Domján Tibor, Budapest
Roppant érdekes összefoglaló értékelést készített honlapján, az országgyűlési választások kapcsán
Dr. Szabadi Béla közgazdász, egykori államtitkár:
Választások. Ki a legszerencsésebb és ki kapott esélyt címmel, melyet - nyilván nem véletlenül - a követekező kijelentéssel kezd:
Az építő kritikából sem építkeznek. Támadásnak veszik. És mennek tovább a tévúton.
Majd folytatja:
Elsősorban azért született a (Fidesz - a szerk.) győzelem, mert a balliberális ellenzéknek – amire az ún. kétpólusú parlamentben az ellenzék szerepe eleve ráosztódott – a kormányt is sikerült alulmúlnia. Az volt a benyomásom, amit többször is közzétettem, hogy nem egyszerűen rossz volt, hanem a baloldal mintha mindent elkövetett volna annak érdekében, hogy ne győzhessen. Stratégiailag, taktikailag és konkrét tetteiben. Sajnálatos módon a Fideszen múlt a baloldal sorsa, akár meg is szüntethette volna, ha ezt tartotta volna érdekének. Ez viszont nem állt érdekében az ún. kétpólusú parlamentben, aminek létrehozásáért 2001-ben a Fidesz bármire képes volt.
Erről beugrik, hogy - Molnár F. Árpáddal, a HírAréna főszerkesztőjvel - szinte minden alkalommal tapasztaltuk a választási hajrában, hogy a stábunk által megkérdezett, a parlamentbe igyekvő kis pártok képviselői egytől egyig azt a nótát fújták, hogy itt a történelmi lehetőség kiejteni a baloldalt a parlamentből. Vajon honnan jöhetett ez a sokak számára bizonyára szimpatikus és esetleg még logikusnak is tűnő, valójában azonban meggondolatlan és ahogy az eredmény is mutatja, nem is valós alapokon nyugvó sugallmazás?
Talán onnan, ahonnan az új, kis pártok elképesztő lehetőségei, jogszabályilag és a kampányfinanszírozás területén egyaránt. A Fidesz-Finkelstein háttérműhelyéből. Szabadi Béla így folytatja:
A Fidesz a legnagyobb ellenfelének nevezett baloldallal lényegében azt csinálhatott, amit akart. A baloldal a 2010-es választások után valósággal megzavarodott, erejét a belső széthúzások, személyes törekvések tovább gyengítették. És az aggodalom az elszámolástól, valójában a leszámolástól, attól, hogy a kilátásba helyezett és már nem egy esetben bevetett büntetőjogi eszközöket vajon kik ellen alkalmazzák. Azt felismerték, hogy a szolidaritás a baloldalon megszűnt, az eljárás alá vont embereket magukra hagyják. (Kivéve, ha a valamelyik csúcsvezetőről lenne szó. Gyurcsány például kivétel volt.) Talán még emlékszünk arra, hogy Hunvald György esetében nem őt biztatták, hanem az ellene fellépő hatóságokat. És nem a tisztességes eljáráshoz való jog biztosítására, hanem a mielőbbi eredmény felmutatására. (Ahogy mondták: a „tisztázásra”.)
– Hajrá bíróság, hajrá ügyészség! – mondta az MSZP akkori elnöke, Lendvai Ildikó.
(...)
Bántó az az érzéketlenség, ami a baloldalnál például a rezsinél vagy a devizahiteleknél tapasztalható. Ahogy egy tegnapi, április 16-i ATV-s televíziós adásban sajnálattal tapasztaltam, még mindig érthetetlennek és szükségtelennek nyilvánítják a rezsicsökkentést. (A választási vereség részben ebből a szemléletből következik.)
Az sem fogadható el a baloldaltól, ha nem a választókért, hanem a bankokért és az energiaszolgáltatókért aggódik, különösen, ha ez alap nélkül történik.
A kapcsolódó irodalomból: