A Seuso-kincseket eladhatatlannak tartották. Most mégis sikerült eladni. Orbán Viktor vette meg. Visszaszerezte a "családi ezüstöt". Vér tapadt hozzá, csempészés és hamis papírok. A dúsgazdag tulajdonos Lord Northampton társadalmi presztízsének is sokat ártott a kétes eredetű ezüstkészlet.

A nyilvánosságra hozott vételi árnak feltehetőleg a többszörösét fizettük érte illetve fogjuk a többi darabért. Korábban azért nem kerülhetett sor a megvásárlására, mert az elvitte volna a kulturális költségvetés jó részét. Most meg csak ámulunk-bámulunk, hogy a stadionok mellé még a Seuso-kincs is miénk lehet. Lehet, az uzsorahitel-károsultak, meg a hajléktalanok beérnék egy Seuso-kiskanál árával is, de nem hagyjuk elrontani az örömünket.

A műkincs-csempészet révén az angol milliomos, a tulajdonába került edényeket sikertelenül próbálta elárvereztetni, mert több ország pert indított a kincsekért, sőt, a Magyar Köztársaság hivatalosan deklarálta, hogy nem mond le a kincsről annak ellenére, hogy az érte indított new york-i pert elvesztette. Egyébként a Seuso-kincsek visszaszerzése körüli titkos és nem titkos műveletekre elköltött milliók miatt Laborcz Sándor, az NBH egykori főigazgatója már bíróság előtt áll.

A lord csak annak fejében akart megválni a kincsektől, ha bebizonyosodik, hogy a magyaroké a lelet. Na, persze, láttunk már olyat, hogy valaki hirtelen meggondolta magát, mint Komáromi András, aki biztos maga sem gondolta volna, hogy áron alul és akarata ellenére fogja az uniós pénzek forráskódját átadni, aztán másnap meg meghal. Aggódunk is a lord egészségéért. A "családi" ezüst visszaszerzésénél, a klasszikus motivációs módszer természetesen szóba sem jöhet, amit a "Keresztapa" c. filmben láttunk, hogy "Vagy az aláírásod lesz a szerződésen, vagy az agyvelőd!"

A tulajdonos valószínűleg untig elég bizonyító erejűnek találta a műkincsekért fizetett árat a 15 millió euro-t.

A Seuso-kincsek 33 évvel ezelőtt egy magyar kincskereső sorkatona meggyilkolása után indultak világkörüli útjukra. Vér tapadt hozzá, de ez ma már senkit sem érdekel. Az meg, hogy a 2 mázsa ezüst - amit a szerencsétlenül járt fosztogató talált - hogy jutott át a vasfüggönyön, mikor csak a diplomáciai mentességet élvezők közlekedhettek ellenőrzés nélkül a határon, szintén nem téma.

Fel is merült rögtön a kérdés, hogy ha bebizonyosodott, hogy a bűncselekményből származott a Seuso-kincs és ezért adták vissza, akkor miért kellett érte ennyit fizetnünk. Ha pedig tisztázott az eredete, akkor pedig ugyanolyan orgazdagént jártunk el, mint az angol tulajdonos, aki a lopott holmiért pénzt adott. A pereskedés nem volt eredményes és sokba került. A peren kívüli egyezség eredményes lett, de még többe került. Ráadásul most már a kincs további darabjaiért is fizetnünk kell, mert a vétellel elismertük a tulajdonost.

Ez a lelet is mutatja, hogy mi mindent rejt még a föld. Egy amatőr aranyásó - kis erőfeszítéssel - felbecsülhetetlen értékű műkincsekre bukkanhat.

Ha már a meglévő ásványkincseinket, a vízenergiát, a geotermikus energiát, a megújuló energiákat nem vagyunk képesek megfelelő szinten kiaknázni - inkább beleugrunk egy előnytelen atomerőmű-építésbe -, akkor legalább adjunk minden közmunkás kezébe fémkereső detektort, hátha találnak még ezt-azt - akár Attila koporsóját -, amit aztán a felvásárló-maffia és a műkincs-csempészek pénzzé tudnak tenni.