2019. 07. 16., Kedd
Valter névnapja

Ki bírálja el a bírót?

Ki bírálja el a bírót?
2016-02-06
A hatalom február elején ismét összeegyeztethetetlennek minősítette a bírói függetlenséget a centralizációs törekvéseivel. Pontosabban a mindent polipként behálózó diktatúra építésével.
Bezzeg, ha a vélemény-nyilvánítást, mint alapvető alkotmányos jogot kellene megvédeni, egynémely bíró előszeretettel a hatalom kedvében és a jogállamiság ellenében hozza meg döntéseit.
 

Cikk: Varga Magdolna és Vincze Krisztián
Szerk.: Vincze Krisztián

 

A hatalom által kifogásolt két eset, a Hagyó- és a MAL ügyek pont a nyilatkozatok ellenkezőjét támasztják alá. Aki képes a sorok között olvasni, az átlátja az ügyek hátterét is. Hagyó Miklós sokkal többet tud annál, mint ami az ügyből nyilvánosságra került. Látványosan a hatalom bitorlóinak és holdudvaruknak sok kellemetlenséget okozhatna. A MAL ügy a jelenleg is jól prosperáló alumíniumipar újratervezéséről és emellett egy laza ingatlan panamáról szól. Sajnos céljaikat sok áldozat árán érték el. Mindkét esetben a bíróságnak esze ágában nem volt letöltendő büntetést kiszabni.
 
Mi történik olyankor, ha valakik ki merik nyilvánítani véleményüket valós társadalmi problémákkal kapcsolatban?
Ráadásul a probléma a hatalom érdekeivel ellentétes?
Varga Magdolna írása mutatja be a megtorlás gyakorlatát ezzel kapcsolatban.

Gondolatok egy tárgyalás kapcsán

Történetünk kezdete nagyon messzire nyúlik vissza, de most nem megyünk vissza a kezdetekhez. Szorítkozzunk a február másodikán megtartott tárgyalásra. Elsősorban nem magára az ügyre, hanem azokra az érzésekre, amelyek bennem maradtak azóta. Majd az eszmefuttatás végén próbáljuk meg kitalálni, hogy Nagy-ságos Szabinának miért nem sikerült harmadik nekifutásra sem kiszabnia az ítéletet a „lázadók” ellen.
 

Hallgatóként csendben és nyugodtan ültem a tárgyalóteremben a hátsó sorok egyikében. Körülöttem ugyanígy fegyelmezetten foglaltak helyet harcostársaim. Tudtuk, hogy hova jöttünk, és a hely és alkalom méltóságának megfelelően fehér ingbe öltözve sorakoztunk fel, mint egy ünnepélyen.
 
Az eljáró bírósági titkár ült a pulpitusán, mint egy császár a trónon, és minden megnyilvánulásából áradt a lenézés az alant helyet foglalók felé. Nem első alkalommal találkoztunk vele, hiszen ebben az ügyben ez már a harmadik tárgyalás, s korábban is volt már ügyünk, amiben ő döntött, és van még folyamatban lévő harmadik ügy is. Nem csoda, ha már szó szerint ismeri az eljárás alá vont személyeket, és gyakorlatilag mindent tud a Nem adom a házamat mozgalom céljairól, harcairól, harcosairól.
 
Az előző két tárgyalás során az eljárás alá vontak elmondták a véleményüket, melynek alátámasztására bizonyítási indítványt is terjesztettek elő. A bírósági titkár nem volt kíváncsi az eljárás alá vontak bizonyítékaira, az indítványokat egytől-egyig elutasította. Találgattunk, hogy miért, de soha nem fogjuk megtudni, hogy felső parancsra vagy önszántából akarja mindenáron elkaszálni azokat, akik fel merték emelni szavukat a diktatórikus hatalom önkénye ellen, és kiállnak a jogaikért, az igazságért. Az egész tárgyalás során arrogáns, kioktató hangnemben szólt az eljárás alá vontakhoz, és ahogy az írott sorok között olvasni lehet, úgy lehetett érezni szavai között kimondatlanul kiáradó előre eldöntött ítéletét: „bűnös, bűnös”.
 
Aztán a hallgatóságot is ledorongolta, mert zavarta, hogy (szerinte) nem tanúsítottak neki elég tiszteletet. Már-már hisztérikus kifakadásaival pedig az ellenkezőjét érte el annak, amit szeretett volna. Csak akkor kezdett visszafogottabban viselkedni, amikor Póka Laci tényként közölte vele, hogy alkalmatlannak tartja a pártatlan ítélkezésre, és visszaélés miatt fel is jelentette, és a feljelentés egy példányát át is adta neki. Eljáró bírósági titkár ettől szemmel láthatóan kissé kellemetlenül érezte magát, és bizonyára még sokáig fogja emészteni a gondolatot, hogy az általa lenézett eljárás alá vontak nem tartják őt sérthetetlennek, és van bátorságuk ezt a szemébe mondani.
 
Az alábbi videón látható, amikor egy addig magát mindenki felett állónak képzelő bírósági titkár szembesül viselt dolgaival:
 

 
Szünetet rendelt el, majd a szünet után beszólította a csoportot csupán azért, hogy közölje, a tárgyalást elnapolja. Arra kellett neki a húsz perc szünet, hogy átgondolja, vagy hogy a „feljebbvalójától” megkérdezze, mit tegyen, az nem lényeges.
 
Egy biztos: az ellenszenv, amit irántunk tanúsított, annyiszorosan áramlott visszafelé, ahányan a teremben voltunk. Ha esetleg valaki részéről tiszteletlenség is megnyilvánult, az nem a bíróságnak, hanem az ő személyének szólt. A tiszteletet ugyanis nem kikövetelni, hanem kiérdemelni kell.
 
A tárgyalás utáni sajtótájékoztatót itt tekinthetik meg:
 

Csillag Ösvény Jósda