A folyadék szétfröccsenése látványos jelenség, érdemes „kikockázni”. Ettől azonban még szépségtöbblet, tehát művészi érték, nem társul a képhez, ahogy ezt a tetőre felmászott fajankó is ide illően demonstrálja.
A szétfröccsenés nem is olyan véletlenszerű jelenségét azonban továbbgondolni és a folyadékot (tejet) pillanatnyi praktikumként virtuális eredményességgel megjeleníteni, vagyis szimmetrikusra tervezett öltözetként divatfotón bemutatni, igazi divattervezés, ízig-vérig öntő- (tehát már nem is szabó-) mesterség.
Mérnöki pontossággal kell kivitelezni a „fércpróbákat”. A közegellenálló emberi test nagy anyag- és időhányad mellett egy megfelelő pillanatban bőségtöbblet nélkül, azaz „sztreccsesen” domborodik ki, ahogy ezt például a testfestők munkáinál már megszokhattuk. Az így nyert felületek összetoldásával (ami egy számítógépes utómunka) kész ruhát kapunk.
De pontosan a testfestéshez képest láthatunk fodrokat, rojtos dekoltázsokat vagy éppen csipkézett, loknis szoknyákat. Meztelen modell esetében nincs varrt szabásvonal, gomb, cipzár, paszpól (szegőzsinór, szegőszalag), zseb, csat, öv, pánt, bojt, tépőzár, halszálkás merevítő, vagy mellkosár, amely kellékek csak elterelnék a csinos modellekről a figyelmet.
A hatást csak fokozta Jaroslav Wieczorkiewicz, amikor a retro világsztár modellek (Marilyn Monroe, Anita Ekberg, Gina Lollobrigida) képeinek beállításait és hangulatát locsolta újból a megismételhetetlen egyediesség tökélyével.
Merész húzás a tejet vízre cserélni, de mint látható ez az átlátszó anyag is tetszés szerint formálható, úgy, hogy ott takarjon a vízköltemény, ahol kell.
Fekete (valódi) fehérneművel a jéghideg Hókirálynő is meseszerű forróságot képes árasztani magából, amely hőt a megolvadt hó – víz – hivatott árasztani a szemlélőre.
Színes hősöknek is be kell jönnie a mai kor bámészkodóinak. Supermen, Batman, Spiderman után szabadon, ahol már csak a férfi nem leváltása is üdítően hat…
Már a Kádár-korszakban is próbálták belesulykolni a fogyasztókba, hogy a „A tej: élet, erő, egészség!”.*
Lám, e szlogen végre hitelt érdemelt Jaroslav Wieczorkiewicz stúdiómunkájával.
Végezetül szemezgessünk Andrey „Razoomovsky” orosz fotós ez irányú kreálmányaiból! Laktózérzékenyek is fogyaszthatják:
* A bölcs ember tisztában van az állati tej biológiai küldetésével, miszerint az csecsszopó utódok kizárólagos tápláléka, más faj (ember) fejlett egyedeinél többnyire csak szükségtelen habzsolást vált ki, azaz a tej: halál, gyengeség, betegség!
Forrás: aurumlight.com
razooma.net/projects/milk/
tej.blog.hu
Naleksz
2015. 07. 07.