2018. 11. 19., Hétfő
Erzsébet névnapja

Az USA meg akarta gyilkolni Menyhért Pétert - mondják híres jogvédők

Az USA meg akarta gyilkolni Menyhért Pétert - mondják híres jogvédők
2018-11-03

A gigantikus nemzetközi banki biztosítási bűnügyi botrányban Zuckerberg Facebookjának is kimagyarázhatatlan bűnrészessége lett, amikor Menyhért nagykövetségre hívásakor a váratlan élő adást blokkolta, és betiltott mintegy mindenkit, médiával együtt, akinek az élő adáshoz köze volt. Aztán betiltotta az erről szóló beszámolót is. A történtek mind az USA, mind Magyarország tekintetében halmozott nemzetbiztonsági veszély, ezért az állami maffia részéről mesterségesen előállított nemzetbiztonsági válságot az Egyesült Államok és Magyarország egyaránt köteles teljes körűen kivizsgálni, a felelősöket felelősségre vonni és a pozícióikból örökre eltávolítani.

Aki bármiben segítségre szorul
vagy információval szolgálna bármiről stb.,
keressen minket: +36/30/919-6386.

Menyhért Péter, a devizások és az otthonvédők körében Menyus néven eléggé ismert magyar aktivista és csoportszervező a szörnyű összegekre rúgó magyar-amerikai banki biztosítási csalások miatt tett jelentős feljelentéseket, többek között az amerikai FBI felé. Eztán levelet kapott az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nevében, hogy a következő napon, 13 óra 30 percre menjen be az amerikai nagykövetségre, mert meg kívánják hallgatni a biztosítási csalások ügyében. A levélváltás során az amerikai nagykövetség megköszönte az FBI számára küldött feljelentést, és azt kérte Menyhért Pétertől, egyedül menjen a nagykövetségre, és vigye magával, amit fontosnak tart az ügyben.

Az Egyesült Államok nagykövetsége azóta sem próbálta cáfolni egy percig sem, hogy ők hívták be Menyhért Pétert, viszont a sorozatos támadásokban, amik eztán következtek Menyhért Péter környezete ellen is, kimagyarázhatatlanul részt vett és végleg benne is maradt.

Menyhért Péter beleegyezett abba, hogy az amerikai nagykövetségre menjen másnap, és értesített pár neves és vezető jogvédőt. Ezen vezető jogvédők közül még aznap este felhívta telefon Molnár F. Árpádot, a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztőjét, a HírAréna Online főszerkesztőjét, a 2001 óta politikai és titkosszolgálati berkekben világszerte ismertté vált tényfeltárót Bognár Tibor, a Svédországban bejegyzett Jogállamért Egyesület alelnöke, és Balog István, a Jogállamért Egyesület elnöke, több nagy szabású és spontán tüntetés, valamint történelmi jelentőségű pozitív tettek szervezője és végrehajtója. Megkérdezték Molnár F. Árpádot, el tudna-e menni másnap az amerikai nagykövetséghez, hogy élő adás keretében interjúvolja meg Menyhért Pétert. Molnár F. Árpád igent mondott. Elkérte Menyhért Péter telefonszámát, felhívta a férfit és megbeszélte vele, hogy a 13 óra 30 perces bemenetele előtt élő interjút készít vele.

Az sem volt nyilvános információ, hogy Molnár F. Árpád bevonásra került az ügybe, és az sem, hogy élő adás keretében interjút fog készíteni a nagykövetség közelében. Mindezekről csak páran tudhattak a Föld bolygón. Sőt, Molnár F. Árpádnak - a telefonos beszélgetésig - kapcsolata sem volt Menyhért Péterrel.

Másnap Molnár F. Árpád, Balog István, Dr. Polgár Zoltán (aki Magyarország egyik legnépszerűbb jogásza) és még néhány jogvédő és aktivista találkoztak Menyhért Péterrel az amerikai nagykövetség előtti téren. Amint a nehezen mozgó és félig mozgássérült Menyhért Péter utolsóként megérkezett, és leült az egyik padra, a szomszédos padon, egészen közelre máris helyet foglalt egy fiatal, államilag beépített ismeretlen ember, akiről nyilvánvaló volt, hogy vagy a rendőrségtől, vagy nemzetbiztonsági szervezettől, titkosszolgálattól való. Ő aztán jelzett is kifelé, a megbízói felé, amikor megtapasztalta, hogy eléggé borsos a hangulat.

Az élő adást Molnár F. Árpád nem az általa vezetett HírAréna Online Facebook-oldalán, sem másutt, hanem a saját Facebook-oldalán indította el. Az élő adás semmilyen téren nem sértett semmiféle etikettet, sem stílusában, sem tartalmában. Mindezek ellenére az élő adás (live stream) csupán 5 perc 51 másodpercig tartott, ugyanis a Mark Zuckerberg által vezetett amerikai Facebooknak mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy az adást megszakítsa, betiltsa, és írásban rögtön közölje, hogy ezek közzététele nem engedélyezett a Facebookon! Ezért betiltásra került és kész!

A halmozott szervezettség egyértelmű állami hátterét bizonyítja, hogy ugyanekkor az amerikaiak betiltották 3 napra, hogy Molnár F. Árpád, a HírAréna Online főszerkesztője bármit közzétegyen a saját Facebook-oldalán, és azonnal betiltották a Facebookon semmilyen tevékenységet nem végző HírAréna lapigazgatót is, Domján Tibort, akiről csak az alaposabban utána járók tudták, hogy a HírAréna lapigazgatója. Domjánt tehát ráadásul annak ellenére tiltották be a magyar és amerikai bűntetteket pánikszerűen eltussolni akaró amerikaiak, hogy évek óta inaktív a nyilvánosság előtt, és a Facebookon még csak nem is lájkolt semmit, direkt azért, hogy távol tartsa magát a nyilvános politizálástól.

Az USA és a Zuckerberg-banda demokrácia felfogására eklatáns örök példa, hogy az üldözéseknek és elhallgattatásoknak elegendő indoka az, hogy valaki valakinek az ismerőse. Nem kell elkövetni semmit, mert az USA ok nélkül is bárkit üldözés alá vesz, bármikor.

De ez korántsem minden! Az ellenséges eltussoló bűnpártoló alapos gyanújába már korábban is halmozottan belekeveredett Mark Zuckerbereg Facebook-vezér politikai manipuláló és betiltó álcivil szervezete, a Fidesszel és az amerikai titkosszolgálatokkal számos ponton nyilvánossá vált módon egységbe szervezett vállalkozás, a Facebook azonnal és végleges hatállyal betiltotta a HírAréna Online Facebook-oldalát is! Mark Zuckerberg és eltussoló társai természetesen minden előzmény nélkül követték el ezt is a független magyar sajtó, az ENSZ emberjogi nyilatkozata sajtószabadságra vonatkozó cikkelyei és a polgári lakosság ellen, és az is természetes, hogy semmiféle konkrét kifogást nem hoztak fel! Hanem egyszerűen, ahogyan a diktatúrákban sem szokás, hirtelen és minden indoklás nélkül közölték, hogy a HírAréna Online Facebook-oldala nem megengedett! Mert nem, hanem tiltva van és kész!

Mark Zuckerbergék úgy tiltották be a HírAréna Online-t, hogy az ellen egyetlen büntetőper, egyetlen polgári per, és egyetlen sajtó helyreigazítási per sem folyik. Egyáltalán semmilyen per nem folyik ellene! Mark Zuckerberg és az Egyesült Államok minden normát és civilizációs szabályt felrúgva és eltiporva avatkozott be ismét a magyar sajtószabadságba, a médiába és annak függetlenségébe, és abszolút diktatórikus és rosszindulatú önkénnyel az Egyesült Államokból tiltotta be a magyar médiát még Magyarországon is! Ez megengedhetetlen, és kiváló, örök példája Donald Trump amerikai elnök, az amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a Facebook és Mark Zuckerberg törvényekkel és emberi jogokkal szembeni határtalan igénytelenségének és abszolút törvényen kívüli bűnözési hajlandóságaiknak.

Mark Zuckerbergék értelmezése szerint az Egyesült Államok demokráciája és sajtószabadsága, valamint szólásszabadsága nem bírja el a HírAréna Online létezését, ezért annak Facebook-oldalát az Egyesült Államokból hozott döntéssel Magyarországon is be kell tiltani, mert Mark Zuckerberg és társai jogosultak beavatkozni és döntéseket hozni Magyarország belügyeiben, semmibe véve a hatályos magyar média törvényeket, valamint semmibe véve a sajtó- és szólásszabadságot!

Az amerikaiak mindezen döntéseket pillanatok alatt és minden előzmény nélkül hozták meg! A magyar és amerikai, azaz orbáni és trumpi szervezett állami merényletek hátterében a kiváltó ok nyilvánvalóan az volt, hogy Molnár F. Árpád, a HírAréna Online főszerkesztője, a magyar és amerikai állami és titkosszolgálati szervezett bűnözés és állami fasiszta módszerek és eszközök világszerte híres és neves oknyomozója odament a mindig és minden térten ellenségesen viselkedő Amerikai Egyesült Államok kormányát és titkosszolgálatait képviselő amerikai nagykövetséghez, hogy a magyar és az amerikai banki biztosítási csalásokban nemzetközi büntető feljelentést tett Menyhért Péterrel élő interjút készítsen. Ezért az Egyesült Államok olyan döntést hozott, hogy akkor egyszerre kell lekapcsolni és megszüntetni a nyilvánosságot Molnár F. Árpád, Domján Tibor és a HírAréna Online vonatkozásában is, és elvenni Menyhért Pétertől az egyetlen olyan médiaorgánumot, amely Menyhért számára a legnagyobb nyilvánosságot garantálta a magyar és amerikai biztosítási csalások és amerikai közpénz lenyúlások ügyében.

Az amerikai Mark Zuckerberg vezetése alatt pokolian korrupt és bűnszervezeti eltussoló amerikai Facebook mindezeket hiába próbálta azzal eltussolni, hogy aztán az erről szóló videós beszámolót is betiltotta. Hiszen Mark Zuckerberg és társai ezzel ismét csak megerősítették azt, ami a világsajtó egyre több pontján nyilvános, hogy Mark Zuckerberg fekete projectek, azaz illegális módon és eszközökkel, illegális, azaz törvénytelen állami akciók keretében, illegális módszerekkel biztosítja a magyar, amerikai és nemzetközi állami bűnözői korrupciós ügyletek, közpénz lenyúlások, lakosság kifosztások és állami gyilkosságok satöbbi maffia rendszerét, és az Emberiséggel ellenséges szervezett bűnözői akciókért politikai és pénzügyi ellentételezésekben részesül az állami maffializmus részéről.

A jogvédők ezek miatt vetették fel ismét, hogy szükséges lenne a demokráciával és az egyetemes emberi értékekkel ellenséges amerikai Facebook egész bolygón való betiltása, amely az Emberiség összes országának nemzetbiztonsági érdeke, és a Facebook helyett egy normális, egészséges közösségi rendszer létrehozása, ahol nem az Orbán Viktor által vezetett maffiakormány, a Fidesz, valamint a világ leghírhedtebb háborús maffiája és terrorszervezete, az Amerikai Egyesült Államok kormánya és titkosszolgálatai határozzák meg, kik beszélhetnek és kiket kell elhallgattatni illetve kiirtani a Föld bolygón.

Az új közösségi média létrehozásához a magyarok felvetették az Egyesült Államokban üldözött és az USÁ-t elhagyott Kim Dotcom számítógépes szakember vállalkozó nevét, aki nemrégiben a sajtó nyilvánossága előtt felkérte Julian Assange és Edward Snowden tényfeltárókat, a Világtörténelem talán két legnagyobb leleplezőjét, hogy segítsenek létrehozni a betiltó amerikai portálok helyére egy szabad és független közösségi médiát.

Egy ilyen új közösségi média, ahol Kim Dotcom direkt azt kéri, hogy ne legyen cenzúra, kiszorítaná az olyan amerikai betiltó és manipuláló álcivil politikai és titkosszolgálati züllött és korrupt bűnöző maffiákat, mint a Mark Zuckerberg által vezetett, világszerte egyre jobban lenézett, megvetett és az egész Emberiséggel ellenséges Facebook.

De - folytatván Menyhért Péter ügyét - miután Menyhért Péter nem egyedül jelent meg az amerikai nagykövetségnél, hanem Magyarország legjelentősebb jogvédőinek egy társaságában, és a média nyilvánosságát az amerikaiaknak sikerült amerikai büntető és megtorló intézkedésekkel megsemmisíteni, a nyíltan ellenséges USA nem engedte be Menyhért Pétert az amerikai nagykövetségre. Miközben a lehallgatások és elektronikus stb. állami megfigyelések által láthatóan alaposan és előre felkészültek a csapatra, akik Menyhért társaságában megjelentek a nagykövetségnél, Menyhért bebocsátását azzal utasították el, hogy nincs időpontja.

A Donald Trump által vezetett Amerikai Egyesült Államoknak az eltussolásokban egyértelműen halmozott bűnrészességét csöppet sem redukálta, hanem tovább súlyosbította, hogy az USA és annak nagykövete, David Cornstein (aki nemrégen közölte, hogy Orbán hibátlanul irányítja Magyarországot és minden rendben megy) vagy legalább az amerikai nagykövetség takarítónője azóta sem próbált meg cáfolni semmit. Sőt, a történtekről szóló első, aznap este egy másik Facebook-oldalról kelt beszámolót is betiltották az amerikaiak!

Ilyen egyértelmű és Napnál világosabb körülmények között még a legőrültebbek és a leginkább szellemi fogyatékos analfabéták sem felételezhetik, hogy a kiterjesztett és halmozott, folytatólagos szervezett akciók mögött nem az Amerikai Egyesült Államok állami szervezett maffiája áll. És az sem menti fel az amerikai szervezett maffiát semmiben, ha egyébként a merénylet-sorozatban Orbán Viktor, Magyarország maffiavezetője, a keresztapa, Trump bűnöző diktatórikus haverja által közpénzen megbízott miniszterelnöki bűnbandája, Rogán Antal médiafigyelő és betiltó terrorista bandája áll, avagy például az Alkotmányvédelmi Hivatal (titkosszolgálat) főigazgatója, Kiss Zoltán vezérőrnagy. Hiszen a magyar állami maffia nem képes meghatározni az Egyesült Államok nagykövetsége és biztonsági szervezetei, valamint a szintén amerikai Facebook működését, kizárólag és csakis abban az esetben, ha ehhez az Amerikai Egyesült Államok kormánya és titkosszolgálatai, valamint Mark Zuckerberg és a Facebook határozott és kategorikus beleegyezését és bűnpártolását adta. Azaz csakis akkor, ha az erről szóló tényfeltáró cikkek igazak. Márpedig azért is valósak, mert Mark Zuckerberg és a Facebook Orbán Viktorral és a magyar kormánnyal való bűnszervezeti kapcsolatát közvetlenül a Facebooknál dolgozó személyek és titkosszolgálati tisztek hozták nyilvánosságra.

A magyar-amerikai maffiabotrányok után (és közben, hiszen azóta is tart a magyar-amerikai állami betiltó hadjárat és egyéb hajtóvadászat) összeültek néhányan Magyarország neves és leghíresebb jogvédői közül. A nem nyilvános megbeszéléseken megdöbbentő volt az egység, hogy több neves vezető és jogvédő, továbbá a vezető személyek többsége kategorikusan kijelentette, hogy álláspontjuk szerint Menyhért Pétert azért akarták az amerikai nagykövetségre csalni, és azért törekedtek arra, hogy ne tudjon arról senki, hogy odamegy, mert meg akarták gyilkolni. Meg akarták ölni. A többségi vélemény az lett, hogy Menyhért Péter életét az mentette meg, hogy másokat is értesített az amerikai nagykövetségre történt behívásáról, és többen elkísérték a nagykövetségig. E nélkül - a többségi nézet szerint - a Donald Trump republikánus (azaz háborús) elnök által vezetett Amerikai Egyesült Államok a nagykövetségre csalt Menyhért Pétert meggyilkolta volna, és Menyhért holtteste soha többé nem került volna elő.

A magyar és amerikai, bűnszervezetben és a Mark Zuckerberg alatt működő Facebook bevonásával elkövetett és szervezett gigantikus biztosítási csalásos és eltussolásos bűntettek és törvénysértések végtelen és azóta is szaporodó halmaza újabb embertömeget, valamint véleményformáló civil és társadalmi vezetők sorát fordították szembe az Amerikai Egyesült Államokkal, sokakat azonnal Vlagyimír Putyin orosz elnök irányába. Magyar civil vezetők és nagy hatású közéleti személyek pedig kategorikusan követelik, hogy a nyilvánosan és egyértelműen ellenséges Amerikai Egyesült Államok vonja ki csapatait és fegyverzetének egészét nem csak Magyarország, Románia és Lengyelország, hanem Európa egész területéről. Mert az USA folyamatosan háborús provokációt folytat Oroszország ellen, és Vlagyimír Putyin orosz elnök türelme és önmérséklete az, ami eddig is megakadályozta egy súlyos konfliktus vagy háború kirobbanását. És nem hiányzik egy az ellenséges USA által generált és okozott háború. Mi - mondják a vezető véleményformálók - nem amerikai gyarmat vagyunk, hanem független nemzetek. Ezért semmi keresni valója a mi földünkön és a mi kontinensünkön ellenséges ország hadseregének, ellenséges állam katonáinak és fegyvereinek, amilyen az önző, az emberéleteket semmibe sem néző, de provokatív és háborús uszító Amerikai Egyesült Államok.

A magyar-amerikai biztosítási csalások maffiája, továbbá a bűnszervezetben elkövetett magyar-amerikai állami betiltáshullám kiemelt nemzetbiztonsági kockázatokat és vészhelyzeteket hordoznak, továbbá egyértelműen létrehoztak egy nemzetbiztonsági válságot, ezért ezeket a nemzetbiztonsági válságot szervezett és előidézett Trump-féle Amerikai Egyesült Államok és Orbán Viktor vezette diktatórikus Magyarország egyaránt köteles teljes körűen kivizsgálni, feloldani, a válságot megszüntetni, és a merényletekért felelős személyeket felelősségre vonni, valamint végleg eltávolítani a politikából és a közéletből.

Örökre.

Csillag Ösvény Jósda