Róna Péter közgazdász az ATV Start nevű műsorban Rónai Egon vendégeként volt. Nyilatkozata - amelyet az
Internetadó elleni, szalmalángszerűen fellobbanó és jelenleg szinte teljesen kialvó két tüntetés előtt tett - rövid, tömör és nívós összefoglalása a jelenlegi tragikus magyar helyzetnek. Róna Péter egyike azon keveseknek, akik a baloldal és a liberálisnak nevezett réteg, valamint a szélsőjobboldal és a nácik körében egyaránt népszerű.
- Most jelenleg az a helyzet - nyilatkozta Róna Péter -, hogy a magyar nemzetgazdaság nagyon érzékeny a külkereskedelmi és befektetői folyamatokra. Ez tény, ez nem vitatható. Ezzel szemben mára Magyarország a világban, a fejlett világban teljesen magára maradt. A fejlett világ szempontjából, ebben az országban a jogbiztonság már nem létezik, a piacgazdasághoz szükséges demokratikus intézményrendszer összeomlott, és ráadásul kiderült - amit elég sokan már mondtak -, hogy a rendszer alapjában véve velejéig korrupt. Az is kiderült, hogy a magyar társadalom igénye egy tisztább, világosabb, megbízhatóbb és demokratikusabb rendszer iránt csak legfeljebb takaréklángon észlelhető. Három választás volt az idén, mind a hármat óriási, elsöprő többséggel megnyerte a Fidesz; a magyar társadalom, úgy látszik, nem igényli sem a demokráciát, sem pedig a közéleti tisztaságot és megbízhatóságot - mondta.
Róna Péter a félresiklott rendszerváltást is érintette:
- A nyugat szempontjából az a lényeg, hogy Magyarország 1989-ben megkapta a lehetőséget arra, hogy egy józan, értelmes, megbízható, demokratikus társadalmat és rendszert hozzon létre, és ezzel a lehetőségével, úgy döntött, hogy nem kíván élni.