2019. 09. 18., Szerda
Diána névnapja

Kémügy: Vona Gábor vagy Kálmán Olga? És a dolgok működéséről

Kémügy: Vona Gábor vagy Kálmán Olga? És a dolgok működéséről
2014-05-20
Kovács Béla KGB-botránya az ATV-ben. Hazaárulók gerendaországa szálkát keres. Fordítva is elsülhet az izraeli-amerikai KGB-puccs. Ki, mit tesz, amikor ügynökökkel vagy kémekkel szembesül?
 
Cikk: Molnár F. Árpád

Vona Gábor és Kálmán Olga visszafogottak voltak

Vona Gábor (a Jobbik elnöke) és Kálmán Olga - tegnap, az ATV-ben - igen szépen, kulturáltan, visszafogottan társalogtak a jobbikos Kovács Béla, tehát a nyugat KGB-ügye kapcsán.

A legtöbb esetben bizony a baloldalnak nevezett vadkapitalista réteg és csatornája, az ATV okkal aggódtak, mi lesz, ha beengedik a Jobbikot, hiszen mindenki tudja - és látni is ezt, hogy mindenki tudja -, hogy a Jobbikkal azért veszedelmes vitatkozniuk, mert a populista demagógia mellett olyan abszolút igazságokkal rendelkeznek, amiket egy ATV vagy egy magyarországi "baloldali", kapitalista, tehát antiszociális, viszont bankármilliárdos-barát politikai rezsim sosem mert kimondani. Viszont mindenki tudja, hogy igaz, hogy pár mondattal bizonyítható, hogy cáfolhatatlan és aki vitában hirdeti - hacsak nincs nagyon rossz napja - verhetetlen.

Most azonban elmaradt Kálmán Olga súlyos veresége, maradt helyette egy visszafogott, óvatos, Vona Gábor részéről az új környezetet félénken befogadó, Kálmán Olga részéről a kissé megszeppent (nahát, itt ül Vona Gábor, az ellenség), szintén óvatos stílus, ahol volt, hogy Kálmán Olga azt gondolta magában: nézd már, milyen konform és visszafogott gondolatokat fogalmaz meg Vona.

Vona Gábor - érdekes módon - nem Izraelt nevezte meg, hanem az USÁ-t, hogy szerinte az Egyesült Államok áll a Kovács Béla-ügy hátterében. Csak találgatni lehet, miért nem Izraelt nevezte meg első helyen. Talán azért, ne bélyegezzék szélsőségesnek.


Mi is itt a helyzet?

Ugyanakkor látni kell, hogy Izrael súlyos magyarországi dominanciája nem ideológiai vagy náci ösztön-, hanem ténykérdés. Mi antifasisztákként sem vagyunk hülyék, és ahogyan Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc vagy Kálmán Olga, mindannyian tisztában vagyunk Izrael elképesztő dominanciájával, ami Magyarországot illeti.

Ne feledjük: a világ szinte minden országát magában foglaló Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) - tehát a világ népeinek képviselete - rendszeresen elítéli Izraelt annak háborús és a polgári lakosság elleni cselekményeiért, ami ellen a vétójoggal rendelkező Egyesült Államok emel kifogást kizárólag. Az, hogy a fejlett nyugat is állandóan elítéli Izraelt, nem antiszemitizmus, hiszen nem a zsidóságot ítélik el a nyugati világbirodalom országai, hanem Izrael kormányát, amely egyébként személyi összetételében is lényegében azóta változatlan, amióta Izraelt létrehozták. Azok az országok ítélik el Izraelt állandóan, akik ugyanakkor élharcosai a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemnek.

De a magyarok nem tudnak ezekről az egész világon rutinszerűen bemondott ENSZ-határozatokról, ezek rendszeres dömpingjéről, mert Magyarországon olyan elrettentően hatalmas az izraeli lobbi, hogy ilyen híreket már akkor sem lehetett bemondani - sem jobboldali, sem baloldali kormány idején -, amikor a polgári lakosság szó szerint még azt sem tudta, mi az a Moszad, nemhogy zsidózni kezdett volna!

Ennyit felvezetőnek. Továbblépve: képzeljük el, hogy Orbán Viktor zárt körben bejelenti, hogy nagyon jól mennek a dolgok, mert felvásároltuk Lengyelországot, felvásároltuk Izraelt és a new york-i Manhattant. Ugye, nevetséges lenne ilyet hallani?

Nem így, amikor Izrael vezetője, Simon Peresz jelentette ezt be, mert arról mindenki, az egész világ azonnal tudta, hogy igaz!

De hogyan sikerülhetett ez? Hány olyan Kovács Béla kellett egy egész ország felvásárlásához, akik Kovács Bélábbak a leginkább Kovács Béláknál?! Bizony, kémek és - Orbán Viktor hazaárulózó kifejezésével - hazaárulók egész hadserege kellett ahhoz, hogy Izrael így felvásárolhasson mindent és ekkora rettentő túlhatalomra tegyen szert!

Kit érdekel ezek után, ha Kovács Béla kém?! Mert? Ki nem az?! Melyik magyarországi párt és melyik baloldalinak nevezett, tehát abszolút Izrael-párti média az, amelynek vezetői és tagjai nem radikálisan lakájai, kiszolgálói, sok esetben kifejezetten kémei annak az országnak, amely bejelentette, hogy nekik olyan jól sikerült itt minden, hogy felvásárolták az egész országot?!

És hogyan lehet, hogy egy Kovács Béla-ügyre így ráröffen az egész politikai rezsim, miközben Simon Peresz diadalittas végeredmény-bejelentését szinte teljes eltitkolás, de ennél is perdöntőbb, abszolút ellentámadás követte?! Talán mindenki izraeli kém, aki pedig nem az, az pedig lakája a nyílt inváziónak? Aki csak idézte Simon Peresz zárt körben elhangzott szavait, azt azonnal rasszistának, antiszemitának, szélsőségesnek, fasisztának bélyegezték! A baloldaltól a finkelsteini orbáni politikusokig és hír tv-s médiasöpredékig bezárólag egyaránt!

Kérem! Tény, hogy Izrael felvásárolta Magyarországot! Ennyi! Nem ideológiai kérdés, hanem tény! Baloldal és jobboldal számára egyaránt! Nácinak és antifasisztának egyaránt!

S miután felvásárolta, jött Orbán Viktor, akinek mindkét kétharmados győzelméhez - a 2010-eshez és a 2014-eshez is - Arthur J. Finkelstein volt a legfőbb tanácsadója! Az a zsidó amerikai, aki ugyanakkor a mostani izraeli miniszterelnöknek, Benjamin Netanjahunak is a legfőbb bizalmasa és akit már 1996-ban is a miniszterelnöki székbe juttatott! De ez nem minden! Mert Orbán Viktor pártja, a Fidesz testvérpártja az izraeli miniszterelnök Netanjahu pártjának, a Likudnak!

Ez kémügy? Ó, dehogy, mert ez annak már a befejező aktusa! Mennyi-mennyi izraeli és moszados kém, mennyi-mennyi hazaárulás, mennyi-mennyi egyoldalú földosztás, államtitok-ömlesztés, törvényi megágyazás stb. végeredménye, mire egy keleti, sivatagi törpeállam fel tud vásárolni több európai országot!

S miután pedig Orbán Viktor - Netanyahu legbizalmibb embere tanácsaira - úgy lezüllesztette az országot, olyan vadkapitalista elnöki diktatúrát hozott létre, amiben a nép tömegeit utcára dobják, lakásaikat bedeszkázzák - hogy a házaik ott rohadjanak meg, ahol vannak -, a szociális rendszert a gépesítés hajnala óta nem látott módon felszámolták, a világ pedig Orbánt és rendszerét az egész Európai Unió leghitványabb oligarcha- és banditaállamának nevezve az Európai Unió demokratikus sereghajtójának bélyegezte, és Orbánnal már senki nem akart szóbaállni (néhány hírhedt arab tömeggyilkoson kívül), akkor Izrael történelmében minden külföldi állam közül elsőként itt, Orbán Magyarországán rendezték meg a Zsidó Világkongresszust, meghívva arra Orbán Viktort, az elnök diktátort! Soha addig Izrael nem rendezett külföldön Zsidó Világkongresszust! Nekik az a diktátor kellett, aki a saját emberük, az izraeli miniszterelnök legfőbb bizalmasa tanácsaira vagy parancsaira pedig tönkre tette, lelakta, földbe döngölte, elsorvasztotta Magyarországot, számkivetetté és sereghajtóvá tette, a nevében baloldalt és a liberálisokat lehúzta a WC-n, a nép jogait felszámolta, a szegényeket azért, mert szegények, bebörtönözte, továbbá csőddé, utálattá és szégyenné tette a velejéig rohadt és már leplezetlenül köztörvényes maffia söpredékként működő bíróságokat, ügyészségeket és rendőrséget stb.!

Hol vannak a kémek, a felforgatók, a hazaárulók, népünk megrontói, ellenségei? Hát az biztos, hogy nem a KGB (FSZB) lakta le ezt az országot, tette tönkre annak népét, söpörte Magyarországot az EU demokratikus sereghajtójává, amelyről egy EBESZ-képviselő pár hete bejelentette: 2010 óta 800 törvényt hoztak a diktatúra irányába!

Abban az államban, amelyben minden annyira izraeli, hogy az a nyugat állásfoglalásaival is szembemegy, feltétlenül beszédes, hogy egyetlen izraeli kémet sem találtak soha, de mivel ma már az oroszokból van a legkevesebb, ezért abból rögtön találtak egyet.


Mitől kémebb egy kém, ahol "mindenki" kém?

Másrészt - hacsak nem akarjuk letartóztatni az egész országot - ideje lenne a globalizációban tisztázni, mi az, hogy kém. Mitől lesz valaki kém? Hiszen ezt úgy szokás intézni, hogy a politikusoknak, médiavezetőknek, gazdasági szereplőknek stb. vannak izraeli, amerikai stb. barátai, akikkel gyakran még csak nem is titkoltan összejárnak, közös vacsorák, tárgyalások, bankettek stb. A politikustól kérnek, a politikus, a baloldalinak nevezett médiumok vezetői, a közgazdászok stb. pedig - akiktől kérnek - tudják, hogy aki kér, az egy dúsgazdag izraeli ügynök.

Továbbá kérés nélkül is adnak. Beszélnek, mint Lázár a feltámadás után, megsúgnak bizalmas és titkos adatokat, beszámolnak a következő, stratégiai és kulcsfontosságú projectekről, hogy ezzel Izrael további térhódítását és abszolút dominanciáját segítsék elő, baráti csomagocskákat adnak át, aki kényesebb, az mással vagy máshogyan szervezi meg a baráti csomagocska eljuttatását stb. Mindenki tudja a másikról, hogy micsoda. Kém a lakájról, lakáj a kémről. Sok esetben a régi típusú konspirációs módszerekre már nincs is szükség, hiszen egyrészt egyetlen politikai vezetőnek, médiamilliárdosnak stb., senkinek sem tilos izraeli kémekkel találkozni, azt meg úgysem fedi fel senki, miket mondtak egymásnak, miket adtak át egymásnak, milyen megbízásokat kaptak egy kis médiatámogatásért, kampánytanácsadásért, pénzért, oligarchavagyonért vagy annak háttere megteremtéséért, a választásokhoz elmetechnológiai stb. katonai, hadászati és csillagháborús segítségért, ha pedig az esetek tényleg talán ezermilliomod részében egy ügy- vagy azok egésze, mint globális rendszer - nyilvánosságra kerül az Interneten, akkor pedig ott van az ATV-től a Hír tv-ig mindenki, a teljes kém- és lakájpolitikai, nemzetbiztonsági csődpaletta - a Jobbikot kivéve -, hogy vagy egyáltalán ne vegyenek tudomást arról, amik nyilvánosságra kerültek, vagy élesen elkezdjenek szitkozódni és köpködni, antiszemitizmust és fasiszta veszedelmet dorbézolva.

Miket szoktak mondani a bankárok? Azért nem (sem) buktatjuk meg mások kartellügyeit vagy bárki bennfentes (tehát súlyosan köztörvényes) ügyleteit, mert mindenki ezt csinálja! Mindenki! A másik ilyenekért lebuktatása nálunk nem szokás! Ezt így szoktuk! Mindenki csinálja, mindenki tudja, hogy mindenki csinálja, és nem szokás ezért lebuktatni a másikat!


Ki, mit tesz, amikor ügynökkel vagy kémmel szembesül?

Mit szokott csinálni egy utcai pancser, ha úgy értesül, hogy a tüntetők között ügynök van? Menekül, megpróbálja azt kirekeszteni, odasugdos mindenkinek mindenféle hülyeséget, hogy vigyázz ezzel, mert ügynök stb. Ne állj vele szóba, egyebek, mintha legalábbis katonai titkokat kellene megőriznie a szerencsétlen népi idiótának. Mert aztán róla egy kormány-titkosszolgálati ügynök olyanokat mondhat el, ahogy ott álldogál, meg politizál, hogy azt a sok hülyeséget mindenképpen el kell rejtenie az ügynöktől, amit aztán rögtön kipofáz a Facebook-on.

És mit tesz egy profi, ha helyi ügynökkel vagy külföldi kémmel találkozik? Hát először is általában szívélyesen fogadja és elkezdi üzenőfalnak használni. A profi tudja, hogy amit mond, azt a kém által eljuttathatja a megbízó állam felé. Ugyanakkor sokat megtud attól, akiről tudja, hogy ügynök vagy hogy kém.

És mi történik? Elkezd kialakulni egy kölcsönös, szimbiotikus kapcsolat, ahol ő tudja, hogy én tudom, de az esetek zömében nem mondja, én pedig tudom, hogy ő tudja, de az esetek zömében én sem mondom ki soha. Viszont a két oldal vagy a két állam már összeműködik. Sőt, ezzel általában biztosítható az is, hogy az adott lobbival vagy állammal bilaterális, tehát kétoldalú meg nem támadási szerződés jöjjön létre, vagy pedig kifejezetten szövetségesi viszony alakuljon ki!

Mit érdekel engem, hogy közben ő az Európai Parlament, Oroszország vagy a NATO ellen kémkedik? Ha én jó célokat képviselek és nem kaptam semmit, csak elvett tőlem az Európai Unió, Oroszország és/vagy a NATO, akkor mit érdekel engem, hogy ki mit tesz ezek ellen? Hát lopják szét a titkaikat, vigyék, adják el, használják egészséggel, bomlasszák szét, verjék szét, vásárolják fel, mi közöm hozzá?! Hiszen én ezektől nem kaptam, csak rosszat, pedig rengeteg jó dolgot tettem, saját időm, pénzem, életem tettem rá!

Mindenki, aki nem a szövetségesem, az potenciális szövetségesem, de potenciális ellenségem is! És ez a lényeg! Bármikor az ellenségem! Bármikor lőhetek és lövethetek rá, bármikor szervezhetek oda gazdasági katasztrófát, elnökgyilkosságot, földhöz vágathatok egy egész utasszállítót, ordítva adhatok parancsba földrengést, beavathatnak annak atomkatasztrófájába, bármibe és megtehetek bármit, amihez hozzáférést kapok! Nekem megérte, de ők, az ellenség mindenkor és mindenképpen iszonyú rettentő súlyosan ráfizetett! Ellenem egy üldözés is mondjuk pár százezer forint eladósítás, de Orbán Viktornak, Pintér Sándornak sok-sok-sok milliárdos bukás, a bíróknak és a rezsim megítélésének, egzisztenciájának, biztonságának történelmi szinten szervezett katasztrófa!

Mert aki engem üldöz, az az egész Emberiséggel szemben ellenséges!

A lakosság pedig - mint azt tudjuk - fogyóeszköz. Minden titkosszolgálat és egészében véve minden titkos szolga számára fogyóeszköz. Hogy a politikusok és a bankárok stb. harácsoló, kizárólag egomániás, semmi közcél hozzáállását már ne is emlegessük.


Záró gondolat helyett

Nem mellékesen: ki gondolhatja komolyan, hogy egy értelmesebb emberhez úgy lehet beépíteni egy kémet, hogy az nem vesz észre? Bizony, ritka az, aki értelmesebb, mégsem veszi észre. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy nem véletlen, hogy a politika világában mindenki, mindenkivel óvatos, mindig vigyáz arra, mit mond, aminek egyik oka csak, hogy majdan nyilvánosságra juthat, de a másik ok fontosabb: mert szinte mindannyian kémkednek valahová. És azt, amikor egy politikus vagy egyéb ügynök nem őszinte, és benne van a tudat, hogy amit megtud, arról jelenteni fog, azt bizony egy értelmesebb személy rögtön vagy másodperceken belül észleli. Bizony, szinte azonnal észleli.

Természetesen a Jobbik elleni támadások ismét elsülhetnek fordítva is, mivel az amerikai és izraeli vadkapitalisták nem veszik számításba, hogy a lakosság szavazásra is használható millióit netán egyáltalán nem hatja meg, hogy ebben a nyugat által elnöki diktatúrává züllesztett, felvásárolt oligarcha- és banditaállamban, ahol az elit mihaszna, senkiházi, deviáns és lusta söpredéknek bélyegezte a polgári lakosság csaknem 100 %-át, a magyar néptől elvettek minden megélhetési lehetőséget, példátlanul kevés bérezésért butító, szellemi leépítő és az emberi életet megrövidítő, továbbá abszolút fölösleges és haszontalan fizikai munkára kényszerítették a tömegeket, csak ne gondolkodjanak, tehát ez a lakosság már nem csak immunis lehet a Pereszék által felvásárolt vadkapitalista, kizsákmányoló, elnöki diktatúrába döntő feudalisták hisztériájára, de fordítva is elsülhetnek a dolgok. Hiszen és ráadásul a magyar nép egyre nagyobb tömegei kívánják Oroszországot és Putyint megtorlásul mindarra a tömérdek jogfosztásra, megalázásra, kifosztásra, eladósításra, amivel a magyar nép Izraelt és az Amerikai Egyesült Államokat jogosan, az Európai Uniót félig jogszerűen vádolta.

Márpedig nekünk nincsen veszíteni valónk. És egyre többen vagyunk így. A vadkapitalista, néputáló, népgyűlölő nyugati terror már sokszor okozott meghatározó világrendszer-változásokat. Ugyanez a rosszindulat vezetett a Nagy Francia Forradalom kirobbanásához és a nyugati többpártrendszer létrehozásához, az előző vadkapitalisták csaknem teljes kiirtásával. Ugyanez a népgyűlölő, a lakosságot fölöslegesen elnyomó szociopata zsidó mágnások és nagytőkések követelte népgyűlölő terror vezetett a kommunista ideológia és a kommunista világrendszer kialakulásához, az elérhető mágnások és minden kissé gazdagabbak csaknem teljes kiirtásához, ahol aztán a szocialista és a kapitalista rendszer szembenállása - az atomháborúval - kis híján véget vetett az emberi civilizációnak is. És ugyanaz a hivalkodó, rosszindulatú, zsidó mágnások és más vadkapitalista kizsákmányolók rosszindulata és teljesen fölösleges, beteges népüldözése és hivalkodóan törvénytelen és szociopata önkénye nevelte fel és lökte az egyetlen válaszható útjára Hitlert, kirrobbantva a II. Világháborút és kiirtva 6 millió, messze zömében tehetetlenül szemlélő zsidót.

De Adolf Hitler példája önmagában is elrettentő példa kellene legyen arra, hogy egy egy bolha provokálása és üldözése is elegendő lehet arra, hogy világháborút robbantson ki. Mert ezek a bolhák azokra adnak válaszcsapásokat és azok döntik el az ő útjukat és a világ sorsát, akik akár születésétől fogva rajtuk tapostak. Mint a mostani bolhákon, akik már megint, de már megint és ismét a vadkapitalista, őket abszolút fölöslegesen, értelmetlenül üldöző és gyűlölő, kifosztó és jogfosztó oligarchák, gazdagok és vadkapitalista, söpredék és valóban ismét a teljes kiirtásra érett mágnások ellen harcolnak: az életben maradásért...
 
 
A kapcsolódó irodalomból:

Csillag Ösvény Jósda