2019. 07. 16., Kedd
Valter névnapja

Kezdetben a CIA, végül egy majom is átverte a sznob művészvilágot

Kezdetben a CIA, végül egy majom is átverte a sznob művészvilágot
2016-04-24
Sokáig, mintegy pletyka keringett, ám egy ideje már maga a CIA is beismerte, hogy az úgynevezett avantgárd és absztrakt expresszionizmust, propagandafegyverként használták és elképesztő pénzösszegekkel népszerűsítették szerte az egész világon, mert tartottak tőle, hogy a kommunista ideológia beszivárog a művészek köreibe.
 
Elszánt mecenatúrával, az úgynevezett művészetet és az értő közönséget, igen hamar sikerült olyan kulturális magasságokba emelniük, hogy az ítészek, végül ódákat zengtek egy majomról is, aki a saját ürüléke helyett, néha festéket is kent az elé rakott vászonra. 

Domján Tibor, Budapest
Forrás: Index, Múlt-kor 
 
 
Elsőként létrehozták a Propaganda Assets Inventoryt, ami a működése csúcsán több mint 800 újságot, magazint és tájékoztató szervezetet érintett, majd 1950-ben megalapították a International Organisations Division (IOD) amely segítségével a háttérből támogatták az anarchista avantgárdot, az absztrakt expresszionizmust, de szponzoráltak amerikai jazz-zenészeket, operaesteket finanszíroztak, és fizették a Bostoni Szimfonikusok turnéit is.

A CIA-s háttér szervezte és finanszírozta a Congress for Cultural Freedom rendezvényt, ahol értelmiségiek, írók, történészek, költők és művészek alkotásait mutatták be világszerte több kiállításon azzal a céllal, hogy megmentsék az amerikai kulturális életet a káros moszkvai befolyástól. Az alábbi híres Pollock képet elnézve mindez szenzációsan sikerült, hiszen ezt, szinte képtelenség überelni. 
 
 

A működésük csúcsán a CIA-nek 35 országban voltak irodái, amik több mint két tucat magazint finanszíroztak – többek között az Encountert is. A CIA csak „hosszú póráz” néven emlegette a műveletet: a kormányellenes értelmiségiek kormányzati támogatással biztosították az amerikai kultúra felsőbbrendűségét. Hogy minél több emberhez eljuthassanak, az ügynökség a múzeumokat és a milliárdosokat is bevonta a műveletbe. Nelson Rockefeller – akinek az anyja alapította a New York-i Modern Művészetek Múzeumát – az absztrakt expresszionizmus egyik legfőbb pártolója volt, és több kiállítást is rendezett a legnagyobb művészek alkotásaiból.

A kultúrhülyítés, végül már olyan méreteket öltött, hogy egyszercsak megjelent a színen egy Pierre Brassau nevű festőművész is, akinek műveit egy 1964 februárjában tartott göteborgi avantgárd kiállításon mutatták be először a nagyközönségnek. Az ismeretlen alkotó mellett neves angol, dán, osztrák, olasz és svéd alkotók munkái is megjelentek, de Brassau különleges, formabontó művészete iránt is nagy volt az érdeklődés a kritikusok és műgyűjtők részéről. Hosszú perceken át álltak egy-egy Brassau-kép előtt, miközben igyekeztek kitalálni, mi lehetett a művész szándéka. Valami olyasmit láthattak, amihez foghatót soha korábban.

Bár az absztrakt művészek – Franz Kline, Jackson Pollock, Hilma Klint stb. – munkái a kritikusok körében (köszönhetően a CIA temérdek pénzének) igen nagy népszerűségnek örvendtek, az alkotók ritkán találták meg a közönséghez vezető utat (már, ha egyáltalán törekedtek erre). 

Elképzelhető, hogy a kritikusok és a közönség absztrakt művészettel kapcsolatos véleménye közötti áthidalhatatlannak látszó ellentét inspirálhatta Åke „Dacke” Axelsson svéd újságírót, hogy megalkossa Pierre Brassau figuráját, egy állatkerti majom hathatós közreműködésével.

A kritikusok (CIA) védelmében fontos megemlíteni, hogy korántsem a „francia” művész munkái voltak a legkülönösebb alkotások, amelyet az ítészek valaha láttak. A kísérleti művészetbe egy szakítás után használt ágy kiállításától kezdve a konzervdobozokba történő székletürítésig sok minden belefért. Ezekben az esetekben néha megoszlott a kritikusok véleménye is, Brassau esetében azonban egyöntetűen pozitív volt kultúrhülye sznobok visszajelzés is.
 

Rolf Anderberg a Morning Postenben írt cikkében kifejtette, hogy az érdeklődők számos „súlyos” munkát láthattak a göteborgi kiállításon. Az ismeretlen művész alkotásairól a következőket jegyezte meg: „Brassau erőteljes mozdulatokkal fest. (...) Ecsetje dühös igényességgel gyűrűzve hasít a vásznon. Pierre egy olyan művész, aki egy balett-táncos finomságával alkot.” Mindössze egyetlen kritikus értékelte negatívan Brassau munkáit: „Ilyen csak egy majom lett volna képes csinálni” – írta, és ekkor még nem sejtette, mennyire igaza van.
 

Csillag Ösvény Jósda