2024. 12. 18., Szerda
Auguszta névnapja

Észak-Korea könyörtelenül megtorló csapást mér a provokátorokra

Észak-Korea könyörtelenül megtorló csapást mér a provokátorokra
2017-03-08
Az Észak-Koreai szövetségeseink által küldött közleményt olvashatják a Tisztelt Olvasók. Az USA Dél-Koreában folytat közös hadgyakorlatot, amit mi is nyílt háborús provokációnak neveztünk. Miközben Dél-Korea százszámra lövi ki rakétáit az USÁ-val, nyíltan folytatva atomháborús fenyegetést, aközben ha Észak-Korea kilő egy vagy négy rakétát, rögtön észak-koreai fenyegetésről beszélnek. Amit az USÁ-nak korlátlanul lehet, az mindenkinek tilos, aki nem az USA földön csúszó-mászó szövetségese.

Az USA a világszerte indított háborúiról azt hazudja, hogy demokráciát akar odavinni, miközben a szakértők minden háború előtt elmondják, hogy demokrácia helyett káosz, anarchia, zűrzavar, több évtizedes tömeggyilkos állapotok, és nemzetközi terrorizmus lesz, tehát a háborút nem szabad megindítani. Az USA viszont - személyes perszonális érdekek (milliárdosok és politikusok vélt érdekei) által vezérelve - egyik háborút indítja a másik után. Ha pedig nem az ő militáns szövetségese végzi akár a legcsekélyebb hadgyakorlatot, máris háborús provokációról kiáltoznak.

Közben folytatják saját szövetségeseik ásványkincseinek és lakosságának kifosztását, az egész bolygót átfogó lakossági elszegényítéseket, a burzsuj imperialista, kiirtani való bankárok további vagyongyarapítása érdekében a népi százmilliók kilakoltatását és utcára dobását, és nyíltan hirdetik, hogy aki egy imperialista multimilliárdos maffiózó uzsorahitelezésében eladósításra került, annak a gyermekei, unokái és ük-ükunokái is fizetni kötelesek a visszafizethetetlen kamatozású uzsorát, uzsorára uzsorára uzsorát, örökkön és örökké, menthetetlenül.

Az Észak-Koreából 4-én kapott deklarációt
- Molnár F. Árpád megbízásából -
fordította: Emma Paradigma
 
A Koreai NDK könyörtelenül megtorló csapást mér a provokátorokra - jelentette ki a Külügyminisztérium szóvivője
 
Phenjan, Március 4. - A KNDK külügyminisztérium szóvivője szombaton feljelentési közleményt adott ki az Egyesült Államok és Dél-Korea folyamatban lévő, a Koreai NDK ellen irányuló közös hadgyakorlata kapcsán.

A szóvivő elmondta, hogy a "Key Resolve"(Kulcsmegoldás) és a "Foal Eagle" elnevezésű Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlat rendezése a legleplezetlenebb atomháborús lépés, amely a Koreai-félszigetet és a többi északkelet-ázsiai országot nukleáris katasztrófába sodorja.

Senki se tudja garantálni, hogy a hadgyakorlat kezdete, amikor Dél-Koreában és a környező vizeken lévő rengeteg nukleáris csapásmérő eszköz és óriási haderő beindul, nem csap-e át tényleges háborúba, következésképpen a Koreai-félszigeten kialakult helyzet ismét egy nukleáris háború széléhez kerül közel - így szólt a nyilatkozat, hozzátéve:

Az Egyesült Államok atomháborús hadgyakorlatai feltételezhetően sokkal veszélyesebb természetűek, mivel olyan időszakban lépnek színre, amikor a KNDK elleni legrosszindulatúbb gazdasági szankció és nyomásgyakorlás van érvényben, miközben hibás ez az utóbbi intézkedés a nukleáris erővel történő támogatási fellépés.

Az Egyesült Államok igyekszik meggyőzni a közvéleményt, hogy a közös katonai hadgyakorlat a Koreai NDK atomfegyverekhez való hozzáférésének tudható be, de ez az álságos érvelés a helyes és a helytelen alapos összezavarása.

A Koreai NDK nem marad passzív szemlélője annak, hogy az új amerikai adminisztráció nyíltan felfedi azt a szándékát, hogy katonai nyomásgyakorlást alkalmaz a Koreai NDK ellen és megtámadja, miközben szétkürtöli, hogy "békét csinál erővel".

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Koreai NDK népe és hadserege szilárdan támogatja az önvédelmi elrettentést, lényegileg a stratégiai nukleáris erővel azért, hogy radikálisan véget vessen az Egyesült Államok által eltervezett nukleáris háborús veszélynek, és kegyetlen megtorló csapást mér a betolakodók bármiféle provokációja esetén.
 
 
 
 

Csillag Ösvény Jósda