2024. 12. 18., Szerda
Auguszta névnapja

Kuncze Gábor: a választások IQ-bajnokság is lesz

Kuncze Gábor: a választások IQ-bajnokság is lesz
2014-02-05
Maffiaállam Orbán Viktoré. A hívei pedig vakon követik? Paks és pálfordulás, agymosás, beájulás a sarokba, de jobban élek, mert azt mondják. Vagy én vagyok hülye, ha elhiszem? Az EU legdiktatórikusabb országa választásra készül.

Kuncze Gábor tegnap - Kálmán Olga "Egyenes beszéd" című ATV-s műsorában - felsorolt néhányat a Fidesz gigászi korrupciós ügyeiből és az elkövetkező esztendőkre elkészített, horror mennyiségű közpénzek magánzsebre és külföldi off shore cégekbe menekítéséről, amik tehát már előre előkészítésre kerültek, majd a "maffiállam" kifejezést használva így folytatta:

- És az a nagy kérdés valóban, hogy a választásokon az emberek tudomásul veszik-e mindezt, és azt mondják, hogy így szeretünk élni, vagy, ugye, az lesz a jellemző, amit most megfigyelhetünk, hogy másfél-két évvel ezelőtt (...) a Fidesz-hívek [közül] csak 28 % mondta, hogy építsenek az oroszok atomerőművet, a többi azt mondta, hogy ne; Orbán kimegy, aláír, erre a következő közvélemény-kutatáson azt mondják a Fidesz-hívők 52 %-ban, hogy építsenek az oroszok. Na most nem hiszem, hogy az oroszok megváltoztak, azt se hiszem, hogy Paks megváltozott; Orbán változott és a hívei vakon követik.

Kuncze Gábor szerint tehát a legsúlyosabb látásproblémák kerülnek szóba, amikor a Fidesz híveinek bármerre rángathatóságáról beszélünk. Szavai szerint:

- Csak az az igazi kérdés, hogy mi számít itt most tulajdonképpen? Megyek vakon a szövegeik után és mindent elfogadok, amit mondanak; ha azt mondják, hogy nincs tandíj, akkor akkor sincs, ha a gyerekem vagy az unokám fizeti, ha azt mondják, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor akkor is beájulok tőle a sarokba, ha egyébként az ismeretségi körömből több embernek a gyereke már nyugaton van... Hát nem ez történik?! De őszintén! Hát nem ez történik?!

Ezután az Európai Unió demokratikus sereghajtójának, azaz Orbán Viktornak és a Fidesz-kormánynak a szavazói értelmi és felfogókészségeit boncolgatva, a párt hívőinek gondolkodásra való hajlandóságát érinti:

- Mondanak valamit [mármint a fideszesek - a szerk.], erre nagyon sokan - ahelyett, hogy kicsit elgondolkodnának -, hagyják, hogy mossák az agyukat és vezessék őket az orruknál fogva. Nagyon nagy kérdése lesz a választásoknak, hogy tényleg, kik vannak többen? Akik hajlandók egy kicsit gondolkodni, hogy mi is történt velünk ebben az elmúlt négy évben, vagy akik azt mondják, hogy hát lehet, hogy én vagyok hülye és csak én nem élek jobban, mert a többiek azt mondják nekem, hogy jobban élnek, ezért aztán majd összeszedem magam és szavazok azokra, akik azt mondják, hogy én jobban élek.

De hát nem biztos, hogy Kuncze Gábor jó úton jár, amikor különös értelmet keres az Európai Unió demokráciából is sereghajtóvá züllött Magyarországán, hiszen gondoljunk csak Bacsó Péter "A tanú" című filmjéből arra a bizonyos győztes magyar narancsra, amely külsőre is, ízre is, meg valójában is csak egy nyamvadt citrom volt - mert bár termett a fa 1, azaz egy darab narancsot, de azt is Orbán Viktor ette meg (míg a citromot a magát még mindig valami kivételes észkombájnnak képzelő magyarság falatozza) -, viszont hiába citrom az a narancs, de legalább a miénk. Fintorog attól az egész világ, olyan bűn rossz az, fintorog és hánytorog tőle a Fidesz szavazóinak nagyon jelentős része is, de úgy megszokták már azt, hogy Magyarország a demokráciától a szegényüldözésig megannyi perdöntő kategóriában a lehető legrosszabbul teljesít, hogy igazi hazaárulás volna az ennyire hátsó helyből egy jottányit is feladni és nem az Európai Uniót okolni amiatt, hogy Magyarország demokráciából és szegényüldözésből is a legrosszabbra teljesít.

Hiszen Gróf Széchenyi István szavaival is már-már kötelező szembesülni, amikor sok sereghajtó-szavazó a tükörbe néz: vagyis: ha egy nemzet nyakán tartósan hitvány kormány élősködik, akkor az a nép maga is műveletlen, vagy pedig hitvány és alávaló. És igen: Széchenyi István szavai annál is ütősebbek, mert ez a nép nem megtűrte, hanem most is kb. kétharmaddal követeli, hogy akik hazáját az egész Európai Unió legutolsó helyére züllesztették, ők, igen, ők legyenek a választott vezetők!

S bár a kutyának sem hiányzik Európa népeiből, hogy oda süllyedjenek, ahová a magyaroknak már sikerült, mégis tegyük fel a kérdést: nem azért van ez a - Kárpát-medencének nevezett - bazi nagy gödör Európa közepén, hogy aki magyarnak érzi magát, abba essen, aztán annak sarában és mocskában hemperegjen?

Mert ahogy a vakondos vicc is szól: büdös a lyuk és sötét az odú, de hát ez az én hazám. Így kellesz nekem, Magyarország!

És már feszülnek is az orbáni transzparensek, Csizmadia Lászlókkal és CÖF-ökkel: Vegyétek, egyétek, Európai Unió sereghajtói, ti legutolsók! Unokáitok is fizethetik, akiket szintén az Európai Unió demokratikus szempontból is pöcegödrébe nemzettetek, mutatványul és prédául! Bizonyítva, hogy nektek így kell ez a világ!


Molnár F. Árpád villámcikke

Csillag Ösvény Jósda