Azon polgármesterek, akik nem egy Isten háta mögötti kistelepülésen és/vagy mintegy hobbiszerűen, küldetéstudatból stb. végzik tevékenységüket, igen jelentős összegeket tudnak összeharácsolni, akár egy négyéves ciklus alatt is. Semmiképp ne gondoljuk azonban, hogy a pénzforrások hosszútávú csapolása egy magányos sportág, mert a háttérben igazi csapatmunka zajlik, gyakran pártállástól vagy ideológiától függetlenül is.

 

A csapatkapitány a legtöbb esetben maga a polgármester; persze ez nem kőbe vésett, mert manapság egyre inkább nélkülözhetetlen, sőt oszlopos tag tud lenni a jegyző, az alpolgármester, és jó, ha van még néhány "erősebb" képviselő is, akik általában ilyen-olyan gazdasági bizottsági tisztségeket is visznek.

 

 

Ha egy ilyen csapat összeáll, akkor nincs az a környékbeli beruházás, amit ne tudnának lefölözni, nem beszélve azon nem ritka esetekről, amikor a település polgárai kérnek szívességeket a saját kis boldogulásuk elősegítése céljából.

 

A napokban, persze Ukrajnában - mert idehaza a hasonló akciókat rendszerint nem hagyják leleplezni - éppen kétszázezer euróval és egy hétszázezer eurót érő, több ezer négyzetméter alapterületű ingatlannal megvesztegetett polgármestert füleltek le, a vesztegető ingatlanfejlesztővel együtt, aki valójában nem akart semmi rosszat, csupán annyit, hogy az önkormányzat ne akassza meg az építkezés menetét, esetleg gyorsítsa a szükséges engedélyek kiadását stb. Mindezért, összértékben és átszámítva kb. 300 millió forintocskát volt hajlandó áldozni az ügyre.

 

Nyilván, itt egy több milliárdos lakóparkról volt szó, de szerintem itthon is sokan ismerünk számos polgármestert, akiket egyenesen Mr. 10, 20 vagy 30 %-nak becéznek vállalkozói körökben; könnyen ki lehet tehát számolni, hogy mennyit kóstál mondjuk egy Tesco, egy bevásárlócentrum, egy szálloda, egy gyárüzem vagy üdülőkomplexum, hogy csak a legnagyobbakat említsem.

 

Bizony, ezek már 50-100 milliókat taksálnak alsó hangon, és hol vannak még a boldogulni vágyó kisebb vállalkozások, éttermek, büfék, szórakozóhelyek vagy lakóingatlanok, néhány milliótól a több tízmillió forintig terjedő csúszói, ha megvalósulásukat csupán a kedvező önkormányzati hozzáállás segíti elő vagy ellenkező esetben gátolja?

 

A polgármesteri mellékjövedelmek egy másik jelentős, soha el nem apadó forrása az önkormányzati beruházásokra jelentkező vállalkozók kiválasztásában rejlik, ahol településtől és beruházástól függően simán elkérhető a már említett 10, 20 vagy 30 százalékos visszaosztás a beruházás bekerüléséből(!), akár pénzben, akár természetben (kisebb vagy nagyobb privát bedolgozások formájában) történik.

 

 

Vannak települések, ahol mindezt olyan természetességgel csinálja a "csapat", hogy a költségvetésen kívül szinte mindenki jól jár, és mivel az elvégzett beruházások jó néhány esetben a lakóközösség megelégedését is szolgálják, ezért a nép sem háborog a háttérben zajló korrupciós ügyletek kapcsán, hacsak nem heccelik őket direkt ebben az irányban.

 

A többnyire olajozottan, ám az idő múlásával (és a pénzéhség növekedésével) egyre inkább eszkalálódó korrupciós ügyletek természetes módon egyre több sértettet is kitermelnek, akik különböző fajsúllyal ugyan, de egyre több szaros bilit borítanak ki. Ezeknek köszönhetően - melyek azonban a legritkább esetben kerülnek nagy nyilvánosság, pláne hatóság elé - van információnk arról, hogy a már ismertetett lenyúlásokon kívül, az egyes városi hivatalok alsóbb szintjein is, már csak több százezer forintokkal érdemes kilincselni az önkormányzati lakáskiutalásokért, működési engedélyek, ügyintézésének gyorsításért stb.

 

Természetesen a nagypolitika - ahol a százalékok többnyire hasonlóak, csak a beruházási összértékek vastagabbak egy-két nullával - tökéletesen tisztában van a másodvonal lehetőségeivel és tevékenységével, és ezért egyrészről fedezi, másrészről fölözi azokat a tevékenységeket, melyek állami segítséggel, megrendeléssel vagy közreműködéssel zajlanak; ezért szinte sohasem buknak meg, még akkor sem, ha ezek viszont gyakran nem szolgálják az állampolgárok érdekeit vagy megelégedettségét.

 

A jelenség, persze nem újkeletű, hiszen a különböző mértékű, de hatalom birtokában történő privát érdekérvényesítés csábításának csak kevesen képesek tartósan ellenállni, ám a felnövekvő és lassan trónkövetelő generációkban már nyoma sincs az elődök kezdeti, jobbító szándékú idealizmusának, vagy a nem kimondottan üzleti célú közösségépítésnek, hanem tudomásul véve jelen világunk gátlástalanul harácsoló fajának kritikátlan viselkedését, minden emocionális sallangtól mentesen két dolgot akarnak csupán: a hatalmat és a pénzt! Bármi áron!

 

Valahogy így...