Az újságírók tudják, a lakosság viszont nem, ezért tájékoztatjuk őket: utólagos törlés akkor szokott bekövetkezni, amikor a lap politikai párt/pártok iránt elkötelezett tulajdonosa, vagy a kormány, vagy a laphoz kapcsolódó pártból odaszólnak: ezt töröld! Az összes párthoz vagy politikai lobbihoz tartozó média és tőkés így dolgozik.
A HírAréna és a Hírháttér viszont egyetlen párthoz és pártszövetséghez sem tartozik (ez rendkívül ritka!!!), és soha, egyetlen cikket sem törölt (ilyen lehet, hogy nem is létezik több a magyar médiumok közül!), mivel mindkét média alapeszmeisége, hogy a törlés mindig azonos a történelemhamisítással, és az ember vállalja a felelősséget azért, amit a múltban, a jelenben vagy a jövőben tett, tesz vagy tenni fog.
A Civilhetes - az internetes sajtóforrások szerint, valamint Harvay Péter főszerkesztő nyilvános megjelenései alapján - baloldalinak nevezett pártok lobbijába tartozik. Az egymástól független internetes források szerint a lap főszerkesztője rokoni szálon is kiemeltebb funkcióban lévő MSZP-shez kötődik, a lap legutóbbi publikációi pedig főleg Gyurcsány Ferenc DK-elnököt méltatják, az MSZP-kormány Bajnai Gordon előtti miniszterelnökét. Harvayt és a Civilhetest a baloldali tőkés politikai lobbi próbálja reklámozni; a főszerkesztő pedig időnként MSZP-s politikusok oldalán tart beszédeket, és az ATV, a Népszava és ezek pártjaihoz tartozó újságírók emlegetik és idézik, valamint az az Origo is, amelyet nagyon sokszor feljelentettünk és amely még soha nem merte leírni egyetlen lapunk egyetlen újságírójának, tényfeltárójának, vezetőjének, jogvédőjének, civil szervezetének stb. a nevét. A pártokhoz vagy tőkés bandákhoz kötődő médiumokban - mint az Origo - a különböző tőkés és pártmaffia-összefonódások nagyon erősek, ezért a hírhamisítás és híreltussolás, valamint a folyamatos történelemhamisítás rendkívül intenzív.
Bár
Harvay Péter - a Jobbik ellen zsinagóga-védelmi tüntetést szervezett Eszterlánc Polgári Társulás elnöke - nyilvánosan is siránkozott már a Civilhetes lap nehéz helyzete miatt, látható, hogy ahol pártkötődés van, az olvasottság vajmi keveset számít. Így kerülhetett sor a második legnépszerűbb cikk, Molnár F. Árpád Hende Csaba fideszes honvédelmi miniszternek írt példaértékű leleplező levele törlésére is, és az ilyen öngyilkos eljárásoknak köszönheti látványos hanyatlását számos baloldali lap, a Népszaváig bezárólag. De a Magyarországon terjedő zsidóellenességnek is fontos építőköve, amikor egy zsinagógavédő közösség otthonvédők ellen vagy pl. az 1990 előtti és utáni összes ügynökügyek leleplezése ellen cselekszik.
Sok hiszterizálás folyik a körül, hogy az 1990 előtti ügynökügyeket le kell leplezni, és minden párt egységesen hallgat arról, hogy 1990 után milyen katasztrofális a helyzet, és a politikai megfigyelések azóta is tömegesek. Aki pedig leleplez mindezekről bármit - egyébként olyan néhai kémelhárítókat is beleértve, mint a baloldal pártjai és médiái részéről agyonhallgatott Kozenkay Jenő, aki (mivel Kozenkay is többek között titkosszolgálati leleplező volt) személyes jó viszonyt ápolt Molnár F. Árpáddal -, azt az összes párt együttes erővel és a haza elleni rendíthetetlen kiállással eltitkolja. A régi MSZMP-s rigmushoz hasonlóképpen, vagyis: a dolgozó nép és a haza ellen előre(!); rendületlenül!
Ha a következő címre kattint, Ön is elolvashatja, mi az a cikk, aminek (minden valószínűség szerint a) betiltására adott utasítást a baloldalinak nevezett ellenzék. Ettől fél az ún. "baloldal":
Megdöbbentő nemzetbiztonsági levél Hende Csabának, Molnár F. Árpádtól