Domján Tibor, Budapest
Valami hasonló bizsergést érezhetett Csomay Zsófia építész, Lővei Pál művészettörténész és Schneller István építész-urbanista, akik a Budai Vár újjáépítéséről szóló Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének voltak a tagjai, amikor március 3-án, elküldték lemondó levelüket Lázár Jánosnak. Felmondásuk indokaként egyértelműen hangot adtak sértődöttségüknek, miszerint a kormány - aki beválasztotta őket a várrekonstrukciós testület tagjai közé - valóban restaurálni kívánja a 100-150 évvel ezelőtti állapotokat és/vagy elképzeléseket, ami véleményük szerint, egyértelműen a hortysta szellem manifesztációja.
Idézve:
"Egyenesen bűn a várnegyed és a várpalota egész nemzetet szolgáló, sikeres kulturális-tudományos hasznosításával szemben a kulturális és tudományos intézmények kitelepítése, ellehetetlenítése, és az ide nem való kormányzati funkciók tervezett helyükre telepítése.
(...)
Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását."
Senki sem vitatja, hogy az Orbán kormány, illetve gazdasági háttere, egyrészről a száz és ezermillárdokat (bár ez utóbbi, azért erős barokkos túlzás) igénylő beruházások miatt, másrészről a rezsim, saját biztonságát érintő, stratégiai megfontolásból igyekszik egy jól védhető helyről irányítani az állami közpénzszivattyút, azonban ezt összemosni olyan hangzatos, ám nyilvánvaló hazugságokkal, mint a várpalota eddigi, egész nemzetet szolgáló, sikeres kulturális-tudományos hasznosításának megszüntetése, (miközben, az épületek közel 80%-a évtizedek óta nem látogatható) meg olyan, rosszindulatú baromságokkal, mint a megcsonkított országot romjaiból újraépítő Horthy korszak jelentés nélküli kulisszái és historizmusa, nos, akinek csak ilyenekre telik, az tényleg bizseregjen inkább valami más földrészen. Ahogy Gyurcsány Ferenc is mondta vala: El lehet innen menni kérem!