Domján Tibor, Budapest
Forrás: totalcar.hu
A budapesti gyakorlat szerint kíméletlenül büntetnek, miközben sok helyen kopottak vagy hiányoznak a felfestések, a fa takarja a táblákat, esetleg nem mindkét irányba mutatnak egy kétirányú utcában. A bírság minimum 50 ezer forint, de ha fellebbezel, simán lehet 100 is.
Nyilván, azt senki nem vitatja, hogy komoly összegekre bírságolják például a rokkantparkolókat - gyakran egyszerre kettőt is - keresztbe elfoglaló luxusautós tahókat, de a bírságok jelentős része inkább a figyelmetlenségből, vagy éppen a nem egyértelmű, nem látható jelzésekből születik.
Ebből lett elege egy éve Winkler Róbertnek (Totalcar.hu), aki készíttetett néhány felfestő sablont, majd pótolta a lakásához közeli parkolóhelyen, amit eltüntetett az idő, majd a Totalcar Zsebtévé egyik epizódjában bemutatták, ahogy kezünkbe vették a budapesti Visegrádi utcában lévő központi okmányiroda előtti rokiparkolók ügyét, hogy aki nem akar csalni, azt többé ne büntessék meg. A példát azóta több olvasójuk követte, szerte az országban.
Az akció közben persze rájuk mozdultak a közteresek is, és jó köztisztviselői szokás szerint azonnal bele is hazudtak a kamerába.
Jó szórakozást és óvatos parkolást mindenkinek!