Úgy tűnik számomra, hogy ebben az országban, ha valaki balhézik, rombol, erőszakoskodik, gumicsontokon acsarkodik, akkor számára mindent lehet.
Most mit gondoljak a rendőrökről? Az más, hogy mit gondoljak, de mit írjak le, hogy ne legyek tiszteletlen azokkal szemben, akik igyekeznek törvények szerint végezni a dolgukat. Mivel nem találok jó megoldást ahhoz, hogy az esetleges megalkuvásom miatt ne kelljen szembe köpnöm magam, az marad, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Leírom, amit gondolok.
Szóval: Elmennek a jó büdös 3,14csába azok a megalkuvó, korrupt, gyáva, seggnyalók, akik úgy gondolják, hogy vizsgálódás nélkül eljárást indítanak 12 békés ember ellen.
- Nem az a baj, hogy ismét el kell mennünk a rendőrségre, inkább az, hogy ez idő alatt is lehetnek bankokban balhézni.
- Nem az a baj, hogy védekezni kell, hanem az, hogy ha valaki az igazságért áll ki, az ellen képesek tanult emberek nyilvánvalóan hamis tanúvallomások alapján eljárást indítani.
- Nem az a baj, hogy elindult az eljárás, hanem, az, hogy úgy indították el, hogy hamis vallomásokat hittek el miközben, két járőr a saját szemével látta, hogy nem igaz, mindaz a szar, ami kifolyt a bankárok szájából. A rendőrök be sem kérték a banki kamerafelvételeket.
Azt hitték, hogy ettől majd megijedünk? – Nem. Csak a megalkuvó rendőrök ismét lejáratták szakmájukat, bajtársaikat, az egész testületet. Azt bizonyították be, hogy még mindig a bakárok parancsának engedelmeskednek.
Furcsa ebben a hihetetlenül hirtelen eljárásindításban az is, hogy más esetekben, ahol külső szemlélő számára is nyilvánvalóan kitűnik a garázdaság bűncselekményi alakzata is, ott a rendőrség visszafogta magát.
A debreceni menekült lázadás miatt – amit felfegyverkezve, csoportosan, erőszakos fellépéssel követek el – mindössze egyetlen embert állítottak elő a rendőrségi közlések szerint.
Itt levelezésem a rendőrség sajtóosztályával:
„Tárgy: Debreceni migráns lázadás információ kérés
Tisztelt ORFK Kommunikáció Szolgálat!
A Híraréna újságírójaként a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében kérem, hogy az alábbi kérdésekben szíveskedjenek információkat adni a június 29. napján történt rendbontással kapcsolatban:
- Történt-e előállítás a rendbontó személyek közül?
- Ha igen, hány fő?
- Milyen nemzetiségűek voltak?
- Milyen szabálysértést, vétséget róttak terhükre?
- Rajtuk kívül folyatnak-e eljárást valakik – vagy ismeretlen személy – ellen?
- Mi a terhükre rótt cselekmény?
- A híradások szerint megsérült rendőrön kívül más sérültről van-e tudomásuk?
- A megsérült rendőr gyógyulása rendben zajlik-e?
Válaszukat előre is megköszönve.
Tisztelettel: Póka László”
„Tisztelt Póka Zoltán!
Megkeresését megkaptuk, válaszunkig szíves türelmét kérjük.
Tisztelettel:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Sajtó
Tel.:52 516-400/27-56, 24-44, 26-30
Fax: 20-44”
A rendőrség ki nem mondott iránymutatásai alapján már meg is született a következő akció forgatókönyve:
Félmeztelenre vetkőzöm, bekenem a kilátszó testrészeimet barnára, vastag szájat rajzolok magamnak, és piros pólóval a kezemben harmincad magammal berontok egy bankfiókba. Ott először fennhagon az alábbi dalocskát kezdem el énekelni idegen tájszólással:
„Add ide a manit, a manit add ide!
- Én a manit oda nem adom.
- Add ide a manit, az anyád úristenit…”
Ezt követően pedig, botokat veszek elő, amivel összetörök minden fellehető berendezést, majd felgyújtom az összes bankfiókban található szemetest. A kiérkező rendőröket erősen szidalmazom valamilyen érthetetlen nyelven, miközben a botokkal, és ököllel is feléjük hadonászok. Később rájuk támadok, majd a mikor tétova lépéseket tesznek felém, akkor nemzetközi jogokra hivatkozva követelem az emberséges bánásmódot.
Ha valaki igazságért szabadságért áll ki, valódi problémák miatt emeli fel a szavát, akkor megpróbálják elnyomni.
Jelzem, nem fog menni. Itt már ébred a nép. Hiába a megfélemlítés, hiába a nyakunkra küldött celebtenger, hiába a visszatérő megmondók, hiába a politikusok kapkodása, hiába a pénzhatalmasok siralmas hisztije…
Itt vannak bátor emberek, akiket az sem riszt vissza, ha csak kevesen kell megvívniuk a harcot. Annál édesebb lesz a győzelem, és annál nagyobb lesz a szégyene mindazoknak, akik hagyták az igazságtalanságot garázdálkodni.
Hiszen igazából azok a garázdák, akik teret engednek mások kifosztásának, a megvesztegetéseknek, az elnyomásnak. És rajtuk kívül azok, akik tétlenül nézik mindezt.
Mert ők, együtt viselkednek kirívóan közösségellenesen, és az ő tettük alkalmas arra, hogy másokban félelmet, megbotránkozást keltsen.
Már alig várom a kihallgatásom időpontját.
Golcs Marika és Ferdinánd már volt az ügyben kihallgatáson. Az Ő példaértékű vallomásuk, és a feljelentés
ide kattintva olvasható.
Az akció utáni összefoglaló a ezen a videón tekinthető meg: