2024. 12. 22., Vasárnap
Zénó névnapja

Laborban született a SARS-2 koronavírus?

Laborban született a SARS-2 koronavírus?
2021-01-31

A hírfogyasztók átlagos többsége csak a felszínen sodródik. Nekik valóban a tévé híradóiban leadott sekélyes, pár szavas információk határozzák meg a környezethez fűződő gondolataikat.

Vigyázat, ez az írás egy átfogó biotechnológiai beavatás! A Szerző szabadidejéből, óriási munkával, forrásmegjelölésekkel, jól érthetően összegezve. Merüljön alá a világjárvány kriminális hullámainak, és meg fogja látni a gerjesztő forrást!

 

szerző: Hevesi Ferenc

bevezetés, szerkesztés: Nagy Sándor (Naleksz)

 

Mára bizonyára mindenki tudja, hogy a COVID-19 világjárvány Kínából, Wuhan városából indult útjára. A szaporodó tüdőgyulladásos eseteken túl súlyos diplomáciai konfliktust is okozott, hogy az Egyesült Államok és Kína kölcsönösen egymást vádolták a pandémia kialakulásáért. Az amerikaiak szerint Kína el kívánta titkolni a járvány létezését, a kínaiak pedig az USA-t gyanúsították, hogy a Katonai Világjátékokon szereplő 270 amerikai atléta hurcolta be a vírust a városba. A nemzetközi sporteseményre valóban Wuhanban került sor 2019 október 18. és 28. között, ám az első SARS vírus okozta megbetegedéseket csak decemberben regisztrálták. Érdekes ugyan, hogy utólag több francia, olasz, amerikai és egy magyar sportoló is arról számolt be, hogy a verseny ideje alatt a COVID-19-re emlékeztető megbetegedés tüneteit érezte magán. 

"Már októberben elkaphatták a koronavírust a vuhani katonai világjátékok résztvevői"
https://hvg.hu/itthon/20200507_katonai_vilagjatekok_vuhan_koronavirus

Bár a nulladik beteget nem sikerült megtalálni, kétségtelenül Wuhanhoz köthetők az első megbetegedések. A vádaskodás így is érthetetlen, hiszen ki tehetne arról, pláne ki örülne annak, ha egy világjárvány robban ki a hazájában? Mégis összeesküvés-elméletek bontakoztak ki a Wuhani Virológiai Intézet (WIV) és a vírus forrásaként később megjelölt halpiactól csupán néhány száz méterre fekvő Wuhani Járványügyi Központ (WCDC) esetleges szerepét firtatva. Végül úgy tűnik, tudományos és politikai egyetértés alakult ki a járvány eredetét illetően, hogy azt egy zoonótikus, vagyis állatról emberre terjedő fertőzés okozta. A konszenzus szerint a denevértől származtatható vírus egy köztes gazdában (valószínűleg tobzoskában) természetes úton rekombinálódott (egy másik vírussal keveredett) embereket megfertőzni képes kórokozóvá. Egyébként is, ki akarna szándékosan létrehozni egy halálos vírust, főleg rászabadítani azt az emberiségre?

2013 augusztusában Steven Salzberg, amerikai biológus professzor felháborodott hangvételű cikket közölt a Forbes magazinban, "Tudósok egy halálos új influenza-törzset akarnak létrehozni, csak hogy bizonyítsák, képesek rá" címmel.
"Scientists Will Create A Deadly New Flu Strain, Just To Prove They Can"
https://www.forbes.com/sites/stevensalzberg/2013/08/08/scientists-will-create-a-deadly-new-flu-strain-just-to-prove-they-can/

Írásában Salzberg arról számolt be, hogy Ron Fouchier, holland tudós az akkoriban felbukkanó H7N9 madárinfluenza-törzset kívánja még halálosabb képességekkel felruházni. Fouchier két évvel korábban a másik veszélyes törzset, a H5N1-et bütykölte meg úgy, hogy az képes legyen emberről emberre terjedni. Érvelése szerint ezek a kutatások azért fontosak, hogy jobban megértsük, hogyan változtatják meg a mutációk a vírus megbetegítő-képességét, illetve jobban felkészülhessünk egy esetleges világjárványra.
Salzberg és a többi ellenző szerint viszont nevetséges dolog felkészülésre hivatkozni, mikor a következő szezonális influenzát sem tudjuk megjósolni a millió lehetséges mutáció miatt. Ráadásul a lehető legveszélyesebb variáns szándékos megszerkesztésével magunk idézhetünk elő katasztrófát, ha a vírus egy esetleges baleset során kiszabadul a laborból.
A kísérletek terve akkoriban nagy visszhangot keltett, magyar nyelven is találtam róla cikket:
"KUTATÁSI CÉLBÓL VADABBÁ AKARJÁK TENNI AZ ÚJ MADÁRINFLUENZA-VÍRUST"
https://www.informed.hu/betegsegek/infections/viral/bird_lu/kutatasi-celbol-vadabba-akarjak-tenni-az-uj-madarinfluenza-virust-184101.html

További érdekesség, hogy az Egyesült Államok kormánya a Nemzeti Egészségügyi Intézeten (NIH), illetve annak allergiára és fertőző betegségekre szakosodott tagintézményén (National Institute of Allergies and Infectious Diseases) keresztül anyagilag támogatta a kutatásokat. A NIAID elnöke, Anthony Fauci (aki a mai napig is betölti ezt a tisztséget) akkor azt ígérte, hogy egy független testület elemezni fogja a kockázatokat, és az eredmény függvényében felfüggeszthetik a támogatást. Az ügy akkoriban olyan felháborodást keltett, hogy gyakorlatilag az összes nagyobb amerikai és európai egyetem száznál több tudósa támogatta a Cambridge Munkacsoport kezdeményezését a kísérletek beszüntetésére.
"Cambridge Working Group Consensus Statement on the Creation of Potential Pandemic Pathogens (PPPs)"
http://www.cambridgeworkinggroup.org

Ennek hatására a NIH 2014 októberében felfüggesztette a hasonló projektek finanszírozását, míg alapos kockázat-haszon mérlegelést nem végeznek.
2019 elején azonban a Science, "EXCLUSIVE: Controversial experiments that could make bird flu more risky poised to resume" https://www.sciencemag.org/news/2019/02/exclusive-controversial-experiments-make-bird-flu-more-risky-poised-resume

és Steven Salzberg a Forbes hasábjain "Scientists Resume Efforts To Create Deadly Flu Virus, With US Government's Blessing" https://www.forbes.com/sites/stevensalzberg/2019/03/04/scientists-restart-research-on-creating-deadly-bird-flu-with-nihs-blessing/

arról számolt be, hogy a NIAID zöld utat adott a vitatott kutatások folytatásának és finanszírozásának.
Hogy lássátok, hogy a kutatási tilalom 4 éve alatt, a halálos influenzavírusokat övező fokozott közérdeklődés kereszttüzében hogyan mentesült a Pandémiás Potenciállal rendelkező Patogének körében és a bioterrorizmussal fenyegető válogatott ágensek listáján (select agents) szintén szereplő SARS vírus a korlátozások alól, meg kell mutatnom a Nature kapcsolódó cikkét is.

"US government lifts ban on risky pathogen research" https://www.nature.com/articles/d41586-017-08837-7
Figyeljétek ezt a fondorlatos megfogalmazást!

"Akkoriban (2014 október) az ügynökség (NIH) tilalma, mely kiválogatta az influenza, a SARS és MERS vírusok kutatását, egyes kutatók szerint túl széles körű volt. Az érintett 21 projekt között voltak ugyanis a szezonális influenzát és vakcinafejlesztést célzó vizsgálatok is. Ezért a NIH 10 kutatás folytatását engedélyezte, és csak 3 MERS vírussal és 8 influenzával kapcsolatos projektet talált elfogadhatatlannak."

A SARS-szerű koronavírusokkal való kísérletezés tehát ideiglenesen sem került korlátozás alá. De miért támogatja az USA kormánya ezeket a veszélyes kutatásokat a figyelmeztetések ellenére is? Talán még emlékeztek, a 2001 szeptemberi terrortámadásokra. A WTC épületeibe csapódó repülőgépeken kívül a terroristák biológiai fegyvert is bevetettek. Lépfene-spórákat tartalmazó levelek érkeztek szenátorok és nagy médiacégek irodáiba, "Halál Amerikára", "Halál Izraelre" és "Allah hatalmas" felkiáltások kíséretében dicsekedve el az anthrax birtoklásával. Később kiderült, hogy a leveleket egy amerikai tudós, Bruce Edwards Ivins állította össze, aki a közegészségre és közbiztonságra különösen veszélyes anyagok kutatásával foglalkozott a hadsereg Fort Detrick-ben működő laborjában. Ivins természetesen nem volt fanatikus terrorista, saját fejlesztésű anthrax-vakcinájára próbált igényt és anyagi támogatást teremteni. Bejött neki, hisz Fauci intézete 100 milló dollárt biztosított az oltóanyag fejlesztésének felgyorsításához, amire 2002-ben szabadalmat jegyeztek be, 2003-ban pedig kitüntetést kapott érte. Az ügy külön szépsége, hogy Ivins-t szakértelme miatt bevonták az anthrax-levelezéssel kapcsolatos nyomozásba, így tulajdonképpen saját maga ellen nyomozott. Végül 2008-ban, mikor megtudta, hogy gyanusítottá vált, öngyilkos lett (legalábbis a hivatalos verzió szerint).
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bruce_Edwards_Ivins

Bár Ivins állítólag magányos elkövetőként, személyes indítékok által vezérelve cselekedett, tette súlyos hosszú távú következményekkel járt. A tömegpusztító vegyi és biológiai fegyverek állítólagos birtoklása háborúk indítására adott alapot a terrorizmus elleni küzdelem évtizedeiben. Utólag itt is kiderült, hogy ismét egy magányos szélhámos vezette orruknál fogva a titkosszolgálatokat, de a terror elleni háborút megnyertük, és a NATO katonái jól át vannak oltva lépfene ellen.

"Semmit sem bán az iraki háborút elindító szélhámos" https://www.origo.hu/nagyvilag/20110831-az-iraki-haborut-kirobbanto-hazudos-informator-tortentete.html

2001 és 2005 között az USA tizenötszörösére növelte az anthrax és más ritka, de potenciálisan tömegpusztító kórokozók kutatásának támogatását, miközben a kevésbé veszélyes, de gyakori egészségügyi problémákat okozó baktériumokra szánt összeg 27%-kal csökkent. Ez ellen több mint 700 tudós tiltakozott egy petícióban, melyet a NIH igazgatójához juttattak el 2005 februárjában. A NIH biológiai védelmi kiadásainak 95%-át ellenőrző NIAID vezetőjeként Fauci reflektált a panaszra. Állítása szerint az évi 1,5 milliárd dolláros keret "új pénz", nem a többi kutatástól von el forrásokat, ráadásul jelentős részben a természetesen felbukkanó veszélyek kutatását szolgálja. Példaként az esetleges influenza világjárványra való felkészülést hozta fel, mely szerinte nagyobb fenyegetést jelent, mint a bioterrorizmus. Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy ezt az összeget a biológiai védelmi kutatásokra kell elkölteni. Ha nem a NIAID, akkor a Belbiztonsági Minisztérium használná hasonló célokra, úgy viszont a NIH tudósainak befolyása nélkül, érvelt Fauci.
"U.S. Germ-Research Policy Is Protested by 758 Scientists"
https://www.nytimes.com/2005/03/01/politics/us-germresearch-policy-is-protested-by-758-scientists.html

Hogyan került a koronavírus a kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kórokozók listájára? Hiszen a hatvanas évektől felfedezett négy humán koronavírus egyike sem veszélyes, a téli félévben náthának nevezett felső légúti megbetegedéseket okoznak évről évre. A többi koronavírus elsősorban emlősöket és madarakat képes megbetegíteni, de mindegyikük csak egy-egy fajt, vagy annak közeli rokonait. Az emberre ezek veszélytelenek, mert nem képesek megfertőzni bennünket. Helyesebben 1995-ig nem voltak rá képesek, akkor ugyanis egy amerikai tudós, Ralph S. Baric rábírta az egyik koronavírust a fajok közötti ugrásra. Az egerek májgyulladását okozó MHV koronavírust adaptálta törpehörcsöghöz, majd kijelentette, hogy magas rekombinációs és mutációs rátája miatt a koronavírus egy fontos feltörekvő vírussá válhat.
"High Recombination and Mutation Rates in Mouse Hepatitis Virus Suggest that Coronaviruses may be Potentially Important Emerging Viruses"
https://link.springer.com/chapter/10.1007/978-1-4615-1899-0_91#copyrightInformation

A vírust sorozatos átoltás segítségével kényszerítette rá, hogy legyőzze a fajok közötti határokat. Ez a gyakorlatban úgy történt, hogy a MHV-val fertőzött egér sejttenyészethez hörcsög sejteket adott. Ezt több tucatszor elvégezve, folyamatosan növelve a hörcsög sejtek és csökkentve az egér sejtek arányát, a vírus a hörcsöghöz adaptálódott. Ez az esemény olyan eséllyel történhet meg véletlen- vagy balesetszerűen, mint ha szalonnázás közben megbotlanék, és a kezemben lévő bicska beleállna az anyósomba. És ez további harmincnyolcszor.

2000-ben Baric már arról számolt be, hogy képes nagy RNS és DNS genomok átszerkesztésére, ezúttal egy másik koronavírussal kísérletezve.
"Strategy for systematic assembly of large RNA and DNA genomes: transmissible gastroenteritis virus model" https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11044104/

2006-ban a szintetikus, "dizájner" vírusok hadászati, illetve terroristák általi felhasználásáról írt tanulmányt.

"Synthetic Viral Genomics: Risks and Benefits for Science and Society" https://www.jcvi.org/sites/default/files/assets/projects/synthetic-genomics-options-for-governance/Baric-Synthetic-Viral-Genomics.pdf

Egy kórokozó attól lesz dizájner patogén, hogy egy másik kórokozótól kölcsönzött, megbetegítő- vagy fertőzőképességért felelős gént szerkesztenek bele. Ekkorra Baric már kifejlesztett egy eljárást, melynek segítségével a génszerkesztés nyomai eltüntethetők. Utólag lehetetlen megmondani, hogy az új szekvencia természetes rekombináció vagy szándékos szerkesztés következtében került a vírusgenomba. A tanulmány 9. ábrája épp egy koronavírus-tüskefehérje szintetikusra való cserélését ábrázolja. Ebben a művében Baric azt is leírja, hogy ma már (2006-ban!) egy jól képzett terrorista, különböző országok laboratóriumaitól vásárolva úgy rakhat össze egy vírust, hogy senki nem sejti, hogy ő egy halálos vírust szerkeszt.

2002-, 2003-ban a SARS CoV, majd 2012-ben a MERS okozta halálos járványok igazolni látszottak Baric aggodalmait a koronavírusokkal, mint fontos feltörekvő vírusokkal kapcsolatosan. Mindkét vírus denevér eredetű volt. Az első egy pálmasodró, a második pedig egy teve köztes gazdában adaptálódott vírusként vált képessé emberek megfertőzésére. 2014-ben, mikor a NIH elrendelte a funkciónyerési (gain of function) kutatások felfüggesztését, Baric ezekre a járványokra hivatkozva érvelt saját kísérleteinek fontossága mellett. Levelet írt a biológiai biztonságot felügyelő tudományos tanácsnak (NSABB), végül engedélyt és támogatást kapott a folytatáshoz.

"RE: Gain of Function Pause and Implications for Coronavirus Animal Model Development" Levele a 28. oldalon olvasható. https://osp.od.nih.gov/wp-content/uploads/2013/06/Gain_of_Function_Deliberative_Process_Written_Public_Comments.pdf

Időközben a kínai virológus, Zheng-Li Shi a denevérek eredeti élőhelyén kereste a 2002-es SARS vírus közvetlen ősét Kína déli részén. 2007-ben arról számolt be, hogy denevérekben olyan vírusokat talált, melyek ~ 90 százalékban azonosak a SARS vírussal, ezért ezeket denevér SARS-szerű koronavírusoknak nevezte el.
"Evidence of the Recombinant Origin of a Bat Severe Acute Respiratory Syndrome (SARS)-Like Coronavirus and Its Implications on the Direct Ancestor of SARS Coronavirus"
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2258724/

Őt pedig denevérnőnek nevezték el a kínaiak, olyan megszállottsággal gyűjtötte be denevérek százainak nyál-, vér- és székletmintáit. 2012-ben Shi-nek különleges lehetősége adódott vírusai tanulmányozására. A Kína déli részén fekvő Yunnan tartomány egyik rézbányájában hat bányász súlyos tüdőgyulladásban betegedett meg, hárman közülük meg is haltak. A kórház szerint ismeretlen vírusok fertőzték meg őket.
"The Analysis of6Patients with Severe Pneumonia Caused by Unknown Viruses"
http://eng.oversea.cnki.net/Kcms/detail/detail.aspx?filename=1013327523.nh&dbcode=CMFD&dbname=CMFD2014

A bányászok denevér guanót lapátoltak a szellőzetlen tárnában, a munkahét végére megbetegedtek. Az extrém körülmények közti óriási fertőzési nyomás létrehozhatta tüdejükben az adaptációhoz szükséges különleges körülményeket egy vírus számára. A vírus ezzel nem nyerte el az emberről emberre terjedés képességét, csak a bányászok betegedtek meg, az expozícióval arányos súlyossággal. Végül a hivatalos jelentés szerint gombás fertőzés betegítette meg őket, de a kórházban antivirális szerekkel kezelték őket, a WIV laborjában pedig utóbb SARS vírus elleni antitesteket mutattak ki vérmintáikból. Shi számos mintát gyűjtött be a bányából és a bányászokból is, ezért ettől az évtől fogva nem tudhatjuk biztosan, hogy a WIV-nél tárolt denevér vírusnak nevezett minták némelyike nem az emberhez adaptálódott variáns-e.
2013-ban még mindig a SARS vírus eredetét kutatva, de már egy amerikai tudóssal, Peter Daszakkal közösen publikálva jelentették be, hogy találtak egy denevér vírust, ami az emberi ACE-2 receptort használja fertőzési kapuként. A vírust a Wuhani Virológiai Intézetről Wiv1-nek nevezték el, és annak a bizonyítékának tartották, hogy a Kínai Patkósdenevérek egyes vírusai köztes gazda nélkül, közvetlenül is képesek lehetnek megfertőzni az embert.

"Isolation and characterization of a bat SARS-like coronavirus that uses the ACE2 receptor" https://www.nature.com/articles/nature12711#Ack1

Daszak nonprofit szervezete, az EcoHealth Alliance azóta is a NIH és a Védelmi Minisztérium kutatási alapjaiból finanszíroz projekteket a Wiv-ben. Ezeket a forrásokat sem érintette a funkciónyerési kutatások 2014-es felfüggesztése. Pedig...
2015-ben átadták a WIV vadiúj 4-es (legmagasabb) biológiai biztonsági szintű laboratóriumát. A kivitelezést fancia szakemberek végezték, a labor személyzetét pedig az USA-ban képezték ki a halálos vírusokkal való bánásmódra. Ettől az évtől Baric és Shi közösen dolgoztak, s egy egész sor denevér-ember kiméra vírust hoztak létre. Például, még ebben az évben, egy egérhez adaptált humán SARS vírust elláttak egy denevér-vírus tüskefehérjével, és egereket, illetve emberi légúti nyálkahártya sejteket fertőztek meg vele. A fabrikált vírus erőteljes fertőzést okozott lombikban és élő kísérleti állatokban is. Ebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy egyes, a denevérek közt a természetben cirkuláló SARS-szerű vírusok felbukkanhatnak emberben is.

"A SARS-like cluster of circulating bat coronaviruses shows potential for human emergence"
https://www.nature.com/articles/nm.3985

Egy másik, hasonló kísérletben Baric a WIV1 vírust farigcsálva jutott hasonló következtetésre. Szerinte a vírus képes lehet megfertőzni az embert, bár a járványos terjedéshez további adaptációra volna szüksége.

"SARS-like WIV1-CoV poised for human emergence" https://www.pnas.org/content/113/11/3048.full

Baric laboratóriuma 2015-ben 8,3; 2016-ban pedig 10,5 millió dollár támogatást kapott a NIH kutatási alapjaiból.
2017-ben Daszak és Shi különböző denevér SARS-szerű vírusokból származó receptorkötő doméneket illesztve a WIV1 vírushoz, 8 kiméra vírust hozott létre a Wuhani Virológiai Intézetben. Ezek már képesek voltak kötődni az emberi ACE2 receptorhoz.

"Discovery of a rich gene pool of bat SARS-related coronaviruses provides new insights into the origin of SARS coronavirus" https://journals.plos.org/plospathogens/article?id=10.1371/journal.ppat.1006698

A kísérletek eredményéről beszámolva a Nature a kiméra vírusokról szemérmesen hallgat, s csak annyit árul el, hogy egy eldugott barlangban 5 év alatt gyűjtött mintákban a tudósok megtalálták a 2002-es SARS minden genetikai építőkockáját, melyek új járványt okozhatnak.

"Bat cave solves mystery of deadly SARS virus — and suggests new outbreak could occur" https://www.nature.com/articles/d41586-017-07766-9

A körülmények ismeretében feláll tőle a szőr a hátamon, mikor ezek építőkockákról beszélnek.
A COVID-19 járvány 2019 decemberi bejelentése után az első betegektől vett minták alapján 2020 januárra az új SARS vírus teljes génszerkezetét feltérképezték. Februárban Shi már azt is közölte, hogy az általa akkor még 2019-nCoV-nak nevezett kórokozó 96%-ban azonos egy 2013-ban Yunnanban begyűjtött, RaTG13 nevű denevér vírussal.

"A pneumonia outbreak associated with a new coronavirus of probable bat origin"
https://www.nature.com/articles/s41586-020-2012-7#Abs1

A két vírus közti különbségek elsősorban a tüskefehérjét kódoló génre, azon belül is a receptorkötő domént kódoló szekvenciára korlátozódnak. Később kiderült, hogy ez a szakasz viszont szinte azonos egy tobzoska koronavírus megfelelő régiójával. Erről magyar nyelvű cikket is találtam.

"KÉT KÜLÖNBÖZŐ VÍRUS EGYESÜLÉSÉVEL IS LÉTREJÖHETETT AZ ÚJ KORONAVÍRUS"
https://qubit.hu/2020/03/22/ket-kulonbozo-virus-egyesulesevel-is-letrejohetett-az-uj-koronavirus

Ismerve a Wuhani Virológiai Intézetnél folyó kutatások természetét, sokan azonnal laborbalesetet gyanítottak a vírus felbukkanása mögött. 2020 februárban a Lancet 27 tudós aláírásával egy állásfoglalást közölt, melyben együttérzésükről és támogatásukról biztosították kínai kollégáikat, és határozottan elutasítottak minden "összeesküvés-elméletet", ami a vírus laboratóriumi eredetét feszegeti. Kijelentették, hogy a vírus egyértelműen a vadvilágban alakult ki, mint sok más feltörekvő kórokozó.

"Statement in support of the scientists, public health professionals, and medical professionals of China combatting COVID-19" https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(20)30418-9/fulltext

Anthony Fauci szintén elutasította a wuhani labort, mint a vírus lehetséges forrását.

"Dr. Fauci again dismisses Wuhan lab as source of coronavirus" https://www.cbsnews.com/news/anthony-fauci-wuhan-lab-coronavirus-source-dismissal/

Egy márciusban megjelent közlemény megpróbálta tudományos szempontból is védelmébe venni a természetes eredet elméletét. Az érdekeltek máig erre a munkára hivatkoznak, pedig annak érvelése szembeötlően gyengécske.

"The proximal origin of SARS-CoV-2" https://www.nature.com/articles/s41591-020-0820-9

Egyik fő bizonyítékként vonultatja fel például, hogy a SARS CoV-2 receptorkötő doménje a predikciós modellek által jósolthoz képest hatékonyabban kötődik a humán ACE2 receptorhoz. Tulajdonképpen nagyobb affinitással, mint az eredetinek feltételezett gazdaszervezet hasonló receptorához. A fentebbiekből azonban tudjuk, hogy Baric, She és Daszak nem számítógépes modellekre támaszkodott, hanem a valóságban tesztelgette dizájner vírusait. Az emberi receptorhoz való magas fokú alkalmazkodás, valamint a polibázikus furin hasítóhely beépülése laboratóriumi "rásegítés" hiányában hosszabb idő óta tartó, emberek közötti terjedést feltételez. Csakhogy erre semmilyen bizonyíték nincs, nem találták meg az ilyen jellegű evolúció lépcsőfokait. Hosszas huzavona után Kína végül beengedte Wuhanba a WHO tíz tudósból álló nemzetközi vizsgálóbizottságát, akik a napokban kezdik meg a munkát.

https://www.portfolio.hu/global/20210127/koronavirus-kinaban-vizsgalodik-a-who-az-aldozatok-hozzatartozoival-nem-beszelhetnek-467088

A testület tagja Peter Daszak is, így elképzelhetően évekig elhúzódó kutatás kezdődik a SARS-2 vírus eredete után, ahogy Ivins példáján láthattuk. Nehéz dolguk lesz, hisz a tudományos bizonyítékok (és az előzmények) egyértelműen a vírus mesterséges eredete mellett szólnak.
2020 novemberében Rossana Segreto, az Innsbrucki Egyetem mikrobiológusa tételesen cáfolta a SARS-2 természetes eredetét támogató fejtegetéseket. Munkájának szerényen azt a címet adta, hogy

"A SARS CoV-2 génszerkezete nem zárja ki a laboratóriumi eredetet" https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/bies.202000240

Segreto szerint kicsi a valószínűsége, hogy a RaTG13 denevér vírus és az MP789 tobzoska vírus egyidejűleg fertőzze meg egyazon gazdaszervezetet. A természetes rekombinációnak ugyanis ez volna a feltétele. Csakhogy a RaTG13 tüskefehérjéje egyáltalán nem kötődik a tobzoska ACE2 receptorához, tehát nem képes megfertőzni azt. Ráadásul a tobzoskák mára olyan ritkák Kínában, hogy csempészetre szorulnak az igények kielégítésére, az állat kereskedelme ugyanis tiltott.

https://qubit.hu/2018/07/25/tiz-even-belul-kipusztulhat-a-tobzoska-a-legkelendobb-allat-a-feketepiacon

Másrészt egy vizsgálat szerint a koronavírusok igen ritkán fordulnak elő a tobzoskák szervezetében. Egyetlen koronavírust sem találtak a megvizsgált 334 tobzoska mintáiban.

"No evidence of coronaviruses or other potentially zoonotic viruses in Sunda pangolins (Manis javanica) entering the wildlife trade via Malaysia" https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2020.06.19.158717v1

A másik fontos mutáció a polibázikus furin hasítóhely beépülése a tüskefehérje S1 és S2 elemének illeszkedésénél. A hasítóhely nem szerepel sem a RaTG13, sem az MP789 megfelelő fehérjéjében. Igazán "szerencsés" mutáció a SARS-2 szempontjából, hiszen a kapcsolódáshoz használt receptorok meglétén túl ez is alapvetően meghatározza, hogy a vírus melyik faj mely szerveit képes megfertőzni. A receptorhoz (jelen esetben ACE2) való kapcsolódás után a tüskefehérje két elemét, a receptorkötő domént és a fúziós proteint enzimatikusan el kell választani egymástól, hogy a membránok összeolvadása megtörténhessen. Ezt a hasítást fehérjebontó enzimek, proteázok végzik. Ha egy szövet nem termeli az adott proteázt, a fertőzés nem jön létre. A furin sajnos elterjedten kifejeződik az emberi szervezetben, lehetővé téve a SARS-2 koronavírusnak a sokszervi fertőzést. A hasítóhely felépítése is különös. A beépült szakasz másként kódolja az aminosavakat a vírus többi részére jellemzőhöz képest, leolvasási kerete pedig el van tolódva a környezetéhez viszonyítva, irányított mutagenezis alkalmazására utalva. Segreto sajnálatát fejezi ki, hogy az intézetben 2013 óta tárolt RaTG13 mintái kimerültek, így külső vizsgálatra már nem elérhetők, ahogy a Yunnani bányászok mintái sem. További gyanús motívum, hogy a WIV által kezelt vírusok adatbázisát valaki módosította, majd törölte, még a járvány kezdetén.

https://nypost.com/2020/05/06/what-is-china-covering-up-about-the-coronavirus-devine/

2020 áprilisában az éleződő diplomáciai konfliktus miatt az Egyesült Államok ezúttal valóban megvonta a támogatást a wuhani labortól Daszak EcoHealth szövetségén keresztül. Daszak telesírta a világot, hogy ilyen körülmények között nem tudja folytatni a munkáját, és segíteni a pusztító világjárvány megfékezését.

"‘Heinous!’: Coronavirus researcher shut down for Wuhan-lab link slams new funding restrictions" https://www.nature.com/articles/d41586-020-02473-4

A járvány egy éve alatt Daszak és társai semmilyen módon nem bizonyították, hogy hosszú évek óta tartó veszélyes és költséges kutatásaik bármi módon segítettek volna a pandémia leküzdésében. Sőt, nagyon valószínű, hogy azoknak a tudósoknak lesz igazuk, akik a funkciónyerési kutatások veszélyeire hívták fel a figyelmet. Elképesztő módon mégis úgy tűnik, Daszak siráma megértő fülekre talált a járvány okozta pánik közepette.

77 Nobel-díjas tudós és 31 tudományos társaság követelte a NIH igazgatójától, hogy vizsgálja felül döntését a támogatás megvonásáról.

https://www.sciencemag.org/news/2020/05/preposterous-77-nobel-laureates-blast-nih-decision-cancel-coronavirus-grant-demand

Sőt, a Fauci által vezetett NIAID 2020 augusztus 27-én létrehozta a CREID központot, ami a feltörekvő fertőző betegségek kutatását, az állatvilágban felbukkanó és emberre esetleg fertőzővé váló kórokozók felkutatását célozza.

https://www.niaid.nih.gov/research/centers-research-emerging-infectious-diseases

A program keretében Daszak szervezetét bízták meg, hogy Délkelet-Ázsia vadonjait túrja fel potenciális patogéneket keresve. https://www.ecohealthalliance.org/program/south-east-asia-research-collaboration-hub

A támogatás megvonásakor Daszak így nyilatkozott: "nem hiszem, hogy fair volna, hogy mindent fel kellene tárnunk, amit csináltunk".

https://www.nature.com/articles/d41586-020-02473-4

A WHO vizsgálóbizottságába való beválogatása után pedig az összeférhetetlenségét firtató felvetésre úgy reagált, hogy az ő Kínában végzett munkája átlátható volt.

https://www.nature.com/articles/d41586-020-03402-1

Nem vesztek azonban el a józan hangok sem. 2020 novemberében David Relman, a Stanford Egyetem mikrobiológusa, aki mindig is figyelmeztetett a funkciónyerési kutatások veszélyeire, szintén kifejtette véleményét. Szerinte a következő világjárvány megállítása érdekében fel kell tárnunk a COVID-19 eredetét. Ismerve és ismertetve, hogy a begyűjtött vírusminták számos laboratóriumi manipuláción mentek keresztül, egyáltalán nem zárja ki a vírus laborból való szökését, de még annak szándékos eleresztését sem.

"Opinion: To stop the next pandemic, we need to unravel the origins of COVID-19" https://www.pnas.org/content/117/47/29246

Ha idáig tudtál követni, most biztosan azt gondolod, a kínaiak nagyon elcsesztek valamit a laborban. Nekem azonban más a véleményem. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a járvány az Egyesült Államok hamiszászlós hadműveletének része. Évtizedeken át senki nem látta okát és veszélyét egy pandémiának, kizárólag a sokmillió dolláros kutatások haszonélvezői. Ne engedjük, hogy önigazolásra használják a járványt, amihez minden bizonnyal épp az ő munkásságuk vezetett! A húsz évvel ezelőtt meghirdetett "terror elleni háború" éppen kifogyott a terroristákból. A háború folytatásában érdekeltek most új ellenséget keresnek, s az anyatermészetben vélik felismerni azt. Fauci és Daszak is szó szerint nyilatkozta, hogy a természet a legnagyobb bioterrorista. Fauci és Baric évek óta vakcina platformok létrehozását sürgeti, a világjárványokra való gyors reagálás érdekében.

A járványokat eddig nem sikerült tökélyre fejleszteni, de a mRNS vakcinák megfelelő platformokká váltak. Csak a hordozott genetikai kódot kell az aktuális dizájner vírushoz igazítani, s napokon belül indulhat az újabb vakcina gyártása. A COVID-19 hadgyakorlatnak, melynek akaratlan statisztái vagyunk, a vakcina platformok felállítása volt a célja. Ha ésszerűtlennek, eltúlzottnak tűnnek a járványügyi intézkedések, ha mesterkéltnek érzed a járvánnyal kapcsolatos kommunikációt, annak az az oka, hogy az események nem a járvány kihívásait, hanem a hadgyakorlat forgatókönyvét követik. Kimehetsz tüntetni, valószínűleg a lakosság ellenállása is a gyakorlat várt nehézségei közé tartozik.

Ha engedjük folytatni a természetben fellelhető kórokozók manipulálását, bizonyára létrehoznak majd halálosabb vírusokat is, valóban indokolttá téve a korlátozásokat és az oltást. Ha nem szeretnénk ilyen világot megélni és örökül hagyni, akkor ezen kutatások ellen kell teljes erőből tiltakoznunk.

Lehetőleg most azonnal!

 

A cikk tartalma tegnap, 2021. január 30-án, lett kiposztolva a szerző személyes FB oldalára.

 

best free website hit counter

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda