2018. 11. 19., Hétfő
Erzsébet névnapja

Mi a gyász van veled, Magyarország?!

Mi a gyász van veled, Magyarország?!
2016-03-04
Itt, a Kárpát-medencében, kiváló gondolatokra, kiugró tettekre egyre képtelenebb, egyre satnyább nemzedékek követték egymást a világháborúkat megelőző - az emberiség akkori történelmének élvonalát jelentő - idők óta. Évszázadossá lett modernkori nemzeti kínjainkat a magyar embertömeg elbutításában is kell keresnünk. Ennek a gigászi rombolásnak az eszköze paradox módon éppen az oktatás.
 
Nagy Sándor (Naleksz) cikke

„Többet ésszel, mint ész nélkül!”, ám mi mégis inkább ész nélkül rohanunk - generációink kézszorításában - a "túltolt biciklis" iskoláztatásba, mindenféle átgondolt igény fenntartása nélkül. Egy nemzeti lobotómia (az agy egy részének műtéti úton történő roncsolása) áldozatai vagyunk.
 

A fiatalok céltalanok, a csordultig tanult, időhiányossá „fejlődött”, aktív korosztály máléságához szerzett elhülyülését stresszes munkanélküli  vagy munkával tömött napokban nyögi, és aztán így lesznek az öregek finoman fogalmazva kevésbé bölcsek, nem ritkán magukra és a környezetükre is veszélyesek.

A mostani "feszült" helyzetben is úgy került célkeresztbe az oktatás, hogy a hírcsatornák végig csak a célkeresztet mutatták, a "szakértők", az újságírók, a riporterek végig csak árnyékra vetődtek és a - csak történelemkönyvekből ismert - forradalomra hivatott, leigázott nép végig barom módjára nyelte a maszlagot a fogyasztó-társadalmi trendeknek megfelelve. Estefelé, miután végleg elfáradtak, kikapcsolták a tévét és elmentek aludni.

Felvesznek-e kockás inget a tanárok? - Otthon hagyják-e a szülők a gyereket? - Kell-e KLIK vagy nem - pontosabban mivé alakul? - Van-e kréta és van-e papír? - Czunyiné le- vagy felbukott? - Lehet-e használni gyereket propaganda célokra? – Mennyi a tanárok fizetése? – Hány hibát vétett a Facebook oldalán Hoffmann Rózsa? - megannyi sokadrendű és értelmetlen kérdés.

Mi és hogyan megy a fejekbe? Ez a valódi, ám az átlagemberben fel sem merülő, nemzetstratégiai kérdés. Egy ide tökéletesen illeszthető, nagyon összeszedett gondolat, amit Dr. Baranyi Tibor Imre fogalmazott meg úgy másfél évvel ezelőtt „A jelenkori magyar közoktatásról” című cikkében (a szerző fotójára kattintva elérhető a teljes cikk és további fontos rendszerüzenet, hagy a Híraréna nyitott marad mindenkinek):

„Hogy a jelenkori közoktatás szándékában alantas és lealacsonyító volta ne lepleződjék le, vízözönszerű mennyiségi jellegével álcázza magát: s ez a puszta tudattárgyként megjelenő információk brutális halmozása. A már az általános iskolában elkezdett, a középiskolában fokozott, majd az egyetemeken tébolyult módon végletekig halmozott holt ismeretanyag puszta mennyiségi fokozása, merőben mechanikus betanulása, a magolás, a „biflázás” nemhogy nem növeli a valódi szellemi intelligenciát, hanem – rendkívül fárasztó volta miatt – tulajdonképpen butít: az elbutulás lehetőségét kívánja megalapozni. A tudati funkcióknak a tudati objektivitások világa felől való elfordulását és azt követően magukba a funkciókba való éber belehelyezkedés lehetőségét és igényét rendkívül hatékonyan akadályozza meg. Megöli az érdeklődést, és súlyosan destruálja a megismerési vágyat, amely minden egészséges és ép lelkű emberben él, hiszen a megismerés a tudás és a létrendi felszabadulás elengedhetetlen előfeltételeinek egyike. A jelenkori oktatási követelményeknek való megfeleléshez elengedhetetlen beteges biflázás, pontosan ellentétes eredményre vezet, mint amikor valaki többé-kevésbé intenzív érdeklődését követve, szabadon és kötetlenül, noha szisztematikusan foglalkozik valamely tárgykörrel. És ugyanez a perverz szándék jelenik meg az oktatás végén leselkedő, a „vizsgázókat” valóságos rettegésben tartó számonkérő „vizsgázásokban” is, amelyek során a mechanikusan betanult idegen tudati tárgyözön, sőt mondhatni élettelen ballasztot képező anyag mechanikus, többnyire minden egyéni meglátást szigorúan mellőzni kénytelen visszakérődzése megy végbe.”

Érettségi, technikusi vizsga, két diploma, összesen 18 elvégzett tanév (1978-1996) összes tapasztalata a fenti beollózott sorokkal betűről betűre egyezik.
Nemzeti tantervünkben a túlterhelés sajnos azóta csak fokozódott. Nem azzal leszünk hatékonyak és időszerűek, hogy még hozzáadunk, még hozzáadunk...
 
Az én három magyarországi általános iskolába járó lányomnak a velük egyidős négy - franciává nevelt - unokafivérénél összóraszámban 7 százalékkal többet(!) kell teljesíteni. Pedig a magyar sógornőm franciaországi fiai is sima általános iskolások és tavaly még lazább volt nekik, mert pl. szerdánként nem volt suli csak gyermekmegőrző…

 
Ön melyik súly alá tenné szívesebben a gyerekét, ismerve a magyar és a francia életszínvonalat is?
A népjólét az okos oktatásból gyökeredzik. Országunk lelakottsága pedig az észnélküli, a biológiai adottsági határokat áthágó túlterheléssel cseppet sem számoló iskoláztatás egyenes következménye.
 
Az emberbarátibb létezés nem idegen a magyarságtól, őseink a rabszolgaságot soha nem építették be az életükbe.
"A kevesebb: több" ma is trendi minden szinten, például pár napja a magyar hétköznapokhoz képest más dimenzióban, vakító reflektorfényben lévő, Leonardo DiCaprio is a természettel egyszerűen élő bennszülöttek életmódjára hívta fel a vesztükbe rohanó, civilizált társadalmak figyelmét rég megérdemelt Oscar-díjának átvételekor. (Az 1993-as Arnie Grape szerep mesteri eljátszásáért kellett volna kapnia az első aranyszobrot. Istenem, mi mennyi szerencsétlen, 6-18 éves Arnie Grape hátára teszünk reggel 7-kor teletömött iskolatáskát!)

Magyarország! Addig haldokolsz, amíg mély barázdákat hagyva gyaláznak a "munkaalapú társadalom" elmebetegen kényszerített velejárói.
 
Ez hát a válasz a cigányosan frappáns cím-kérdésre.
 
Nagy Sándor (Naleksz)
Soroksár, 2016. március 3.

Csillag Ösvény Jósda