Amióta világ a világ, az élőlények védik magukat és a területüket. Teljesen természetes, hogy álcázzák magukat, odút, fészket, házat építenek maguknak, hiszen a tűző nap vagy a jeges tél, a prédára leső ragadozók létükben fenyegetik őket. A kisebb élőlények elbújnak, a nagyobbak körbevizelik a saját területüket, így adják tudtukra a fajtársaiknak, hogy meddig jöhetnek a közelükbe büntetlenül.

 

Az illegális betolakodókat elűzik vagy fölfalják, vérmérsékletük vagy étvágyuk szerint.

 

 

A kerítés nem ördögtől való, hanem a biztonság illúzióját jelenti. A kapun be lehet engedni azt, aki jó szándékkal közeledik. A kerítés megvéd a kellemetlen meglepetésektől és felelőssé teszi a tulajdonost a kerítésen belüli viszonyokért. A hívatlan betolakodókat távol tartja és feljogosítja a háziakat, hogy azt engedjenek be és lássanak vendégül, akit akarnak. A vendégjogot is garantálja: akit beengedtünk, azzal megosztjuk a hajlékunkat, az ételünket, az életünket.

 

Aki viszont ránk dönti a kerítést, vagy bepofátlankodik a zöldhatáron, nagypofával követeli a kamrakulcsot, nyomást gyakorol ránk, arra nem vonatkoznak a vendégjogok. Arra rendőrt hívunk, vagy ha még az életünket is fenyegeti, akkor a nyilvánosság kizárásával magunk vesszük kezünkbe a dolgot és a berettát – és elássuk az illetőt a hátsó kertben.

 

Természetesen a civilizációnak ezen a fokán nincs helye az önbíráskodásnak, a tárgyalás, a megegyezés kell, hogy legyen a járható út. Azonban különbséget kell tudni tenni a kerítés és a bekerítés között. Magyarországot bekerítették - átvitt értelemben - azzal a befogadási kényszerrel, ami sokkal súlyosabb elbírálás alá esik, mint iksz kilométer kerítés felhúzása, amit valójában fel sem kellene húzni, ha a környező országok nem agyatlan idiótaként viselkednének.

Otthon csak akkor érezhetjük magunkat, ha lakóhelyünk nem egy huzatos átjáróház, amit 50 évenként menetrendszerűen letarol egy primitív horda bármelyik égtájról.

A nyugati nyitás elhozta nekünk a vágyott EU-s tagság mellett a gazdasági és pénzügyi bérgyilkosokat, a közmunkát, a hajléktalanságot, a munkanélküliséget, a keleti és déli nyitás pedig leginkább Pandóra szelencéjének tűnik.

 

Pandóra - a görög mitológiában - kíváncsiságból kinyitotta a szelence tetejét, aztán gyorsan lecsapta a szelence fedelét, de dobozkájából addigra már rászabadultak a csapások az emberiségre; egyedül csak a remény maradt benne lezárva, ami arra vár, hogy valaki újra kinyissa és kiszabadítsa onnan.

Milyen érdekes, hogy a Pandora nevet kapta a bolygó az Avatar című filmben, mintegy útmutatóként a Remény kiszabadítására, abból az elátkozott szelencéből.