Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Echo tévében kelt minapi szavai értelmezéséhez annyit minimum érdemes elmondani, hogy a kurdok voltak az Iszlám Állam elleni harcok közel-keleti gerince. Támadásaikat gyakran megelőzte egy amerikai légi csapás, amit az amerikaiakkal hadi szövetséges kurdok kértek és kaptak az USÁ-tól. Azonban személyes tapasztalataimból is tudom, hogy az amerikaiak megbízhatatlansága a homloklebeny-szétroncsolt alkoholista pszichopatákéhoz hasonló, és - nyilván az USA adottságaiból fakadó pökhendi és nyegle ostobaság miatt is - saját szövetségeseikkel is olyan rosszul bánnak, hogy gyakori az emiatti átállás.
A blogomon - ahol általában nyersebben és korlátlanabbul fejezem ki magam, mint a sajtóban - kvázi előre látva az amerikaiak kurdokkal szembeni árulását, már hónapokkal a kurdok elárulása előtt, 2015. május 30-án a következő címmel eszközöltem rövidebb bejegyzést:
"Csábító a kurd hadsereg az ISIS ellen, és az amerikaiak megbízhatatlan pofáját sem kell bámulni".
Eztán felháborodottan konstatáltam, hogy az USA a török elnök, Erdogan füttyszavára azonnal utat nyitott ahhoz, hogy a török hadsereg az ISIS ellen harcoló hősies kurdok hadállásait szanaszét bombázza. Tehát gyakorlatilag az USA ismét az Iszlám Állam terjeszkedése és diffúziója mellé állt.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a török elnök, Recep Tayyip Erdogan politikájáról az Echo tv minapi adásában kijelentette:
- Én azt mondtam, három stratégiai célja van [a török politikának]. Az első a kurd mozgalom szétverése. Elkezdte. A második Aszad megdöntése és egy szunnita törökbarát rendszer létrehozása. Elkezdte. És a harmadik: kényszerből az Iszlám Állam elleni föllépés. Kérem, a törökök eddig letartóztattak 1100 embert. Ebből 1000 kurd. Börtönben tartják. És 100 iszlám harcos, ebből 90-et kiengedtek 24 órán belül. Ettől kezdve az Egyesült Államok támogatja Törökországot; hiszen végre átadja a NATO-bázist, ami ott van; zárójel: eddig a bombázás az USÁ-nak 3 milliárd dollárba került; én azt mondtam, ezt a pénzt odaadtuk volna az Iszlám Államnak, már rég beléptek volna az USÁ-ba, mint ikszedik köztársaság. Tehát egy ilyen amerikai dilemma van, míg Európa döbbenten figyeli, hogy mi van, hiszen ha a kurd menekültek megindulnak, rendkívül komoly tömeg, plusz Európa minden városában elkezdődik a török-kurd szembenállás.
Nógrádi György szavai után mondjuk el, hogy Szíria stabilitásához jelenleg (és eddig mindvégig így volt) egyetlen út látható: a korábbi diktátor,
Bassár el-Aszad hatalmának helyreállítása. Szíriában ugyanis demokratikus ellenzék nem létezik, csak fegyveres terrorista bandák, extrém szociopata terrorista bűnözők és további fanatikus muzulmán tömeggyilkosok, akik saját fajtájukat is világháborús szinten akarják folyamatosan irtani. Az arabok - és saját, külföldön megszerzett személyes tapasztalataim okán is az arab kategóriába sorolom az egyiptomitól és a libanonitól kezdve, az irakin át, a líbiai népekig mindet, tehát
az arabok -
képtelenek demokráciában élni, genetikailag alkalmatlanok a szabadságra, és ha bármiféle demokratikus jogokat biztosítunk számukra, akkor pillanatok alatt egymás ellen is tébolyult és őrült vérengzésekbe kezdenek, és minimum kirobbantják a polgárháborút. Az arab népek egyszerűen nem alkalmasak a nyugati népek életmódjára. Az arabokat mindig vaskézzel, általában egy királlyal vagy egy despota elnökkel kell kordában tartani. Akkor működőképes államot kapunk. Máshogy ez senkinek sem sikerült.
Mint azt az Iszlám Állam ellen hadat viselt kurdok elleni amerikai-török árulás előtt a
"Csábító a kurd hadsereg az ISIS ellen, és az amerikaiak megbízhatatlan pofáját sem kell bámulni" című blog-bejegyzésemben írtam:
"Nyomatékos, hogy a kurdok közt is terjed, hogy az iraki vezetés mintha átadná sokszor a területeit az Iszlám Állam tömeggyilkos terroristáinak. Olyasmi, mint amikor ugyanaz az amerikai kéz, amelyik harcol az Iszlám Állam ellen, közben mindazon területeken, ahol akarja, szabotálja az ISIS elleni háborút és megfosztja saját hadseregeit az élelemtől, a lőszerektől és a fegyverektől. Ahogyan 2001-ben, a WTC idején tették, amikor még a saját Pentagonjukat is lebombázták, és amikor – láss csodát – Osama Bin Laden mint valami haver, nem akarta lebombázni a CIA és az NSA épületeit. Mint valami haverok. Minden más célpont mehetett, de a CIA és az NSA mint valami tömeggyilkos, iszlamista terrorista szövetséges kocsmahaver, abszolút megkímélésre került. Holott aki tényleg háborúban áll az USÁ-val, az jobbára először is – részemről is ez a természetes – a White Hall mellett a CIA-t és az NSA-t bombázná le. Kivéve, ha ezekkel összejátszva irtjuk az amerikai célpontokat. Mint nyilván Osama Bin Laden tette.
Az amerikaiak megbízhatatlan, gerinctelen, tróger júdások és hálátlan, jellemtelen terroristák. Minden baj és probléma okozói és gyártói. Ocsmány söpredék banda."
A szabad szólású blog-bejegyzésen kívül, az összefüggések megértéséhez ide kívánkozik az amerikai-török, tehát ISIS-gyártó, ISIS-ista szervezkedésekről egy jó régi, február 7-ei cikkem, amely a HírArénán került publikálásra a következő címmel:
"Török állami gyilkosság is végezhetett az amerikai újságírónővel".
A cikkben - tehát már februárban - megírtam:
"A török kormány is likvidálhatta azt a libanoni származású amerikai újságírónőt, aki az iráni Press TV-nek tudósított Törökországban. Miután az újságírónő olyan híranyagokat produkált, miszerint Törökország segíti az Iszlám Államot, a török Erdogan elnök titkosszolgálata kémkedéssel vádolta meg; eztán vesztette életét. Serena Shim halálát Törökország autóbalesetként kezelte, de a Press TV állami gyilkosságról beszélt. (...) Az esetre egyik külsős munkatársunk hívta fel a figyelmünket, azzal, hogy Magyarországon az ügyről nagy a hallgatás. És valóban: magyar nyelven lényegében kizárólag egy fasiszta lap közölt egy rövidebb cikket. (...) Serena Shim arról közölt tudósításokat, hogy a török állam összejátszik az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. Azt is állította, hogy olyan filmfelvételek birtokában van, amelyek szerint az ENSZ Élelmezésügyi Szervezete és további, nem állami szervezetek teherautóin iszlám dzsihádistákat csempésznek Szíriából Törökországba.
Az újságírónőt a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan alá tartozó Nemzeti Hírszerzési Szervezet (MIT) kémkedéssel vádolta meg. Serena Shim is elmondta, hogy a török titkosszolgálatok a sarkában vannak, kémkedéssel vádolják és attól tart, hogy letartóztatják."
A török állítás szerint Serena Shimmel autóbaleset végzett, már 2014. október 19-én. Mint azt a cikkemben megírtam:
"A Press TV kétségbe vonta a véletlen balesetet és politikai gyilkosságról beszélt. A Press TV honlapján olvasható, hogy a tévé hírigazgatója, Hamid Reza Emadi közölte: “Serena elmondta (...), hogy Ankara [azaz Törökország - a szerk.] miként játszott össze a terroristákkal”. A hírigazgató Törökország baleset-verzióját "infantilis"-nek, azaz gyerekesnek nevezte és közölte: "Mi ezt nem vesszük be."
A Press TV - újságírónőjük halála kapcsán - Rodney Martin, az Amerikai Nacionalista Egyesület (American Nationalist Association) elnökének szavait is idézte, akinek megfogalmazása szerint: "Úgy tűnik, hogy Mrs. Shim a CIA egyik fekete műveletének áldozata".
Rodney Martin az amerikai hadsereg (U.S. Army) veteránja, többek közt rádiós műsorvezetőként emlegetik. Komolyabb amerikai, állami D-Notice is lehet rajta, mivel annak ellenére, hogy a sajtó világszerte emlegeti és idézi, a Föld bolygó egyetlen Wikipedia-oldalán sem található.
A "fekete művelet" ("black operation", rövidebben "black op.") kifejezést főleg a CIA illegális akcióira szokás alkalmazni, de ez bármely titkosszolgálat illegális akcióira is érvényes.
A HírAréna megkeresheti az ügyben a Press TV-t is."
Eddig a februári cikkből való idézetek.
Erdogan török elnök - klasszikus iszlamista állami vezetőként - jobbára dühödt oroszlánként vadászott és vadászik azokra, akik az Iszlám Állammal való, most már tradicionálisan jó kapcsolatát firtatni merik. Gyakoriak az USA által fedezett és elnézett, valamint egyértelműen az USA által bátorított koncepciós perek és letartóztatások, amiket a kritikus hangot megütő török és külföldi újságírók, valamint jogvédők ellen követnek el. Az Amerikai Egyesült Államok - amely eredetileg szabadságharc címén felfegyverezte az Al-Kaidát és a belőle-mellőle óriássá növesztett Iszlám Államot - most is halmazatban áll a terrorizmus mellett.
Sőt, a Világtörténelem legveszélyesebb muszlim terrorszervezete, az Iszlám Állam oldalán.