2024. 10. 11., Péntek
Brigitta névnapja

Március 8-án, civilek tüntetnek a Hősök terén, az Alkotmányos jogaik visszaállításáért

Március 8-án, civilek tüntetnek a Hősök terén, az Alkotmányos jogaik visszaállításáért
2014-03-01
A szervezők szerint: a választásokon való részvétel: Átverés! Mindazonáltal a politikai elit csapdája a tudatlan választópolgároknak!
 
A szervezők, március 8-án, délelőtt tíz órától délután hatig várnak mindenkit a Hősök terére, párjelvények nélkül, kizárólag magyar zászlókkal és kokárdával, akik demonstrálni akarják elégedetlenségüket az országban uralkodó állapotokkal és a kialakult alkotmányos káosszal kapcsolatban, illetve tenni akarnak a helyzet megváltozása érdekében. 

Domján Tibor, Budapest
 
 
Az eseményre, jelentkezni lehet a Tüntetés az Alkotmányos jogaink helyreállításáért elnevezésű facebook event (eseményoldal) segítségével, ahol további részleteket is megtudhatnak az érdeklődők. A demonstrációra, az ország egész területéről, számos civil szervezet és szerveződés jelezte részvételét, fuvarozók, bányászok, szakszervezetek, otthonvédők, de még a Nyugalmazott Rendvédelmisek Szövetsége is. 
 
A szervezők egyike, Bertalan Attila László írja: 
Jogállamot Szeretnél ahol a hatalom a Népé, Nemzeté? Tényleges és teljes Rendszerváltást? Teljes elszámoltatást az elmúlt 24 év politikai elitje felé? Tisztességes nyugdíjrendszert? Teljes vagyoni biztonságot Családjainknak? Jövőt Gyermekeinknek? Létbiztonságot? Hitelt eladósodást vagy nyugalmat és normális jövőképet? Autópályadíjat,vagy E Útdíjrendszert? Nemzeti Földügyek rendezését? Biztonságos Teljes gyógyulást biztosító Egészségügyet? Időtálló Oktatásügyet? Ingyenes felsőoktatást a Gyermekeinknek? Súlyadók és egyéb adófajták elengedését? Alapvető élelmiszerek áfájának elengedését? Korrupció és félelem nélküli életet? Teljes biztonságot minden Magyar Állampolgárnak?

Olyan hatalmi rendszert ami a Nép és Nemzetért van és az Ő érdekeiket jogaikat képviseli a Világban?

Ha a kérdésekre igen a válaszod gyere és tegyünk ezekért. Mi 10 órakor ott leszünk Tizennégyezren! Gyere és tartozz Te is a Magyar Nemzethez!

CSALÁDÉRT! HAZÁÉRT! NEMZETÉRT! ORSZÁGÉRT!
 
 
A szervezők, szintén a facebook event-en, többek között ezt írják:
Ha RÉSZT VESZEL a diktatúra választási cirkuszán (mindegy kire szavazol, a RÉSZVÉTEL a lényeg nekik) az nem más, mint a szabadságodról való ÖNKÉNTES lemondás. 

Te fosztod meg saját magad a saját szabadságodtól, úgy, hogy nem is tudod, hogy mit teszel. Ez benne a legaljasabb.Nem mondják meg, hogy AMIT TESZEL, annak MI LESZ A KÖVETKEZMÉNYE, de utána majd arra hivatkoznak, hogy TE DÖNTÖTTÉL így.
 
 

Csillag Ösvény Jósda