Titkolt tények: Trianon
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Latinovits Zoltán rokona, Latinovits Róbert közel 30 éve él boldog házasságban a feleségével. 4 gyermeket felneveltek, 4 másik még nem érte el a felnőttkort. A család azzal kereste meg a HírAréna Online-t és a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesületet, hogy az egyik gyermekük bántalmazta saját magát, erre mind a négy kiskorú gyermeküket elvették. Az üldözések miatt megroggyant mentális állapotú 22 éves felnőtt fiuk pedig néhány nappal ezelőtt elesett és meghalt a pszichiátrián.
Latinovits Róbert és felesége 18. életévüket betöltött utódaik tanult felnőttekké váltak, és az egyikük, aki még a családnál lakott, a család szétszakítása és a testvérei kiemelése miatt állandó lelki problémákkal küzdött. A fiú 2019. év végén pszichiátriára feküdt, ahol december 29-én reggel, zuhanyozás közben elcsúszott, a fejét beverte és a helyszínen meghalt. Még csak 22 éves volt. A halála nyilvánvalóan nem következett volna be, ha a magyar állam nem kezdi el üldözni a 8 gyermeket szinte már egészében felnevelt, évtizedek óta sikeres házasságban élő nagycsaládot.
A statisztikák szerint kiugróan magas a szülők és az utódok részéről elkövetett öngyilkosságok száma azoknak a családoknak az esetében, ahonnan a gyermeket vagy a gyermekeket kiemelték. Nem véletlenül mondják el a szakemberek az egész világon, hogy a gyermekeknek mindig a szülők mellett a helyük. Sokkal rosszabb körülmények és sokkal nagyobb szegénység esetén is - igazolják ezt az egészséges személyiségfejlődést feltárt kutatási eredmények szerte a Föld bolygón.
Csakhogy brutális módon felduzzadt a jogi köntösbe bujtatott, az állami maffializmus által védett gyermekkereskedelem...
Beszélgetnek:
- Molnár F. Árpád "ÉLI" (a Hírháttér Multimédia alapító-főszerkesztője, a HírAréna Online főszerkesztője, a Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület elnöke)
- Latinovits Róbert (8 gyermekes, évtizedek óta stabil házasságban élő családapa, akiktől a még fiatalkorú 4 gyermeküket a magyar állam elvette, 1 pedig emiatt pszichiátriára került és meghalt)
Executive Producer:
Domján Tibor (a HírAréna Online lapigazgatója)
Az élő adás a Facebookon ilyen volt:
Másik kamerával a YouTubera közvetített élő adást itt láthatja:
---
Ha azt akarja, hogy a médiumaink és a jogsegélyszolgálat fennmaradjon, és kevesebb legyen körülöttünk a halott, 1-2 ezer forinttal is támogathatja a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA és a HírAréna Online munkáját:
Számlaszám:
11773322-00818357
IBAN: HU63117733220081835700000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB
Code BIC: OTPVHUHB
Jogvédő egyesületünket is keresheti segítségért és védelemért: Magyar Érdekvédő és Jogvédő Egyesület. Telefon: +36/30/919-6386.
Aki bajban van, információi vannak vagy segítségre szorul, vagy Ő segítene nekünk bármiben: Tel.: +36/30/919-6386.
Ha Ön haragszik a (volt) munkahelyére, vagy ha rendőr, katona vagy hírszerző (volt) stb., várjuk jelentkezését együttműködésre: Telefon: +36/30/919-6386.
Hírháttér Multimédia: http://echelon8.org
HírAréna Online: http://hirarena.com
Tel.: +36/30/919-6386
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...
Kevesen élték túl a rendszerváltozás utáni olajmaffia leleplezéseit, de Karancsi Tibor rendőr százados a túlélők közé került. Vele készítettünk interjút. Az állami maffializmust le...
A magyar történelem talán egyetlen hős ügyésze a 66 vagon olajmaffia-vonatot megbuktatott megyei főügyész, Szeszák Gyula. Viszont az olajmaffia védelmezői voltak Orbán Viktor, Pintér Sá...