2019. 06. 17., Hétfő
Alida,Laura névnapja

Hallod-e te Dobó István? Avagy, aljas hazugság a kormánypárti médiafölény és a sajtószabadság hiánya

Hallod-e te Dobó István? Avagy, aljas hazugság a kormánypárti médiafölény és a sajtószabadság hiánya
2015-09-12
Aláírom, hogy a címben szereplő állítás részben szubjektív, legalábbis abból a szempontból, hogy egyáltalán nem nézek tévét, így csupán azzal a médiának meg újságírásnak nevezett okádékkal szembesülök nap mint nap, ami az interneten elérhető.
 
Az innen származó információk alapján született a fenti megállapítás, ami azóta (évek óta) érlelődik bennem, amióta az úgynevezett baloldali-liberális (most éppen ellenzéki) média és ezzel együtt természetesen a magyarországi sajtószabadság keserves halálhírei először felröppentek és persze hamar közbeszéddé váltak.
 
Cikk: Domján Tibor, Budapest

 
 
 
Természetesen A Dög, másképp kifejezve az a maistreamnek nevezett holt tetem, ami semmilyen valódi érték képviseletére vagy érdemi üzenet közvetítésére, de még következetesen objektív híradásokra is csak villanásokban képes, bár meg soha nem köszöni, de azért szemmel láthatóan jól van és végtelen mennyiségben, fáradhatatlanul ontja magából szart.
 
Ráadásul A Dög, úgynevezett gyászidőszakának is csupán egyetlen és valódi problémája volt, mégpedig az, hogy az Orbán állam befagyasztotta irányukba a szarpumpáló közpénzcsapokat, melyek állami hirdetések formájában évtizedeken keresztül lehetővé tették, hogy mindenféle identitászavaros, rosszindulatú, de leginkább hungarofób dilettánsok egész garmadája éljen meg rendkívül jól abból, hogy hivatásos újságíróként hazudozza tele az étert vagy a napisajtót, és kontraszelektív értékítélete alapján piedesztálja a Sátán szemfényvesztéseit vagy éppen létinformációkat hallgasson el az emberek elől, kénye és kedve (illetve "felsőbb" utasítás) szerint.
 
 
Eközben, persze senki sem vonja kétségbe, hogy az úgynevezett nemzeti oldalon is, többségében zavaros értékítélettel és pártállami beidegződésű, megbocsájthatatlan szervilizmussal megáldott megátkozott, hasonszőrű paprikajancsik ülnek, a különbség csupán annyi, hogy kisebb részben hungarofóbok, ami  - tekintve, hogy Magyarországon élünk - ugyan nem túl nagy erény, de legalább nem hátrány. 
 
Nem gondolom azt sem, hogy Orbán részéről a közpénzek, immár pusztán jobboldali médiazsebekbe folyatott temérdek milliárdjai a közízlést és valódi népnevelést, az objektív és korrekt tájékoztatás szolgálnák, mert azok éppen olyan távol állnak attól, mint a baloldali-liberális elvtársak mindennapos tapicskolásai, de legalább nem folytatnak nyíltan magyarellenes propagandát, nem sulykolják a régóta ránk erőltetett hamis stratégiát, miszerint: merjünk kicsik lenni, ami ennek (részben éppen általuk) a tudatosan szétgyalázott , leépített lelkű és önbecsülésű nemzetnek az egyik legveszélyesebb rágóférge.
 
Visszatérve az alap gondolathoz, önmagát csapja be az, aki megfelelő mennyiségű médiaszenny áttanulmányozása után arra a következtetésre jut, hogy haldoklik Magyarországon a liberalizmus szennysajtója vagy éppen a sajtószabadság, amit semmi nem példáz jobban napjainkban, mint az Európán végigsöprő migránsözön első hullámának hazai és nemzetközi irányú tálalása, benne pedig például a László Petra ügy; tehát a magyarság szemében a világszintű szálka találás, miközben Európa és a liberálfasizmus ocsmány kocsányaiból gerendák erdeje meredezhet az égig.
 
Egyébiránt, nagyon hasonló összeruópai hozzáállás volt tapasztalható a korábbi iszlám (akkor épp török) hódításokban is, mert miközben a magyar végvárak vitézei az utolsó csepp vérüket áldozták a hazáért, majd az ország a saját testével foglalta le a török hadakat, 150 éves rémuralmat engedve magára, melyek elsősorban egész Európa elözönlésével fenyegettek, addig a Habsburg vagy német uralkodók, ha éppen nem vadkacsára vadásztak, deviáns partikat adtak vagy halászgattak, akkor seregeket gyűjtögettek a magyarság túlélőinek elpusztításához, de legalábbis sanyargatásához és sarcolásához.
 
Ha abban az időben létezett volna liberális sajtó és internet, akkor az bizonyára nemzeti hősként siratta volna Eger városának nagyszerű védőjét, Hegedűs hadnagyot, aki érző emberi lényként, igazi liberális demokrataként próbálta védeni a már amúgy is szétbombázott és megszenvedett vár, egyébként vegyes nemzetiségű népeinek életét, a felkínált török-magyar megbékélést, akit a megveszekedett fasiszta zsarnok, számtalan nagyszerű török apa és csodálatos férj brutális tömeggyilkosa: Dobó István, ezért a nemes tettéért, kegyetlen, minden emberiességet és keresztényi kegyelmet megtagadó módon, nők és gyermekek szeme láttára lincselt meg, ráadásul éppen szombat napján.
 
(Nos, ha akkor még nem is, de a jelenkori magyar rockoperákban vagy egyéb művekben már gyakran felfedezhetjük az árulás bűnének fényezését, az alantas szándékot, ami mindig megmagyarázza az árulás szükségszerűségét, értelmét, sőt nagyszerűségét. Ez a Júdások evangéliuma.)
 
 
Végezetül, álljon itt ellentételezésképpen a várvédők esküje, Gárdonyi Géza: Egri csillagok c. könyve nyomán:
 
Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és a királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!

Csillag Ösvény Jósda