Domján Tibor, Budapest
Mielőtt megjelennének a cikk alatt a legelképesztőbb kommentőrjögések, kéretik figyelmesen elolvasni a cikket, hiszen a szerző egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kormányok, vagy azok fölött álló hatalmak ne permetezgessék a népet bármilyen vegyi anyaggal, aminek aztán különböző - joggal feltételezhetően - negatív élettani hatásai lennének, esetleg születésszabályozási vagy hangulatszabályozási célból, időjárásmodifikációs, vagy akár bármilyen egyéb alantas indokból, amit esetleg el sem tudunk képzelni. A legtávolabb áll tőlünk a szkepticizmus, amikor állami vagy háttérhatalmi bűncselekmények elkövetéséről beszélünk.
A lokális kormányok tudtával és haszonélvezetével (néha pesze őket is kihagyva) a háttér és egyéb hatalmak, a legelképesztőbb módon szennyezik a környezetünket? A válaszunk igen. Ha mindez nem volna elég, tudatosan és központilag végzik az emberiség immunrendszerének gyengítését, "haláli" piacot építve, az egyébként is mérgező, de iszonyatos extraprofitot termelő gyógyszeriparnak? Nyilvánvalóan, igen. Permeteztek már levegőből vegyszereket, halálos mérgeket vagy halucinogéneket korábbi háborúk során a polgári lakosságra? Bőségesen dokumentáltan, igen. Hatalmukban áll és tervszerűen módosítgatják az időjárást, továbbá aszályokat, árvizeket, vulkánkitöréseket, földrengéseket és cunamikat okoznak, leginkább nagybani tőzsdei spekulációkhoz? Egyértelműen, igen. De...
Nehéz szó nélkül elmenni azon jelenség mellett, hogy a legtöbb, cheimtral-el kapcsolatban megjelent cikk, általában forrásmegjelölés és bármiféle valódi bizonyíték bemutatása nélkül, igaz, rendkívül szemléletes fotókkal tarkítva pörög a világhálón és folytatódnak a legcifrább kommentőrjöngésekben.
Így volt ez a legutóbbi cikkünk esetében is, amiben
Lenkei Péter, a
Levegő Munkacsoport irodavezetőjének több évvel - még jóval, a magyar cheimtrail boom előtt - megjelent írásából idéztünk, amiben közölte, hogy igen, a repülőgépeknek -
tehát az összesnek! - amikből, napi szinten, nálunk több tucat, helyenként pedig akár több száz is, elhúz a lakosság feje felett, amelyek
melléktermékeként, az egészségre rendkívül veszélyes vegyi anyagok jutnak a levegőbe, ráadásul a megengedett egészségügyi határérékek, esetenként több milliószorosa is. >>> klikk a cikkre <<<
Hány repülőgép repül a világon egy nap? (szimuláció)
Mi volna ez más, mint vegyi anyagok legális és államilag támogatott permetezése, ráadásul olyan elképesztő méretékben, amibe belegondolni is szörnyű, hiszen csak az azóta, minden bizonnyal már jócskán növekedett, 2008-as adatok szerint, kb. 93.000 gép utasszállító gép közlekedik a világ, nagyjából 9.000 repülőtere között, egyidőben pedig, megközelítőleg 8-13.000 gép van a légtérben, amik okádják a levegőbe, az említett cikkben közölt, rákkeltő, impotenciát és idegrendszeri zavarokat okozó vegyületeket, melyek az üzemanyagok elégetése során keletkeznek.
Vajon nem elég szennyező, illetve mérgező, a megszámlálhatatlanul sok repülőgép hajtóművéből kiáradó vegyszer, akár egyszerűen járulékos égéstermékként, akár úgy, hogy esetleg konkrétan hozzákevernek bizonyos adalékokat az üzemanyaghoz? (hiszen így, az esetleges lebukás is elkerülhető, vagy jóval kisebb esélyű volna)
Természetesen ez, az összeesküvés elméletek fotelből hőzöngő forradalmárainak egyáltalán nem elég (pedig tény, ráadásul éppen elég ijesztő), mert százával olvasható, különféle online portálon, amikben hol hosszan, hol röviden le van írva, hogy bizony, hatalmas tartályokkal repkedő repülőgépekről, vegyi anyagokkal permetezik naphosszat a lakosságot, ami arról ismerhető fel, hogy az általuk húzott csík, nem tűnik el, mint az úgynevezett kondenzcsík, illetve csak jóval hosszabb idő után.
Maga a csík, persze kétségkívül tény, szinte akárki találkozhat a jelenséggel, ha felnéz az égre, illetve kétségtelenül szemléletes és valódi fotók ezreivel, tele van az internet. Más azonban semmi.
Már a politikusok is tudják, hogy ha kiejtik a cheimtrail szót, akkor azonnal, világszerte cikkezni kezd róluk az online média, függetlenül attól, hogy bármi konkrétumot mondanának az ügyben. Legutóbb, nálunk is ilyen címekkel mentek a cikkek: A svédek beismerték..., az olaszok bejelentték... stb., az írásokban, azonban semmi egyéb nem volt található, mint amit eddig is tudtuk, hogy vannak az égen csíkok, amik lassabban tűnnek el mint a kondenzcsík.
Az azonban, valamiért jóval kevesebbeket érdekel, vagy gondolnak egyáltalán bele, hogy egy, az egész bolygóra kiterjesztett, ráadásul az "áhított" módszerrel, tehát vegyi tartályos permetezésel, a projekt nehezen kivitelezhető - már több mint egy évtized óta - olyan módon, hogy ezidáig egyetlen bennfentes, vagy közreműködő sem akarta volna megbuktatni a "vállalkozást", tehát pénzért vagy dicsőségéért, egy kormánytisztviselő, egy ügynök, egy pilóta, egy repülőtéri alkalmazott, vagy akár csak egy biztonsági őr, ne csinált volna néhány képet egy akcióról, vagy tett volna be-, vagy feljelentést az ügyben, vagy mutatott volna bármilyen dokumentációt. Még Snowden sem.
UPDATE: Egy olasz szenátor, Domenico Scilipoti, alig egy hónapja, néhány online portál állítása szerint, kérte az olasz kormányt, hogy tegye nyilvánossá az úgynevezett titkos cheimtrail aktákat, melyek alatt, egy 2002-ben megkötött, az olasz kormány és az USA, azóta állítólagosan államtitokként kezelt klímakutatási megállapodását értette, amelynek értelmében az olasz légügyi hatóságok 2003-ban, beengedték a légterükbe az USAAF repülőgépeit, amik aztán különböző vegyi anyagokat terítettek a levegőben, különféle klímakutatási eljárásokra hivatkozva. Domenico Scilipoti szenátor szerint : "Attól a pillanattól kezdve, hazánk lakossága komoly egészségügyi kockázatnak volt kitéve"
Az, persze eközben nem érdekel senkit, hogy a mezőgadasági kisgépek, vajon milyen vegyszerekkel permetezik a termőföldeket, a szúnyogokat, vagy csak úgy, unblock a lakosságot. Talán, mert az túl snassz, vagy mert nem húz látható csíkot.
Nem is beszélve, az egész világon mindenfelé akciózó természetvédő, tulajdonképpen bárhova bemászó és bármit rögzíteni képes, sokszor joggal elismert oknyomozó és természetvédő aktivistákról, akik azonban - a téma népszerűsége ellenére - még soha nem találtak egyetlen repülőteret, foglaltak volna el, egy fel, le vagy éppen tankolás alatt álló cheimtrail gépet, vagy nem derült volna ki, hogy büszkén mutogatott repülőgépek, beltéri tartályai, ne egy utasszimulációhoz használt, stabilizációs teszt folyadéktartályai lettek volna, ahogy kell, utólag, biohazard feliratokkal fotoshoppolva. Mint ahogy az alább látható kép első részletét is úgy mutogatták bizonyos helyek, mint ahol egy gonosz cheimtrail pilóta cukkolja a népet, közben pedig éppen ellenkezőleg.
Ilyen feltárásoknak, bejelentéseknek ugyanis, nyomuk sincs az interneten, mert ha lenne, már találkoztunk volna vele (szívesen le is hoztuk volna) és valószínűleg az olvasó is, hiszen az lehetne minden, manapság megszülető valódi tényfeltáró cikk - ezidáig egyetlen kézzelfogható bizonyítéka - az egész világra értve természetesen.
Az alábbi videó, talán az első, amikor valaki földközelben vesz filmre egy hasonló, laikusként, első látásra akár a témába is vágható "jelenséget" és nem azt kamerázza, amit az összes utasszállító évtizedek óta csinál, mikor parásnak tűnik a leszállás és a levegőbe eregeti az üzemanyagának nagy részét az összes szelepén keresztül.
A kormányok és a háttérhatalmak, persze imádják szivatni a népet, (mert az valójában önmagától is rövidlátó, könnyen befolyásolható és ha lehet ilyen mondani, egyre ostobább) ezért lassan megjelenhetnek akár, kvázi bizonyítéknak tűnő anyagok, sőt, akár vegyipermetezések bizonyítékai is a neten, mert az ilyen gumicsontok, roppant mód hatékonyan vonják el a lakosság és az egyébként jóakaratú aktivisták energiáját a valóban fontos dolgokról és terelik el a figyelmet, sokkal fontosabb és összetettebb témákról, valós tényekről, amik viszont az interneten lévő, cáfolatlan bizonyítékok tengere ellenére is elsikkadnak az aktuális kampányhisztériák mellett.
Ilyen például - nem véletlenül - az elmeprogramozás kérdése is, amivel lassan húsz éve, amerika legfőbb kormányzati szervei által beismert módon, egy elnöki bizottság keretén belül hallgattak meg 51 tanút - az 1995-höz képest - évtizedekkel korábbi, elmeprogramozáson átesett személyt. A letagadhatatlanul valóságos személy,
Bill Clinton, amerikai elnök által összehívott bizottsági ülésről, a
Valerie B. Wolf által elnökölt, úgynevezett: elnöki bizottságról, melyről valami oknál fogva, Magyarországon, ezidáig és kizárólag, lapunk főszerkesztőjének,
Molnár F. Árpádnak sikerült beszélni és tájékoztatni, amiről mind a médiák mind pedig az összeesküvés elméletek hívei, azóta is mélyen hallgatnak.
Pedig, nem egyébről van szó, mint arról, hogy már az ötvenes években, tulajdonképpen bármire képesek voltunk beprogramozni embereket, ósdi technológiákkal is és számítógépek nélkül, amik kívülről olyannyira voltak láthatatlanok, hogy akár a média előtt, protokoláris rendezvényeken is használhatóak voltak az alanyok, akiknek ráadásul fogalmuk sem volt arról, hogy közben programozott feladatokat hajtanak végre. Az is kiderült a jelentésből, hogy addigra, tehát 1995-ben, már több millió, "kőkorszaki módon" (is) programozott személyről tudnak, csak amerikában és persze csak a beismert adatok szerint.
Ha mindezekhez hozzávesszük azt a tényt, hogy közben igen csak feltalálták, például a ma már, jóformán mindent irányító számítógépet, ráadásul a nép számára is közismert, hogy bármilyen iparág: politika, kereskedelem, média stb. egyaránt a tudatunk maipulálásával ér el igen jó eredményeket, nos akkor elképzelhetjük, hogy mi valós helyzet a téren, amit látunk, hallunk, tapasztalunk, érzünk, no és persze önként elhiszünk a mindennapokban.
Ha valaki, mi aztán jól tudjuk, hogy milyen az, amikor hol maguktól és hol távirányítástól gyökér trollok, fizetett állami hekker bűnözők és skizofrén, semmire sem jó lakossági elmebetegek őrjöngenek olyan dolgok ellen, amiket teljesen nyilvánvaló módon és persze valóban feketén-fehéren, filmfelvételekkel és hivatalos jelentésekkel párosítva teszünk közzé. Tudjuk, hogy milyen, amikor a napnál is világosabb tényeket, mert azokat nem valami megszokott moslékosvályú hozza nyilvánosságra, ezért nem képes befogadni a lakosság, ám az elferdített, lényegelen, hibás következtetésre sarkalló, sőt, gyakran egyértelműen dezinformációkat tartalmazó anyagokat viszont gombnyomásra, szinte véres kardként képes hordozni.
Végül, visszatérve a cheimtrail-re, nem állítjuk, hogy nem permetezhetik az emberiséget bármivel, csak azt, hogy ez a módszer, pánikkeltésre jóval alkalmasabb, a számos egyéb, legálisan és köztudomásúlag is forgalomba lévő technológiával (Echelon, Haarp, Világbank, Média, Monsanto, McDonald's, Orbán Viktor stb.) szemben, hiszen, csak ha a megfelelő csatornákon keresztül, a szokásos módokon ideológizálnák és népszerűsítenénk, például az öngyilkosságot, akkor szinte egycsapásra kiírtható volna fél bolygó, amiről a túlélők, azt gondolnák, hogy csupán egy intenzív divathóbort volt, mint a hosszú haj vagy a csőnadrág.
A jelen kor társadalmába, a végtelen önzésen kívül, mintha az is be volna programozva, hogy előszeretettel keressen, építsen és támadjon is légvárakat, aminek hatására, bár látszólag teljes figyelme arra öszpontosul, aközben mégsem sikerül felfognia, hogy valójában mit is szórnak a fejére, mint ahogy azt sem, hogy mit eszik, mivel "tisztálkodik" és így, közben persze azt sem, hogy ő személyesen mit és kiket tipor agyon a mindennapok mókuskerekében (miután befejezte a kommentőrjöngését az élhető világról, vagy éppen a szebb jövőről, az interneten). Valami ilyesmit támaszthat alá az a tény, hogy a lakosság nagy részének nem elég, hogy mára már több mint százezer repülőgépről hivatalosan és napi szinten ömlik a fejére a halálos méreg, mert ő azt a holdat akarja ugatni, amiről nincs, nem tud és valójában nem is akar megfelelően hiteles információhoz jutni.