínált előnyöket?
A 2013-ban, a hatalom által tett burkolt ajánlatról bővebben a
bankszövetség főtitkáráról szóló a cikkünkben található információ.
Mikor fogja valamelyik ellenálló, vagy többen - esetleg az összes aktív - azt mondani egyik kedvenc dalunk után szabadon, hogy:
„Basszátok meg, ti bankárok, Tárcátok nagyobbra nyissátok… Elegünk van a sok birkából, akik csak otthon siránkoznak. Oldjuk meg csak a mi ügyünket.”
Mikor fogják a károsultak által hanyagolt ellenállók feltenni az alábbi kérdéseket?
Hol voltatok, amikor nyomást kellett volna gyakorolni, az utcán, vagy a bankokban?
Hol voltatok, amikor patkányt kerestünk, hol voltatok, amikor a fagyban sátoroztunk piCsányinál, Orbánnál?
Merre jártatok, mikor eljárások indult ellenünk?
A harcokban elbújtok, s osztásnál tolongtok egymás előtt?
Érdemes még másokért is küzdeni, vagy eljött az ideje, hogy leginkább magunkra gondoljunk?
Szerintem, van még rá lehetőség, -bár egyre kevesebb idő - hogy a Mások is bebizonyítsák, hogy érdemes értük küzdeni.
HAjrá!