2024. 03. 29., Péntek
Auguszta névnapja

Magyarországon két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek, meg akik a hatóságnál vannak (Nógrádi Zsolt)

Magyarországon két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek, meg akik a hatóságnál vannak (Nógrádi Zsolt)
2014-07-30
Most már kikristályosodik az ember számára, hogy Magyarországon csak két bűnszervezet van, akik a parlamentben ülnek és akik a hatóságnál vannak. Nincs több bűnszervezet, ez a kettő pont elég - mondta el egy riportfilmben Nógrádi Zsolt olajtanú, aki szinte gyermekkorától kezdve Flaisz Ferencnek, az egyik leghírhedtebb milliárdos olajbűnözőnek dolgozott és akire az olajbűnözésben nyakig elmerült rendőrség, bíróság és politikusok gond nélkül ráverték saját apjának meggyilkolását, miközben a teremszolgáig bezárólag mindenki tudta, hogy semmi köze hozzá.
 
Az olajügyeket, melyekből sok ezer milliárd forintot nyelt el, többek közt a mai magyar politikai és gazdasági elit,  85 évre titkosították, Pintér Sándor pedig még kártérítést is kapott.

Domján Tibor, Budapest
 
 
 
A parlament, az ezredforduló idején még jócskán az olajpénzeken hízlalt döntéshozói, az összességében több ezer ember halálát és az ország, addig az egyik legnagyobb erkölcsi és vagyoni hátrányát okozó ügyének hivatalos szintű eltussolására, létrehozták az úgynevezett olajbizottságot, melynek rövid működése kapcsán szinte mindenkit megvádoltak és/vagy leültettek (többen pedig relytélyes körülmények között távoztak az élők sorából) akik bármilyen módon bizonyítani akarták a politikusok és a hatóságok, irányítói, továbbá legfőbb haszonélvezői szerepét az olajügyekben, ami nem is csoda, hiszen akkori értéken, egyes becslések szerint, összességében akár tízezer milliárd forintnyi fekete pénz sikerült kaszírozniuk, "csupán csak" ebből a bűncselekményfajtából.
 
 
A mai viszonyok és közállapotok szempontjából, valójában kulcsfontosságú bizottság működését és "eredményeit" mintegy megkoronázta, hogy az azóta már elhunyt Pallag Lászlót, az olajbizottság elnökét egy sajtótájékoztatón tett kijelentése miatt, Pintér Sándor belügyminiszter még be is perelte, a jó hírnevének és becsületének állítólagos megsértése miatt, melyben aztán a független és objektív bíróság, teketórizás nélkül 1.25 millió forint megfizetésére kötelezte Pallagot, az addigra már jócskán (olaj) milliárdos Pintér Sándor javára.
 
 
Az ítéletről készült MTI jelentés (2000.12.14.)
A bíróság csütörtökön változtatás nélkül jogerőre emelte a Pintér Sándor belügyminiszter és Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő közti személyiségi jogi perben az elsőfokú ítéletet. E szerint Pallagnak 1,25 millió forint kártérítést kell fizetnie az olajügyekben Pintér Sándorról tett nyilvános kijelentései miatt.

Az ítélet kimondja: Pallag László olajbizottsági elnökként június 9-én a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján valótlanul híresztelte azokat a Nógrádi Zsolttól származó tényállításokat, melyek szerint Pintér Sándor 1992 és 1996 között országos rendőr-főkapitányként tudta, mi történik Bács-Kiskun megyében, többször megjelent az alvilág rendezvényein, és onnan hol 20, hol 50 millió forinttal távozott.

- Pallag László e valótlan tényállításokkal megsértette Pintér Sándor jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogait - állapítja meg az ítélet. A bíróság a nem vagyoni kártérítés mellett eltiltotta a képviselőt a további jogsértéstől, illetve sajtótájékoztató keretében nyilvános elégtétel adására is kötelezte. 

Csillag Ösvény Jósda