Villámhír: Molnár F. Árpád
Orosházi Ferenc András ellen a Btk. 333. §-a szerinti, a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette címén folyik büntető per, amelyet Solymosiné dr. Török Katalin bírónő vezet. A bíróság nem biztosított nagy tárgyalótermet, hanem helyette - így mondják a bíróságfoglalók - a 311-es "dolgozószobát" jelölték ki a tárgyalás helyszínéül.
Az eseményről Tamás Klaudia aktivista számolt be nekem elsőként, aki minden magyar idők egyik vagy leghírhedtebb kilakoltatásán, a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné (Emőke) és családja kilakoltatásán is az utolsó pillanatig mellettem volt, és amely kilakoltatás után olyan rendőrségi, ügyészségi és bírósági bűntettek sora került folytatólagos bűnszervezeti elkövetésre - köztük dr. Ott István, Polt Péter főügyészségi ügyésze és vezető ügyésze bűnszervezeti maffiaelkövetésében -, ami feldhetetlen, megbocsáthatatlan és feltétlen igazságügyi megtorló akciók végeláthatatlan sorát vonja és fogja maga után vonni. Hagyományos és nem publikus megtorló akciók és akciósorozatok sorát.
Tamás Klaudia után nyilatkozott nekem, aki ellen a mostani állami büntető per indult, Orosházi Ferenc András, de közben hívott pl. Terkovics János, neves otthonvédő barátunk is, aki szívműtétje és a klinikai halál beállta után pár nappal már a rácshoz láncolva magát, testével védte Szklenkáné Kovalcsik Enikőt és családját, amikor rendőri tömegek rontották rá, hogy kilakoltatva, egész családjával együtt az utcára dobják. Az akkori kilakoltatáson és utána is számos Orbánállami bűncselekmény-sorozat került elkövetésre, így ellenem is, és ezek éppen úgy publikált filmfelvételeink által bizonyítottak, mint a 10 gyermekes család kilakoltatása utáni kormány-bűntettek iszonyatos mennyiségei is!
Az épület emeletét birtokba vevők között számos további, a médiából is jól ismert, az ország legnevesebb otthonvédő aktivistái közül jelen vannak.
A PKKB központi, Budapest, Markó utca 25. szám alatti épületének birtokba vett 3. emeletén már megjelentek tárgyalni kilakoltatásról közismert rendőrök és parancsnokok, akik azt közölték, hogy mivel nem demonstrálókról van szó, ezért jelenleg nincs jogi metódus az épület kiürítésére.
Tamás Klaudia és Orosházi Ferenc András elmondták, hogy a szólásszabadságért és a nép alkotmányos jogaiért küzd a 100-300 jelenlévő. Az Alkotmányt nem lehetett volna nélkülük, a nép nélkül eltörölni és egy másik alaptörvényt írni - közölték. Küzdenek a magyarság alapvető emberi jogaiért is.
Az eseményt a "pártmentes" jelzővel illették.
Zászlók a helyszínen nincsenek. A tömeg nem csürhe, hanem - az ismeretek, a beszámolók és a zajok alapján - civil állampolgárok tömegei.
Jelenleg beszédek zajlanak, amit tapsok kísérnek. A tervek szerint délben a tömeg elénekli a Himnuszt.
A kapcsolódó irodalomból: