2024. 03. 28., Csütörtök
Gedeon,Johanna névnapja

Dopemant felmentették, a kollaboráns ellenzék pofára esett

Dopemant felmentették, a kollaboráns ellenzék pofára esett
2016-01-22
Dopemant fideszes fanatikusok jelentették fel Orbán feje hungarocell másának odébb pöcköléséért, garázdaság címén, a felmosórongy ellenzék pedig mély együttérzését fejezte ki a Fidesz iránt. Hiába: a bíróság nem volt sem olyan gazember, hogy nem létező bűncselekményért elítélje Dopmant, az ellenzék pedig elegendően tehetségtelen, visszataszító és undorító volt, hogy sokan otthagyták ezt a szerencsétlen, ütődött és hibbant, nagyképű beltenyész, szerencsétlen fogyatékos birkanyájat, vagy pedig azóta egyenesen átszavaznak a Fideszre.

Véleményreflex: Molnár F. Árpád
 
Rosszindulatú és mentálisan sérült fideszes fanatikus pszichopaták jelentették fel Dopemant, alias Pityinger László rapzenészt, mivel Orbán Viktor hungarocellből készült szobrát - amelyet mások azért építettek, hogy ledöntsék -, miután ledöntötték, Dopeman annak elé gurult fejébe enyhén belerúgott; lábbal egy alkalommal odébb pöckölte.

A Fidesz felhalálhörgött, mint amikor az orbáni Simicska Lajos Hír tv-je sok évvel ezelőtt azzal szembesült, hogy minden magyarok közül elsőként kezdtem feltárni a Kádár-rendszer óta eltussolt és minden elkövetőjével átmentett, és azóta is folyamatosan szervezett állami politikai pszichiátriai üldözések, elmebeteggé nyilvánítások és politikai kényszerbezárások tényét, elkövetőkkel, áldozatokkal, nevekkel stb.

A Fidesz felhalálhörgését látva a tehetségtelen, hibbant és beltenyész felmosórongy "ellenzék" - Gyurcsány Ferencet és a DK-t kivéve - azonnal levegő után kapkodott, élen Bajnai Gordon korábbi MSZP-s miniszterelnökkel, aki már eme reflexéből is kapásból bizonyította, amit nagyjából Dopeeman is - tőlem függetlenül - azonnal deklarált, hogy Bajnai egy nagyon gyenge, megbízhatatlan, gyenge jellem, gyurmaként formálható gerinccel, aki - tette hozzá Dopeman - nem alkalmas arra, hogy miniszterelnök legyen.

Bajnai Gordon simlis, puhány, puhapöcsű, selyeminges nyámnyila elhatárolódására Gyurcsány Ferenc 2006-os tanácsadója, Szigetvári Viktor, az Együtt nevű pártdeform nagyszájú és ennek arányában tehetségtelen burzsujfuttatott nímand vezetőjével - igazi 2006-os stratégiai agyi rokkantságról téve tanúbizonyságot - ugyancsak elhatárolódott, ezzel előttem feltehetőleg már akkor végleg kiírva magát a bármire alkalmasak és választhatók sorából. Akik ennyire elhatárolódnak a sajátjaik gyengécske, de életre való ellenzéki tetteitől - és ez a tehetségtelen exdrogos korrupt senki a bandájával ezt követően, más ügyekben is megtette a saját szavazóbázisukkal szemben -, és ennyire képtelenek együtt érezni még ellenzékben is a lakossággal, azokra az ég világon semmi szükség nincs! Semmi szükség rájuk!

Fizessék meg az árát választásaiknak. Ámen.

A bolond ellenzék között nagyjából vagy egy az egyben kizárólag Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció volt az egyetlen, aki nem volt hajlandó elhatárolódni Dopeman-től és a saját szimpatizánsaiktól. Gyurcsány külön utas politikája dicséretes és jövedelmező volt. Az ilyesmiket sem felejti el az ember soha, ahogyan Szigetvári Viktor és bandája gerinctelen és júdási árulását sem.

Folytatva, mi történt az álellenzék őrjöngését követően: Orbán Viktor ellenzékének halhatatlan hazaáruló és nettó szabó zoltáni idióta árulásai után Dopemant garázdasággal vádolták meg, és mivel Magyarország ügyészségénél ocsmányabb szervezet nem sok létezik Európában, ezért menetrendszerűen mindenféle hamis vádat szórt a pszichopatákból és ügyről ügyre a médiával - saját ragályként terjesztett állandó lebuktatásukra és összlakossági közmegvetésükre - kötekedő szociopatákból álló élősködő, népüldöző és népgyűlölő grémium, amik alapján Dopemant bíróság elé állították.

A bíróság előtt elképesztően sötét alakok és mentálisan abszolút súlyosan sérült fanatikus pártidióták jelentek meg, akik a sok ezer gazdasági és politikai üldözés miatt öngyilkos hullahegyek Magyarországában, a fideszes hullahegyek horrortetején, mint valami teljesen bomlott agyú elmebetegek, horrortörténeteket adtak elő arról, hogy a hétköznapibbnál hétköznapibb jelenet láttán, miszerint Dopeman odébb pöckölte Orbán fejének elé gurult hungarocell másolatát, ennek láttán hülye gyerekük sírva fakadt, lelki traumát szenvedett (közben a híradókban mentek tovább a sortüzek, robbantásos cselekmények, éhségek és döghalálok mindenhol), ők felnőttekként extrémen lessokkolódtak és további nyers, nettó szabó zoltáni hazugságok és szélsőpatológiás elmebeteg agymenések. A bírósági tanúk - a moslék ügyészség pszichopata "tartópillérei" - valóban, de ténylegesen(!) olyan formát igazoltak, mint Bacsó Péter "Tanú" című filmjében a bolond rendszer bolond istókjai, bolond ügyészek bolond marhaságait kiszolgálva, bolond Rákosi bolond talpnyalóiként, bolond duccse bolond fanatikusaiként. Bolondok a bolondokkal, ratardáltak az idiótákkal.

A bíróság - meghallgatva korunk legnyilvánosabban legszégyenteljesebb hamis vádas pszichopatáit, és a színvonalukkal és szavahihetőségükkel lényegében egyező ügyészség elmebeteg és disznóröfögő hamis vádas, köztörvényes agymenéseit - Dopeman felmentése mellett döntött.

Dopeman most az ATV stúdiójában is nyilatkozott a felmentést követően. Kár, hogy Szigetvári Viktornak és az álellenzék többi puhapöcsű retardált júdásának és gazemberének, mindenféle korrupt, bűnöző megélhetési drogos és agyalágyult kiscserkésznek a szembesítése nélkül; na, nem mintha feltételezhető lenne ezekről, hogy oda mernék tolni megélhetési, tehetségtelen és hibbant áruló, ráadásul - vegyük példának csak Szigetvári Viktor - ATV-kedvelt bukottan korrupt bűnöző pofáikat. Hanem inkább kerülik a dolgot, hogy ne kelljen szembesülniük áruló gaztetteikkel, és így nem kell szembe nézniük azokkal, akiket saját hitványságuk örök és eltörölhetetlen szigetvárista bizonyságaiként hiába próbáltak meg ártatlanul börtönbe juttatni.

Szigetvári Viktornak és bandájának bűneit nem tartom megbocsáthatónak, és nemhogy egy ország vezetésére alkalmatlanságukat, de arra is alkalmatlanságukat bizonyítja, hogy egyáltalán ellenzéknek lehessen őket nevezni.

Az ATV-ben viszont továbbra is nyilatkozhatnak, ott megértő fülekre és minőségazonos gerincmásolatokra találnak.
 
 
A kapcsolódó irodalomból:
 
 

Titkolt tények: Trianon

Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért ...

Csillag Ösvény Jósda